Szomoru valóság, hogy az emberek még embertársaikkal szemben is meg kell védelmezniök vagyonukat, sőt az életüket is. Hiába árasztotta szét áldásait a czivilizáczió, hiába hirdetik a vallások az emberszeretet magasztos elveit: gonoszlelkü emberek napról-napra megdöbbentő cselekedeteket követnek el embertársaik ellen.

Milyen nagy mértékben alázza meg az emberi méltóságot az emberek ellen való védekezés szükséges volta. Törvényekkel, rendőrséggel, börtönökkel, sőt halálbüntetéssel védekezik az ember a vagyonára és életére törő gonosztevőkkel szemben.

Hiszen némelyik ember valósággal olyan, mint a vadállat: ha a vágyait ki akarja elégíteni, megfeledkezik akkor emberszeretetről, vallásról, tisztességről s elköveti a legrettenetesebb bűnöket is. Az államnak tehát gondoskodnia kell arról, hogy megóvja a polgárokat saját embertársaik gonosz indulata ellen.

Minél kevésbbé czivilizált valamelyik állam, annál erősebbek ott a bűn megtorlásának módjai. A büntetések kegyetlenségével igyekeznek elrettenteni az embereket bűncselekedetektől. A kevéssé czivilizált emberek könnyebben hajlanak a bűnre, mint azok, a kiknek lelkét áthatották a művelődés eszméi.

A műveletlenség a legnagyobb átka az emberiségnek s a gonoszságok legnagyobb része ennek az átoknak az eredménye. Sajnos, még a legkegyetlenebb büntetések sem riasztják vissza a gonosztevőket a bűncselekményektől. Perzsiában például kivégzik nemcsak a gyilkosokat, hanem még a tolvajokat is. Mégsem használnak az elrettentő példák.

A tolvajnak, ha csak egy gyümölcsöt lopott is, levágják a büntető kezét. Mégis folyton akadnak ott tolvajok. Amerikában máglyára vetik, halálra korbácsolják, meglincselik a gonosztevő négereket, s mégis mindig akad ott gonosztevő néger. Egyébként a legczivilizáltabb államokban is szigoru büntetésekkel sujtják a bűnt s nincsenek-e mégis tele napról-napra az ujságok a bünösök krónikájával!

A büntetések különösen Oroszországban nagyon szigoruak. Hamarosan végeznek ott a bűnösökkel. A kivégzésen és a börtönben való sinlődésen kívül van ott a büntetésnek még egy másik rettenetes módja is: a számüzetés. Szibériának már a neve is megborzasztja az orosz embert. Még a halált is szivesebben választanák, mint a Szibériába való számüzetést. Örökre el van veszve, a kire rámérik ezt a büntetést. Idő előtt elpusztult az éghajlat mostohasága és a nehéz kényszermunka miatt.

A legnagyobb bünösöket mégsem Szibériába hanem Sachalin-szigetére küldte az orosz hatóság, a míg e szigetre be nem törtek a japánok. Japánhoz közel fekszik ez a magános sziget, a melynek egész lakossága az oda számüzött gonosztevőkből telt ki. Ettől a szigettől még jobban rettegtek a gonosztevők, mint a hirhedt Szibériától.

Egy utazó, a ki meglátogatta Sachalin-szigetét, érdekes részleteket mesél nekünk az oda számüzött gonosztevők életéről. Egyben fényképfelvételeket is készített utazása közben. Módunkban volt megszerezni ezeket a rendkívül érdekes fényképfelvételeket s e czikkünk keretében mutatjuk be sikerült reprodukcziójukat.

A puszta szigetre csak azok a gonosztevők kerültek, a kik valami rettenetes bűnt követtek el s arról tettek tanuságot, hogy teljesen méltatlanok az emberek között való tartózkodásra. Veszedelmes emberek ezek s nincs rá reménység, hogy megjavulhatnának és hasznos tagjaivá lehetnének az emberiségnek. El kellett őket távolítani az embertársaiktól, nehogy ujabb gonoszságokat követhessenek el.

A szigeten csak a hatóság emberei éltek a fegyenczeken kívül. Magukat a porkolábokat is kegyetlen természetű emberek közül válogatták ki. A szigeten azután még jobban eldurvultak ezek s képzelhető, hogy milyen szigoruan bántak az őrzésükre bízott gonosztevőkkel.

Mikor egy-egy rabszállítmány megérkezett a szigetre, a fegyveres porkolábok azonnal körülfogták a szerencsétleneket s ízelítőül szeges korbácsokkal verték véresre a hátukat utközben. Hadd tudják meg jó előre, hogy milyen sors várakozik rájuk a szigeten. Ezek a porkolábok valóságos állatok voltak s állatnak tekintették a kezükbe került gonosztevőket is.

