Egy angol artista különös módon okulva annak a régi római hősnek a példájából, a ki a rege szerint gyermekkorában a vállaira vett egy kis borjut, azután mindennap megcselekedte ezt, a míg maga férfivé, a borju pedig hatalmas ökörré nőtt meg.

A napról-napra való emelgetés által együtt nőtt a hős ereje az ökör sulyával s így történt, hogy a folytonos gyakorlat folytán meg sem érezte ennek a sulynak a növekedését. Egy arab bölcs monda szerint a mult vetéséből a jövő csépeli ki a gabonát. Az az értelme ennek a mondásnak, hogy mindenből levonhatjuk a tanulságot.

Az említett angol artista is okult a római hős példájából s érdekes módon értékesítette az okulását. Volt egy kis kutyája, a melyet be akart tanítani valami artista mutatványra. Sokáig gondolkozott, hogy miféle mutatvány betanítására vesztegesse az idejét. Valami ujat, valami különöset akart mutatni a közönségnek. Végre abban állapodott meg, hogy „erőművészszé” neveli a kutyácskáját.

Az erő fokozatos fejlesztése czéljából esztendőkig mindennap egy-egy kicsivel sulyosabb terhet rakott a kutya hátára. Együtt növekedett azután a kutya a teher sulyosodásával s végre bámulatos eredményt mutatott az artista türelme.

A kis állat dereka bámulatos módon megerősödött s az artistának egy szép napon különös gondolat ötlött az eszébe. Hátha már őt is megbírná az „erőművész” kutya? Hátha olyan mutatványt végeztethetne vele, a milyet még csakugyan nem láttak az emberek semmiféle komédiában? Azt eszelte ki, hogy majd fejre áll az erős kutya hátán.

Megpróbálta – sikerült! A kis kutya elbírta a nagy terhet. Most azután mindenfelé mutogatja az artista ezt a ritka kutyát. Pillanatnyi fotografia nyomán készült képünkön azt az érdekes jelenetet látjuk, a mikor az artista éppen a feje tetejére áll a kutya hátán. Mindenfelé nagyon megbámulták ezt a ritka mutatványt.