A vonatok sebességének növelése igazán akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor az 1920-as évek végén számottevő konkurenciát kezdett jelenteni a közúti és légi közlekedés. A vasutak vezetői hamar felismerték, hogy a versenyt csak az utazás sebességének és kényelmének növelésével vehetik fel az új közlekedési ágakkal, ezért ebben az időszakban számos sebességrekord született.

Angliában a "Repülő skót" elnevezésű expresszvonat A3 típusjelű mozdonya egy próbamenet során 174 km/h sebességet ért el, ez azonban csak az áramvonalas burkolat nélküli angol mozdonyok sebességrekordjához volt elegendő. Ugyanebben az évben a "Papyrus" nevű mozdony egy hat kocsiból álló szerelvénnyel ért el 173,8 km/h-t, a "Silver Link" pedig 181 km/h sebességgel vontatott egy 217 t tömegű vonatot.

A német vasutak első nagy sebességű mozdonya, a 05 sorozatjelű szintén 1935-ben készült el. A csaknem egy évig tartó kísérleti menetek során többször elértek 195 km/h végsebességet, ezt azonban soha nem sikerült túlszárnyalni. A 005-002. pályaszámú mozdonnyal 1936. május 11-én végrehajtott próbamenet azután egy véletlennek köszönhetően meghozta a várva várt eredményt. A mérőmenetet, amelynek menetrend szerinti legnagyobb sebessége 180 km/h volt, az egyik állomáson a menetrendtől eltérően megállították, aminek következtében néhány perc késést szedett össze.

A mozdony személyzete hallott arról, hogy egy dízel motorvonat nemrégiben elérte a bűvös határnak tartott 200 km/h sebességet, és hirtelen elhatározással úgy döntött, hogy a késés behozásának ürügyén megpróbálkozik a rekord megdöntésével. A mozdonyvezetőt nem riasztotta vissza a 195 km/h-nál a kéményből hallatszó rettentő dübörgés, és a mérőkocsi 200 km/h-nál leadott figyelmeztető kürtjelét sem vette figyelembe, tovább gyorsított, s így végül 200,4 km/h csúcssebességet elérve világrekordot állított fel.

Az Angliában a vasúttársaságok között folyó versengésben nemsokára újabb angol rekord született. A London Midland Scottish Railway, a király koronázásának tiszteletére egy új expresszvonatot helyezett forgalomba, melynek mozdonya egyik próbamenete során 183 km/h sebességet ért el. Nem hagyhatta ezt annyiban a rivális London North Eastern Railway vasúttársaság, és 1938-ban megkísérelte a rekord megdöntését. A kiszemelt mozdony, a Mallard (Vadkacsa) 1938. július 3-án indult próbaútjára azzal a nem titkolt céllal, hogy a németek két évvel előbbi világrekordját is megdönti.

Egy 50/00-es emelkedő utáni lejtős szakaszon a vonatnak 202,8 km/h sebességre sikerült felgyorsulnia, igaz, hogy a következő megállásnál a középső henger hajtórúdcsapágyának kiolvadását állapították meg, s így a vonatot a londoni Kings Cross pályaudvarra nem a Mallard, hanem a segélymozdony húzta be, az ott várakozó ünneplő tömeg nem kis megrökönyödésére. Ezt a világrekordot azután már nem sikerült egyetlen gőzmozdonynak sem megdönteni, és nagyon valószínűnek tűnik, hogy rekord marad immár az idők végezetéig.

Végül említsünk meg egy különös rekordot, amelyet az amerikai Union Pacific vasúttársaság 4000 sorozatú, Big Boy névre keresztelt mozdonya állított fel, ezek a mozdonyok voltak ugyanis minden idők legnagyobb méretű, tömegű és teljesítményű mozdonyai. A tehervonati szolgálatra készült járművek legnagyobb sebessége 120 km/h, tengelyterhelése pedig 310 kN volt.

A mozdony 5900 kW-os maximális teljesítményének leadásakor óránként 10 t szenet és 60 m3 vizet fogyasztott, és miután egy fűtő óránként csak 2-2,5 t szenet képes belapátolni, ezért a teljesítmény kihasználása érdekében gépi tüzelést kellett alkalmazni. Ezek a paramétereik alapján méltán világhírű mozdonyok egészen 1960-ig voltak üzemben Amerikában.

A gőzösök azonban ezen technikai bravúrok ellenére a második világháború utáni években fokozatosan alulmaradtak a dízel és villamos vontatással folytatott versengésben.

Ez elsősorban jóval alacsonyabb hatásfokuknak köszönhető, de számos más tényező is közrejátszott abban, hogy előbb Amerikában, majd Európa egyre több országában fokozatosan átadták helyüket a dízel és villamos mozdonyoknak.

Részlet Frang Zoltán A vasút című könyvéből