Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1902 | Július

Az angol király koronázása

Edvárd angol király fölépülése olyan jól halad, hogy a kornázás napját augusztus 9-ikére kitüzhették. A külső országok fejedelmeit nem hivják meg, a koronázás csakis a legszükségesebb szertartásból fog állani. A London utczáin végighaladó ünnepi menet részleteit a király javulása szerint állapitják meg, hogy hosszabb vagy rövidebb legyen.


A királyt a londoni palotájából julius 15-ikén egy gyalog ágyon elvitték a vasuthoz és onnan a tengerpartra, Cowes-ba szállitották, hol a hajóján időzik azóta, enyhe tengeri levegőben. A nap nagy részét kanapén fekve, a hajó fedélzetén tölti. Augusztus 8-ikán, a koronázás előtt napon tér vissza Londonba.  A levegőváltozás jól hat a királyra, sebe már begyógyult, s a test erősödik.


Noha a király egészségének folytonos javulását ismétlek napról-napra, mégis van egy kis lappangó aggodalom. Ez pedig abban a bizalmatlanságban nyilvánul, hogy a király betegségének sulyos voltánál fogva a koronázás megtartását bizonyosnak nem veszik. Bár kitűzték a határidejét, még sok kedvező körülménytől függ, hogy lesz-e akkor koronázás. A király lelki nyugalma kivánta, hogy augusztus 9-ikére kitűzték a napot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Csáky külügyminiszter a magyar béke ratifikálásáról és Franciaországhoz való viszonyunkról Csáky külügyminiszter a magyar béke ratifikálásáról és...
A Neue Freie Presse beszélgetést közöl, amelyet budapesti levelezője...
Az ultra-hanghullámok csodái Az ultra-hanghullámok csodái
Csak azt hiszem, amit látok! - mondották sokan a mult században, de...
Gyerekek könyveiről Gyerekek könyveiről
Pár év óta, hogy a kislányomnak szervezendő Ťkönyvtárť kedvéért...
A villám veszedelme és védelme
Évente több ezernyi emberélet és sok milliónyi érték esik áldozatául...
Híres emberek magánélete - Vorosilov Híres emberek magánélete - Vorosilov
A vörös hadsereg marsallja, Kleminti Efremovics Vorosilov, a...
A rendőrség két kommunistát tartóztatott le A rendőrség két kommunistát tartóztatott le
A főkapitányságon hosszabb idő óta folytatnak nyomozást egy...
Öt évtized után Öt évtized után
Zajlanak a röpke évek, Fut az élet, Mintha volna gyors folyam, ...
Szemle a frontra induló Vörös Hadsereg katonái felett Szemle a frontra induló Vörös Hadsereg katonái felett
Lélekemelő, gyönyörű eseménye volt a proletárhaza megmentésére támadt...
Reginald Frank Doherty meghalt Reginald Frank Doherty meghalt
Angliának, illetve mindazon helyeknek, ahol a nobilis...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98