A cs. és kir. szab. déli vaspálya társaság a rettenetes háboru jegyében állt, mely mint nehéz fergeteg szakadt Európára. A hét békehónap, melylyel az üzletév megkezdődött, vállalatukra nézve teljesen normális módon telt el. A forgalom fejlődése nem volt kedvezőtlen és különféle momentumok az utazás főidejére szokatlanul élénk személyforgalommal, valamint az őszi üzlet idejére az áruforgalom kielégitő fejlődésével kecsegtettek. A háboru kitörése mindezen várakozásoknak egy csapásra hirtelen véget vetett.

A háboru kitörése után az első időben a polgári forgalom érthető módon majdnem teljesen meg volt bénulva; ha később sikerült is azt, a hadvezetőség megértő előzékenységének, lépésről-lépésre kibőviteni, mégis világos, hogy a katonai igazgatás tovább tartó különös szükségletei folytán, hasonlóképen a katonai szolgálatra való számos behivás, valamint személyzetnek és jármüveknek a hadvezetőség céljaira idegen vasutak részére elrendelt átengedése által okozott személyzet- és jármühiány következtében, a rendes szolgálat nem volt ismét felvehető.

A károsodásért, melyet az üzem a hadvezetőség katonai célu rendelkezései folytán szenvedett, a vasuti üzletszabályzat 70. §-a értelmében igényük van aránylagos kártalanitásra.

Az első hét hónapban a mult évvel szemben elért bevételi többlet csakhamar felemésztődött és az év végéig bevételi kevesblet állt elő, mely a kerek 13.3 millió korona jelentékeny magasságát érte el.

Az ezen számban visszatükröződő bevételi hanyatlás az üzemkiadások csökkentése által csak csekély részben volt pótolható. Az üzletév hét békehónapjában a kiadások a forgalom nagyobb teljesitményeinek megfelelőleg, a személyzet állagában ezenfelül a személyzet javára az előző években tett intézkedések automatikus továbbhatásának, valamint ujólag szükségessé vált sociálpolitikai jelentőségü intézkedéseknek befolyása alatt nem jelentéktelen emelkedést mutattak, amely azonban az elért bevételi többletben még fedezetet talált.

Ekkor bekövetkezett a háboru és vele együtt az üzem tetemes korlátozása ennek minden ágában. Az üzem korlátozásából származó költségcsökkenés az üzemszámlában csak részben jut kifejezésre, mert a behivott személyzetről, illetve családi hozzátartozóikról való gondoskodás jelentékenyen terhelte és fontos fogyasztási anyagok árának emelkedése is tetemes áldozatokat kivánt a társaságtól.

A katonai szolgálatra behivott személyzet okozta jelentékeny terhek és anyagárak tetemes emelkedése dacára azonban az üzemkiadások kerek 5.8 millió koronát kitevő jelentékeny összeggel kisebbek, mint az előző évben. Igaz ugyan, hogy ezen külömbözet nagy részben még más momentumokban is, nemcsak a forgalom tényleges csökkenésében leli magyarázatát.

Az izgatás a személyzethiány, valamint a jármüteleppel és az üzem egyéb berendezéseivel való rendelkezési szabadságának megszoritása folytán ugyanis nem volt abban a helyzetben, hogy a pályán, valamint a jármüveken a fentartási munkálatokat a normális mértékben végrehajtsa. Mindkét irányban csakhamar bizonyos hátralékosságnak kell beállnia, amely a társaság gazdasági érdekeire semmiesetre sem lehet közönyös.

Világos, hogy a vasut teljesitő képességének fentartásához a fentemlitett fentartási munkálatok, mihelyt csak valamikép lehetséges, helyrepótlandók lesznek. Ennélfogva a tényállás félreismerése volna, az üzemkiadásoknak 5.8 millió koronával való csökkenésében ugyanily nagyságu tényleges megtakaritást látni, holott ennél nagyrészt elkerülhetetlen kiadásoknak későbbi időpontra való kitolása forog csak szóban.

Hasonlóképen, mint az üzemi kiadások, a külön kiadások is és pedig kerek 1.3 millió koronával kevesbedtek. Nagyobb eltolódások a társaságnak a két nyugdijalap és az osztrák vasutak társbalesetbiztositó szövetkezete céljaira való költségeinél történtek. Mindkét cimen szükségleti kevesblet mutatkozik, mely azonban a véletlennek muló természetü momentumaira vezetendő vissza.

Ami a szanálási egyezményt illeti, minthogy a cs. kir. vasutügyi minisztériumnak 1915. évi január hó 2-án kelt, a IX. fejezetben nyomtatásban közölt rendelete következtében az állami jövedelmi garancia regimejét tartalmazó II. alterniva tárgytalanná vált, csak az I. regime, az ugynevezett dijszabási regime jön tekintetbe.

A szanálási egyezmény a háboru folytán fáradozásaik dacára nem volt formálisan befejezhető. Az ezen cél érdekében a két kormány közt még szükséges tárgyalások a háboru kitörése által érthető módon hosszabb időre félbeszakittattak, mert a mérvadó helyeket sürgősebb ügyek teljesen igénybe vették.