Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1902 | Július

A boerok nyilatkozata a fegyverletételről

Az angol kormány most kapta meg annak a határozatnak a hiteles szövegét, a melylyel a boer vezérek utolsó gyűlésük alkalmával a békekötéshez való hozzájárulásukat kimondták. Megható ez az emlékirat, melyben a boerok keserü lemondással kijelentik, hogy fajok, családjok fentartása érdekében kényszerültek az angol föltételek elfogadására. Oranje állam szélén, egy kis községben Vereeniging-ben tartottáka boerok ez utolsó gyülésöket, a melynek határozatai így szólottak:


A dél-afrikai köztáraság és az Oranje szabad állam nép-képviselőinek gyűlése 1902. május 15-étől 21-ikéig tartott ülésein sajnálattal vette tudomásul ama föltételeket, a melyekkel Ő Felségének kormánya az ellenségeskedést megszüntetni hajlandó, s ama kijelentést, hogy e föltételeket változatlanul kell elfogadni, vagy elutasitani. A gyülés sajnálja, hogy Ő Felségének kormánya föltétlenül megtagadta a köztársaságaink függetlensége alapján való tárgyalást s hogy nem engedte meg kormányainknak, hogy európai megbizottainkkal is tárgyaljanak. Népünknek mindig az volt a véleménye, hogy nem csupán az érvényes jog alapján, hanem ama nagy anyagi és személyi áldozatok miatt is, a melyeket függetlenségünkért hozott, jogos igénye van e függetlenségre. A gyülés országunk és népünk állapotát komolyan mérlegelte s különösen megfontolta a következő pontokat; nevezetesen:


Az angol katonai hatóságok által követett hadi politikának, a két köztársaság alapterületének általános földulása, házak és falvak fölégetése, továbbá minden létföntartási eszköznek megsemmitsitése és minden oly segítségnek az elpusztitása volt a következése, a mely segítség családjaink föntartására, harczoló seregünk ellátására és a háboru folytatására szükséges volt. Fogoly családjainknak elhurczolása következtében a szenvedés és a betegség hallatlanul sanyargatott bennünket, ugy hogy a fogságban rövid idő alatt kedveseink közül huszezren meghaltak s attól a borzalmas dologtól kell félnünk, hogy e háboru folytatásával ily módon egész fajunk kipusztulhat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A főváros gazdasági és szociális helyzete A főváros gazdasági és szociális helyzete
F. évi január hó 29-én a Józsefvárosi Keresztény Polgárok Körében az...
A *Flatiron* New-Yorkban A *Flatiron* New-Yorkban
Érdekes házat épitenek most New-Yorkban, a város két legnépesebb...
Kétféle megoldást ajánlottak a kormánynak a generátorfa-ellátás biztosítására Kétféle megoldást ajánlottak a kormánynak a generátorfa-ellátás...
A közüzemű gépkocsiknak motalkó meghajtásáról fagázgenerátoros...
Bábel tornya Bábel tornya
Itt vannak a népek, a népek. Harminckét nép tanulja a grenoblei...
Horthy hadnagyról, a fiatal, elegáns tisztről, a legigazibb úrról beszél régi tiszttársa: Lutz kapitány Horthy hadnagyról, a fiatal, elegáns tisztről, a legigazibb úrról...
Santa Groce? Eldugott kis fészek Trieszt közelében. Csak a világoskék...
A szovjet beavatkozik a japán-kínai háborúba A szovjet beavatkozik a japán-kínai háborúba
A lengyel sajtó rigai jelentések nyomán szenzációs tudósítósokban...
Az Ernst-muzeum csoportkiállitása Az Ernst-muzeum csoportkiállitása
Romantika? Hogy ez kell-e korunknak, vagy inkább az új...
Az angol bankok és Középeurópa Az angol bankok és Középeurópa
A Neue Freie Presse jelenti Koppenhágából: Lloyd George-nak a...
Autó tolvajok revolveres üldözése a Népligetben Autó tolvajok revolveres üldözése a Népligetben
Vasárnap éjszaka izgalmas revolveres összeütközés játszódott le a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98