A multkori tüzhányó kitörések érdekes kérdést vetettek föl a fizikusok köréban. Akármennyire is megdöbbentettek minket az Acongaqua, a Vezuv, a sanfranciscoi öböl tengeralatti vulkánjai, a könyörtelen szivű tudósok kezdik kevedelni a vulkanikus kitöréseket.

És abból, hogy a vulkanikus mozgalmak a föld belsejében csendesülőben vannak, azt következtetik, hogy hűl a mi öreg Földünk, fogy a meleget árasztó energiája és ami a melegfejlesztésnél a legfontosabb tényező: a kénsav. Ennek a tételnek a fölállitásához némi magyarázatot is kell füzni.

Arrhénius, - régi természettudós – vizsgálatai szerint a föld hidegebb korszakai, az ugynevezett jégkorok, a levegő-réteg változó szénsav-tartalmából származnak.

A szénsav-tartalom ugyanis döntő tényező annál a kérdésnél, hogy a Földnek a Naptól eredő melege mekkora távolságra árad ki a világürbe. Arrhénius mondja, hogy az ősidők meleg klimájukat a légkör valamivel nagyobb szénsavtartalmának köszönhették. A légköri szénsav főforrásai azonban a vulkánikus kitörések és a tűzhányók szénsavas vizforrásai és mocsarainak gázömlései.

Most következik a fenyegetés:

Az utolsó jégkor óta Európa nyári középhőmérséklete harmadfél fokkal csökkent. Az idő távolság a jégkortól máig nem olyan nagy, már a tudomány előtt. Egynéhányszor tíz évezred múltán könyörtelenül elkövetkezik az uj jégkorszak, amelynek jövetelére különben a tűzhányók szűkmarkuságán kívül még számos körülményből következtetnek az előrelátó tudósok.