Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1902 | Július

Balfour lett az angol miniszterelnök

Balfour Arthur lett Salisburynak utódja a kormányelnöki széken. Ő is régi alakja már az angol politikai életnek: 1874 óta, vagyis 26-ik életéve óta tagja a parlamentnek. Ősrégi családból származik, a mely mindig nagy politikai szerepet játszott. Nagyapja Indiában nagy vagyont szerezvén, a család gazdaság tekintetében is kiváló. Balfour már gyermekkorában elvesztette atyját s anyja, Salisbury legkedvesebb nővére nevelte fel két fiu és három leány testvérével együtt.


Balfour tehetségeivel már ifju korában feltünt s nem sokára magas állásokra jutott, hol feladatának mindig emberül megfelelt s ezzel az angolok szeretetét nagy mértékben megnyerte. Népszerűségét nagyban fokozta szelíd, szeretetreméltó modora, melylyel még ellenfeleit is megbékítette. A kik csak külsőségekből ismerik, ezt a szelidséget s a dolgoknak azt a látszólagos könnyedén vevését tartják főjellemvonásának, pedig nehéz körülmények közt nagy tetterőnek adta tanujelét; így a délafrikai háboruban, a Colenzónál vívott szerencsétlen csata után, mikor Buller már elcsüggedt, a délafrikai birodalmat Balfour gyors közbelépése s Roberts fővezéri kiküldése mentette meg.


Balfour javakorában levő, 54 éves erőteljes, munkabiró férfi s kinveztetése az angolok közt általános megelégedést keltett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Chamberlain, Balfour és Salisbury egy minisztertanácson Arthur Balfour Arthur Balfour brit miniszterelnök
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Két budapesti egyetemi tanár sulyos és alaptalan vádjai megakadályozták, hogy egy külföldön élő magyar tudós tanszéket kapjon az amsterdami egyetemen Két budapesti egyetemi tanár sulyos és alaptalan vádjai...
Néhány nappal előtt Budapesten járt Brouwer professzor, a világ egyik...
Berczelly holtverseny után nyerte Rajcsányi ellen a magyar kardbajnokságot Berczelly holtverseny után nyerte Rajcsányi ellen a magyar...
Vasárnap egész napon át tartó küzdelemben mérkőztek legjobb vívóink a...
 A legujabb német óriáshajó A legujabb német óriáshajó
A legujabb német óriáshajó, amely a hires német nagyiparos, Albert...
Forgó exploziós motor Forgó exploziós motor
Bajtay Ernőnek hivják azt a tállyai mechanikust, a ki ebben az...
Gép, amely emberi hangon beszél Gép, amely emberi hangon beszél
A mai technika már majdnem mindenféle emberi tevékenyeget utánozhat...
Lisztkimélés Lisztkimélés
Az alantabb leírt háromféle tészta nem sokkal kerül többe, mint a...
Az automobilok okozta egészségi ártalmak Az automobilok okozta egészségi ártalmak
Az automobilok okozta egészségi ártalomra hívják föl a figyelmet...
Háború és háború Háború és háború
Tisza István bizonyosan bátrabb ember, mint sem akárhogyan azért...
Az angol munkáspárt vezérének első választási beszéde magával ragadta a polgárságot Az angol munkáspárt vezérének első választási beszéde magával ragadta...
Egyetlen, szárnyaló beszéddel, diadalmasan zúzta szilánkokra Remsay...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98