Dtum
Login with Facebookk
1902 | December

Kettős párbaj

Sátoralja-Ujhelyen Buza Barna, a *Felsőmagyarországi Hírlap* szerkesztője és dr. Bánóczy Kálmán, e lap munkatársa, megtámadták lapjukban azt a honvédtisztet, a ki egy sátoralja-ujhelyi vendéglőben állítólag a Gotterhaltét húzatta.

Erre Fejes Kálmán miskoczi honvédszázados mindkét ujságírót párbajra hívta. A segédek kardpárbajban állapodtak meg. Dr. Buza a kezén sebesült meg könnyebben, Fejes Kálmán százados pedig a jobb felső karján kapott sulyosabb vágást Bánóczytól. Fejes százados sérülése oly sulyos, hogy attól lehetett tartani, hogy kezét nem fogja tudni használhatni. Bánóczy pedig a lágyékára kapott vágást.


A *Felsőmagyarországi Hírlap* december 10-iki száma a párbaj miatt nem jelenhetett meg.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Gotterhalte
Tatár Anita

Ferenc József nem könnyítette meg azok dolgát, akik őt nemzeti és szabadelvű királynak akarták látni…Ő azt teszi, amit saját érdeke, világképe diktál- az idomulni kénytelen magyarok meg úgy oldják meg a problémáikat, ahogy tudják…

Itt vannak például a szimbólumok. A fekete-sárga zászló, a Gotterhalte. Mindkettő olyan, ami a magyar szemnek és fülnek az abszolutizmust, az ország jogainak semmibevételét idézi. Ferenc Józsefnek is sokat jelent a szín és a zene. No persze nem esztétikai, hanem politikai okok miatt….Használta is a zászlót, a zenét. Nem is lett volna nagy baj, ha mindezt Magyarországon kívül teszi. De ő a piros-fehér-zöld és a Himnusz földjén is ragaszkodott a saját ideáihoz…

Itt van például az országgyűlés megnyitása. Ferenc József nem ment el a magyar parlamentbe, hanem a képviselőknek kellett a budai várba elmenniük, ha részt akartak venni az országgyűlés megnyitásán vagy bezárásán. Igen ám, de Ferenc József a fekete-sárga zászlót húzatta fel a budai palotán. A függetlenségi képviselők persze tiltakoztak. Érvelésüket arra alapították, hogy a fekete-sárga nem az uralkodócsalád magánzászlaja, s a vár egyébként is közintézmény. Következőleg: le a fekete-sárgával, s fel a piros- fehér – zölddel! …Andrássy, a miniszterelnök közölte: a budai vár nem közterület, hanem a királyi palotája, s a fekete-sárga, amely a dinasztia fejének magánlobogója, jogosan lengedez a váron; nem jelent mást, mint azt, hogy az uralkodó család feje, ki magyar király és osztrák császár egy személyben, Budán tartózkodik. Mindenki kiteheti saját lakására a saját címerét és zászlóját. Deák-itt is-kompromisszumot javasolt. Elfogadta azt, hogy a király a saját házában tűzze ki a fekete-sárga zászlót, de azt javasolta, hogy az országgyűlés megnyitása idején legyen ott a nemzeti trikolór- is….
A dualista korszakban állandóan visszatérő probléma maradt a nemzeti érzékenységet sértő császári lobogók használata; a függetlenségi képviselők minduntalan tiltakoztak, távolmaradtak….A dolog kellemetlen volt számukra, mert irritálta a nemzeti érzést, s olyan emlékeket idézett föl az uralkodóval kapcsolatban, amelyek a nemzetiszínű Ferenc József kép hitelesítésének igencsak ellenében hatottak…

Hasonló volt a helyzet a Gotterhalteval. A piros-fehér-zöld füleknek hihetetlenül idegesítő volt, hogy magyar ünnepi alkalmakkor holmi császári himnuszt kell tisztelettel végighallgatni”

Gerő András: Ferenc József és a magyarok


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98