Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Villanykörtét lop a kávéházi tolvaj
A főváros most közlekedési és világitási adóval sujtja a bázeli egyezmény kedvéért a lakosságot. Soha igazságtalanabb megoldását az adóelosztásnak nem láttuk, s nem hallottuk, mint ez a tizszázalékos adó. A szegény ember, akinek sokat kell járnia villamoson, többet járul hozzá a bázeli......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Ez a képünk a divat egyik elfajulását ábrázolja. A télikabát ugyanis irish - guipureből készült és cobolyprémmal bélelt
Ligeti Miklós a Ceylon-kávéház tulajdonosa, néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a főkapitányságon Szabó István nevű szolgája ellen, a ki abban az időben, mikor Ligeti nem tartózkodott otthon, megjelent lakásán,...
Budapesti bérház
Még meg sem jelent a lakásrendelet, a mikor a Thököly-út 45. szám alatti ház tulajdonos fölmondott a ház valamennyi lakójának, hogy legkésőbb november hó elsejére az épületet hagyják el. Kraszner Lajos meggazdagodott...
Martha Farra
Az ezer színben tarkálló Andrássy-úti korzón vasárnao délben a sétálók nagy kiváncsisággal beszélgettek egy bejelentett, bizarrnak látszó és különösen érdekes eseményről, a melynek az Operaház előtt kellett volna...
Egy olcsó vendéglő.
párbajőrület bacillusai – azt mondják a vezércikkek – itt ugrálnak a levegőben- az ember észre sem veszi, egyszerre maga is megkapta a betegséget és szur és vág és lő, mint egy Kemál. A magam részéről...
Szabó Dezső  Richter Gyula plakátján
Az utóbbi időben az „átkos liberális berkekben” csakugy, mint a fajvédő és hazamentő konventikulumokban sürün emlegetik Erekl Károly és Szabó Dezső nevét. Van is ok erre elég. Az első bucsut mondott...
Kirándulás a Szentföldön
Mára tudtuk meg, hogy egy család vasárnapi kirándulása, apáé, anyáé, gyereké oda-vissza villamossal, fogaskerekűvel, egy-egy pohár sörrel, kis pörkölttel, kiskocsmában, gyerek számára lila luftballonnal és egy süteménnyel...
Anita Berber
Mára tudtuk meg, hogy az Anita Berber végre nem léphet föl többé Pesten, miután a Hétfői Hirlap már több ízben követelte, hogy bánjanak egy kicsit csinján a külföldi artisták, kiváltképpen pedig a táncosnők engedélyezésével....
Cikk-ajánló
Pusztulnak a fekete macskák Pusztulnak a fekete macskák
A fekete macskák kezdenek ritkulni, elannyira, hogy ma már szinte...
Ezrekre menő lakbérper indul meg augusztus elsején Ezrekre menő lakbérper indul meg augusztus elsején
Az uj lakásrendelet tulajdonképpen csak holnap lép életbe, azonban...
Két párbaj
Január 22-ikén két párbaj volt a fővárosban karddal. Az egyiknél...
Külföldi nők özönlése Budapestre Külföldi nők özönlése Budapestre
A mult héten nagy vita és sok kavarodás volt akörül, beengedik-e...
A karácsonyi utazás A karácsonyi utazás
A magyar királyi államvasutak igazgatóságától kapott értesítés...
Régi kenyeresbolt Régi kenyeresbolt
A balkáni háborus hirek között arról is megemlékeztek az ujságok,...
Két légy egy csapásra Két légy egy csapásra
Két kabáttolvajról szól az ének. Nevezzük az egyiket Fehér urnak, a...
Czeruza Czeruza
Kegyednek milyen czeruzája van? Mert ebből én, aki olyan szenzitív...
Kettős párbaj Kettős párbaj
Sátoralja-Ujhelyen Buza Barna, a *Felsőmagyarországi Hírlap*...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98