Mikor a csapat megérkezett a börtönépület udvarára, mindegyik rabnak kijelölték a czelláját, a melyen a kemény fekvőhelyen kívül nem volt egyéb butor. A rabokra sulyos lánczot vertek a börtön kovácsai. A jobb kezüket a bal lábukhoz, a bal kezüket pedig a jobb lábukhoz lánczolták. Ilyen módon lehetetlenné vált számukra, hogy futással kísértsék meg a menekülést. Csak lassan mozoghattak és lépkedhettek a lánczok miatt.

Az egyik képünkön három veszedelmes gonosztevőt látunk. Megfigyelhető a képen, hogy mi módon vannak lánczolva. A középső rabtól megkérdezte az utazó, hogy mit követett el? Olyan megrögzött gonosztevő volt ez, hogy még ebben a rettenetes helyzetében is kedve támadt a tréfálkozásra.

- Én bizony – ugymond mosolyogva – ártatlanul szenvedek itt. Nem büntetést, hanem jutalmat érdemelnék a cselekedetemért. Hiszen jót cselekedtem; a mennyországba juttattam egy hosszuhaju ficzkót. Mindig oda vágyott, én tehát segítettem a baján.

Azt akarta ezzel mondani, hogy meggyilkolt egy orosz papot. A balfelől álló gonosztevő apagyilkosság miatt került a szigetre, a jobbfelől álló pedig a testvéreit ölte meg, hogy rá maradjon az apjának minden vagyona.

Másik képünkön szintén egy meglánczolt rabot látunk, a mint a targonczájával éppen munkára indul. Ez az ember tüzértiszt volt az orosz hadseregben. Az esküvő után való napon meggyilkolta a fiatal feleségét, hogy megszökhessék a hozományával és együtt élhessen a szeretőjével. Szökése előtt azonban letartóztatták, majd Sachalin-szigetére küldték. A mikor ez a fénykép készült, már tizennyolcz esztendőt töltött a szigeten a gonosztevő.

Néha egy-egy nő is került a szigetre a rabok közé. Csak azokat a nőket küldték ide, a kik valami nagy gonosztettek követtek el. Ilyen volt az a nő is, a kit az egyik képünkön mutatunk be. E rabnő, a kire éppen ráverték a lánczot a kovácsok, ötször ment férjhez s mind az öt férjét meggyilkolta, hogy hozzájuthasson a vagyonukhoz. Hátul a porkolábok állnak. Várakoznak rá, hogy bevigyék a czellájába.

A raboknak már reggel három órakor talpon kell lenniök, hogy hozzáfogjanak a munkájukhoz. Földmunkát végeztek késő estig s ha valamelyik nem serénykedett eléggé, a porkolábok azonnal ott teremtek mögötte és véresre verték a szeges korbácsukkal. Minden legkisebb engedetlenségért keservesen meg kellett lakolniok a szerencsétleneknek.

A büntetés legborzasztóbb módja a deresen való megkorbácsolás volt. Az egyik képünkön bemutatjuk az a fapadot,a melyikre az engedetlen rabokat ráfektették, hogy megkorbácsolják. A fapadon rajta fekszik a négyágu bőrkorbács. A pad előtt, kunyhójának ajtajában az egyik porkoláb áll.

A rabok naponta csak kétszer kaptak eledelt: levesféle kotyvalékot, egy kis hust és egy darab fekete kenyeret. Érdekes, hogy nem a kényszermunka és nem a börtönben való sínylődés okozott nekik legnagyobb szenvedést, hanem a dohány és az alkohol hiánya. Az életüket odaadták volna egy kis pálinkáért vagy egy pipa dohányért.

Megtörtént már, hogy az egyik fegyencznek egy kivájt botban pálinkát csempészett be a czellájába az egyik látogatója. Mikor megtudta ezt a czellában levő másik fegyencz, megrohanta és agyonütötte a társát, hogy ő ihassa meg a pálinkát. Annyira vágyott már a pálinkára, hogy az életét is feláldozta érte. Tudta, hogy a gyilkosság miatt ki fogják végezni, mégis elkövette a bűnt azért a kis pálinkáért.

A jó magaviseletű fegyenczekről idő multán levették a lánczot és megengedték nekik, hogy a szigeten a maga kunyhócskájában lakhassék. A szigetről azonban nem volt szabad távoznia. Az egyik képünkön egy ilyen fegyenczet látunk a kunyhója előtt. Mellette áll a leánya, a ki önként együtt élt vele a számüzetésben. Rablógyilkosságért került a szigetre ez a fegyencz.