Ezernyolcszázháromban mikor Fulton Róbert először Napoleonnak, azután az angol admiralitásnak ajánlotta föl az általa föltalált tengeri aknát, alig gondolta volna valaki is, hogy száz néhány év mulva ez a kis szerszám uralkodni fog a végtelen vizek szabadságán. Ma, a tengeri háboru alig képzelhető el akna nélkül.

A németek ezzel támadnak, s ezzel védik tengerpartjaikat, s az angolok, akik ezt a fegyvert 1803-ban nem tartották – érthető üzleti szempontból – legálisnak, ma ezek ilyen fegyverrel szórják tele partvidékeit, hogy csak valahogyan megvédelmezhessék szirtes partjaikat a leselkedő és mindig résen lévő ellenségtől. Az védi meg ma a világhires Dardanellák szorosát az erőszakolt angol-francia-orosz támadással szemben. Két fő csoportja van a tengeri aknáknak.

Az „ütköző akna” és a „megfigyelő akna” csoportja. Az „ütköző akna” a szabad és a nyilt tengeren kerül elhelyezésre, s szerkezete abban áll, hogy a tetején lévő törékeny csapok, a beleütköző hajótest mechanikai hatása révén savat csurgatnak befelé az akna robbanó töltésébe, miáltal a töltés az explozióhoz vezet.

A megfigyelőakna azonban nem robban föl, ha a hajók beleütődnek, csak akkor, ha a robbanó töltését a partról, az ott elhelyezett elektromos kapcsolás gyujtja meg. Amig tehát az ütközőakna mindenféle hajót a levegőbe vet, amely beléje ütközik, a megfigyelőakna csak azokat a hajókat pusztitja el, amelyeket mi akarunk. Ebben a különbségben rejlik a kikötők és egyéb kisebb területek védelmének a jelentősége.

Mi csak általánosságban ismertetjük a kikötők és tengerszorosok védelmét, az olvasó ellenben a maga képzeteinek támogatására akár a Dardanellák szorosát, akár pedig azokat a kikötőket is maga elé képzelheti, amelyeket vagy közvetlenül, vagy csak leirásból ismer. A kikötő bejáratánál jól védett helyen, akár a föld szine alatt, vagy pedig erős páncéltorony alján van egy kis épület. Ebben az épületben pontos helyzetrajz mutatja meg, hogy a kikötőbejárat szélességében és hosszában a víz alatt, hol vannak az aknák.

A helyzetrajz egy kerek asztalra van kifeszitve, s azon, mondjuk piros pontok jelzik az aknák helyét. Minden egyes akna össze van kötve elektromos kábel segélyével a páncéltorony szobával, ahol az aknák minden egyes darabjának külön emelőkaros kezelője van. Ha ezt az emelőkart megmozgatják, s az elektromos gyujtás gombját megnyomják, a villamos szikra az akna belsejében meggyujtja a töltést, amely fölrobban. Azt pedig, hogy mikor kell az aknát robbanásig vinni, a camera obscura-szerkezet mutatja meg. A mai ujságolvasó közönség elég sokszor olvasta már a periscope nevet, azt a műszer elnevezést, amellyel a tengeralattjáró hajók irányitják futásukat, figyelik az előttük lévő tenger tükrét.

Ez a periscope-szerkezet tisztán látható ezen a mi rajzukon is. Könyökös cső, amelynek könyökén negyvenöt foku szög alatt egy vetitő tükör van elhelyezve. A cső külső nyilásán egy nagy fényerősségű lencse fogja föl az előtte lévő képet, ezt a vetitőtükör derékszög alatt átviszi a könyökcső belső szárába, ahol egy ujabb lencse ugyanabban a léptékben adja a képet az aknamező pontos térrajzára, ahol az aknák helyei piros pontokkal vannak megjelölve.

Abban a pillanatban tehát, amikor a camera obcura (sötét kamra) belsejében lévő aknamező helyzetrajzán a kivülről fölfogott kép segélyével egy ellenséges hajó képe jelenik meg, s a hajó elhalad valamelyik akna fölött, a villamos emelőkar villamos szikrát bocsájt a megfelelő aknába, ez fölrobban, s az ellenséges hajó a levegőbe repül. Képünk épp ilyen esetet örökit meg. A jobb sarokban igen jól látható a külső élet kicsinyitett rajza, amint ez a periscope segélyével rávetődik a camera nagy asztalára, s a kezelőtiszt éppen robbanáshoz vezet egy aknát.