Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
Joe Loomis
A Allgemciner Sportzeitung közlése szerint a Svédországba rándul amerikai atléták közül Loomis beállította a 60 méteres síkfutás világrekordját 8.9 mp.-es idejével. Ugyanekkor Bohlin (svéd) állítólag 1 p. 51.1 mp.-es világrekord alatt futotta volna a 800 métert. Mögötte második az...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
A Törekvés csapata
A két közel egyenrangu, de ellentétes játékstílust játszó csapat grandiózus küzdelme villámgyors akcióval, folytonos hullámzásával s a csapatok által kifejtett, szinte emberfeletti erőfeszítésnél fogva egyike volt...
Th. Stryken a győztes
A kerékpárversenyek legklasszikusabbját, melyet a stockholmi olympiádon a délafrikaiak nyertek meg, az idén is megrendezték a Malar-tó körül. A 320 kilométeres távolságon megtartott versenyben a két első helyet...
A Rapid csapata
Míg nálunk az őszi szezon csak az uj esztendőben nyerhet befejezést, addig a császárvárosban rövidesen már pihenőre is térnek a csapatok. Az őszi forduló befejezésével a bajnoki lista élére a WAF kerül, a mely kilenc...
A NSC úszói Izsákovics Árpád-Farkas Ödön-Lajta Miklós-Schlenker Antal
A Rudas-fürdőben ma délután zajlott le az első középiskolai verseny a teljes siker jegyében. A részletes eredmény ez: Nyeretlenek versenye 40 m. (I – IV. oszt. 1. Izsákovits Árpád (László főgimn.) 30.4 mp....
Mezey Frigyes
Mezey Frigyes 400 méteres futóbajnokunk és rekorderünk a román fronton teljesedett hosszas harctéri szolgálat után a napokban két heti szabadságra Budapestre érkezett, honnan a fehérmegyei Mórra utazott szüleihez....
Winkler József
Winkler József, az MTK tehetséges jobbszélső csatára sulyos bokarándulást szenvedett, ugy hogy egy ideig – talán a tavaszi szezon kezdetéig – kénytelen lesz távolmaradni a kékfehérek mérkőzéseitől. Helyére...
Cikk-ajánló
WSC – FTC 3:1 (3:1) WSC – FTC 3:1 (3:1)
Az FTC hivei hiába remélték a zöld-fehérek formájának javulását....
Szenzációs amerikai atletikai verseny Szenzációs amerikai atletikai verseny
Január elején a new-yorki Madison Squar Gardenben rendezte az...
Mezey (Wiesner) Frigyes megsebesült Mezey (Wiesner) Frigyes megsebesült
Mezey Frigyesről, a BEAC régi nagynevű tagjáról, többszörös...
Barátságos mérkőzések Barátságos mérkőzések
FTC – KAC 2:0 (1:0) – Üllői-ut – Bíró: Gerő Ferenc...
MTK – WAC 3:1 (1:1) MTK – WAC 3:1 (1:1)
Hungária-ut. 3000 néző. Bíró: Yaffel Miksa. Szombaton este az MTK...
Mezey Frigyes hadi kitüntetése Mezey Frigyes hadi kitüntetése
Mezey (Wiesner) Frigyest, a BEAC hírneves középtávfutóját,...
Német-franczia-belga kerékpárverseny Német-franczia-belga kerékpárverseny
A német-belga, illetve a német-franczia háboru kitörése előtt alig...
Rapid – MTK 3:1 (0:0) Rapid – MTK 3:1 (0:0)
Az MTK a Schaffer által lőtt góllal a mérkőzés utolsó öt percéig...
A VI. ker. községi felsőkereskedelmi iskola uszóversenye A VI. ker. községi felsőkereskedelmi iskola uszóversenye
Kezdők versenye 40 m. 1. Pollacsek 29.2 mp. 2. Adamszky. 3. Landauer,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98