Életrajza
Nagyatádi Szabó István 1863-ban született a somogymegyei Erdőcsokonyán. Református szülőktől származott, atyja földmíves volt. Az elemi iskola hat osztályát szülőfalujában végezte. 1883-ban bevonult katonának s a kaposvári 44. gyalogezred Budapesten állomásozó zászlóaljában teljesített szolgálatot. Mint szakaszvezető került vissza falujába, ahol nehéz munkában teltek el évei. Az Országgyűlési Almanach 1910. évi kiadásában maga írta meg, hogy mennyi fáradozással kereste meg a mindennapi kenyerét.
Földmunkásból miniszter
Volt arató, részes cséplő, napszámos, fuvaros, árokhányó, erdei famunkás, munkált feles földeket, réteket, szolgált robotot, együtt dolgozott az uradalmi cselédséggel s ezzel a szorgalmas, kemény munkával sikerült is kis birtokát tehermentesíteni, sőt némileg gyarapítani is.
Kevés szabad idejét önműveléssel töltötte, a pihenésből kiszakított órák alatt olvasgatott, tanult, mintha csak érezte volna, hogy a sors őt a magyar földmívestársadalom vezérévé szemelte ki.
Egyenes, tiszta jelleme az egész község rokonszenvét megnyerte s a közbizalom egymásután állította őt a községi intézmények élére. Volt tűzoltóparancsnok, olvasóköri pénztáros, hitelszövetkezeti igazgatósági tag, községi elöljáró, fogyasztási adókezelő és községi bíró.
1900-ban kezdett a közügyekkel foglalkozni s négy év mulva már Somogyvármegye törvényhatósági bizottságának tagja lett. A vármegye közgyűlésein erélyesen szállt síkra a kisbirtokosok érdekeiért, később pedig megalakította a Somogymegyei Kisbirtokosok Egyesületét, amelynek elnöke lett.
Ekkor már messze vidéken olvasott, tanult ember hírében állott; hívei, tisztelői egyre gyarapodtak s az 1908-i választáskor a bizalom őt a nagyatádi választókerület képviselőjévé választotta.
„Mindent a magyar nép boldogulásáért"
Gazdasági programmal győzőtt az 1910. évi általános választásokon is a Nemzeti munkapárt jelöltjével szemben. Az országgyűlés képviselőházában sokszor felszólalt a kisgazda és földmívestársadalom érdekeinek védelmében s jelszava.: mindent a magyar földért, a magyar nép boldogulásáért! nagy népszerűséget szerzett neki képviselőtársai között.
A felirati javaslat körül kifejlődött nagy vitában hatalmas sikerű beszédet mondott, amely még Tisza István grófot is nagy elismerésre bírta. 1918 októberében a Hadik-kormányban földmívelésügyi miniszter lett, a forradalom kitörése következtében azonban az ügyek vezetését nem vehette át.
A forradalom kitörése után hazament birtokára gazdálkodni, de csakhamar visszahívták Budapestre s felkérték, hogy vállalja el a Károlyi-kormányban a tárcanélküli népgazdasági miniszterséget. Szabó István – hogy a zűrzavaros időkben kellő helyen megóvhassa a kisgazdatársadalom érdekeit — elvállalta a miniszterséget.
A Berinkey-kormányban is helyet foglalt, de mikor látta, hogy a kormányzat mindinkább balfelé tolódik el s különösen Buza Barna földmívelésügyi miniszternek a nagybirtokok szocializálására és termelőszövetkezetekké való átalakítására irányuló mozgalma s a szociáldemokratáknak adott felhatalmazások a kommunizmus felé sodorják az eseményeket, 1919 március elején beadta lemondását.
A proletárdiktatura kitörésekor ismét elhagyta Budapestet és Erdőcsokonyára utazott vissza. A vörös terroristák állandó megfigyelés alatt tartották s egyízben le is akarták tartóztatni, mert attól féltek, hogy a kisgazdákkal ellenforradalmi mozgalmat fog szervezni. Ezért állandóan egy nemzetközi bolsevista zászlóaljat tartottak a faluban.
Az ellenforradalom győzelme után 1919 augusztus 7-én Friedrich István első kormányában földmívelésügyi miniszterré nevezte ki József főherceg kormányzó, a kormány újjáalakítása után azonban tárcájáról lemondott.
Az úgynevezett koncentrációs kormányban a közélelmezési tárcát kapta meg s azt Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnöksége alatt is megtartotta. A nemzetgyűlési választásokon a nagyatádi kerület ismét egyhangulag képviselőjévé választotta. A Teleki-kormányban földmívelésügyi miniszter lett s az lett Bethlen István gróf kormányában is.
A földreform
Már a mult nemzetgyűlésen megvalósította a kisgazdapárt egyik sarkalatos kívánságát: a földbirtokreformot, amelyet először ő sürgetett a képviselőházban s amelynek részleteit is ő dolgozta ki. Pártjának, a kisgazdapártnak mindvégig körülrajongott, nagytekintélyű vezére maradt, akinek szava mindig súlyosan esett a latba.
És ez a ragyogó pályafutás, amely néhány évtized alatt az ország egyik legnagyobb államférfiává, a magyar történelem újabb korának egyik leghatalmasabb egyéniségévé magasította az erdőcsokonyai szegény részesaratót, nem változtatta meg Szabó Istvánban az embert.
Kegyelmes úr korában is ugyanez az egyszerű, hivalkodástól ment ember maradt, mint amilyennek szülőfalujában ismerték — és szerették. Ugy élt, mint a legegyszerűbb kispolgár. Állandóan hivatalában étkezett a tisztviselők konyhájáról s mindig ugyanezeket a szerény ételeket fogyasztotta, akárcsak a legkisebb hivatalnok.
Dohány-utcai lakása egyetlen szerény szobácskából állott, pedig ott sokszor reggelig dolgozott, az országos gondok nagy súlya alatt mélyen iratok fölé görnyedve.
(a Vasárnap c. hetilapban megjelent szöveg)