Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
Az Üllői-úti pálya a 110 méteres gátfutás alatt
Július hó 13-án és 20-án, mindkétszer az FTC sporttelepén, úgy első mint másodízben 8000 főnyi lelkes és hozzáértő közönség előtt folytak le az idei bajnoki vetélkedések. A rendezés mintaszerű volt és kifogástalan. A bajnoki viadal megosztása jól bevált és a sport csak hasznot látott...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
A MTK footballcsapata Kropacsek-Nyúl-Braun-Feldmann-Mandl-Molnár-Schlosser-Orth-Winkler-Vágó-Nagy
Az MLSz. közgyűlése által kiküldött ötös bizottság döntése folytán az 1919/20. átmeneti bajnoki évben tizenöt csapat fog szerepelni az első osztályban. Részt vesz elsősorban az a tíz csapat, mely erre az utolsó...
Az FTC és MAFC pólócsapata
Két napon, július 27-én és 28-án rendezte a MUSZ az idei úszóbajnokságokat. A verseny színhelye az Újpesten épült új úszópálya volt, melyen a kedvezőtlen, hideg időjárás ellenére is igen nagy közönség volt jelen....
Az MTK és a FC. Nünberg játékosai
Az MTK Bécsből hosszabb németországi túrára indult. Első útja Stuttgart volt, ahol a Stuttgarter Kickers-t 5:1 arányban legyőzte. Innen Nünbergbe ment a magyar csapat és győzött 3:1 arányban. Ezután következett...
Az 1919.évi bajnokok Burghardt-Uhareczky-Vass-Rusovszky-Pflamner
A MÁV. Gépgyári sportkör és az Újpesti IKK közös versenyén a főszámokat az FTC kedvelt versenyzői nyerték, miután Pirity hatalmas végspurtjával a - közönség örömujjongása közepette – legyőzte az eddig veretlen...
NSC staféta Schlenker-Kárpáti-Farkas
Augusztus 20-án rendezte az MTK országos vándordíjas versenyét az újpesti dunai uszodában. A verseny megtartása a villamos közlekedés bejelentett megszüntetése folytán az utolsó pillanatig kétes volt, mégis igen...
Futóverseny
Az Angol atlétikai bajnokságok legszenzációsabb eredménye kétségkívül G. Hill (Anglia) kettős győzelme a 1/2 és 1 angol mérföldes távon. G. Hill a 1/2 angolon 1 p 55.2 mp alatt győzte le a svéd rekordert, Bolint...
Cikk-ajánló
Svédország atletikai bajnokságai Svédország atletikai bajnokságai
Svédország atletikai bajnokságai augusztus 18-án kerültek döntésre a...
Nemzetközi mérkőzés: MTK – WAF 6:2 (4:1) Nemzetközi mérkőzés: MTK – WAF 6:2 (4:1)
A prágai vereséget ellensulyozandó, uj csapatta állott fel a...
A Munkás Testedző-Egyesület versenye A Munkás Testedző-Egyesület versenye
Bár a MTK- FTC mérkőzés erősen befolyásolta a verseny...
Az MTK súlyos veresége Bécsben Az MTK súlyos veresége Bécsben
Hosszas viszontagság után az MTK mégis eljutott Bécsbe és vasárnap a...
Franciaország atletikai bajnokságai Franciaország atletikai bajnokságai
A francia atletikai szövetség junius 30-án rendezte Párisban a...
Amerika atletika bajnokságai Amerika atletika bajnokságai
Az amerikai szövetség St. Louisban rendezte ezidei bajnoki viadalát. ...
Magyarország kerékpáros hadibajnoksága Magyarország kerékpáros hadibajnoksága
Szeptember 30-ikán, vasárnap reggel 7 órakor a gödöllői országuton...
A III. ker. TVE. úszóversenye A III. ker. TVE. úszóversenye
Kivételes érdeklődés nyilvánult a III.ker. TVE vasárnapi versenye...
Németország hadibajnokságai Németország hadibajnokságai
Augusztus 25-én rendezte a német atletikai szövetség Németország...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98