Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Pesti villamos teli lógókkal
A nagy kontreminből csak a villamosjegy maradt ki…ma megint ugrott fölfelé az árfolyama: elérte a négyszázat. A jeggyel szemben a villamos inkább szolidáris a besszel és igen gyakran megáll haladásában. Ezt a közönségünk már rég megszokta, de annál kellemetlenebbül érintette...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Liszt Ferenc tér 1896-ban
Titokzatos és borzalmas körülményei révén fantasztikus detektivregények kereteibe kivánkozó bünügyben folytat nyomozást vasárnap délelőtt óta a budapesti rendőrség. Néhány nappal ezelőtt ugyanis Grünfeld Miksáné,...
A züllés útja; az utca kövezetésről szedik fel az italos munkást
Szombaton délután egy tizenhét éves leány a Nefelejts-utcában rosszul lett és összeesett. A mentők beszállították a Dologkórházba. A leány vasárnap reggel eszméletre tért és elmondta, hogy a keleti pályaudvarnál...
Kártyások a Városligetben
A siófoki élénk kártya-szezont az idén több kellemetlen incidens zavarta meg. Hol az államrendőrség ugrasztotta szét a bakkozó társaságot, hol az ottani csendőrség tett váratlan látogatást a zsibong kártyaszobákban....
Váci fegyház
Emlékezetes még, hogy ez év elején itélkeztek a katonai törvényszékek Timár István fölött, akit általánosan a „betörőkirály” néven ismernek. Timár 32 rendbeli betörés és többszörös szökés vádjával terhelten...
A lipótmezei országos elmegyógyintézet Budapesten
Megirták a lapok, hogy pénteken délután Ritt József 23 éves ezüstmüvessegéd bajonettel megszurkálta Schauber Gizellát, a Tompa-utca 12. sz. házban levő élelmiszerüzlet elárusítónőjét s a pénztárt kirabolta. Menekülése...
A Niedermann-féle elmegyógyintézet Rákos-Palotán
Ismeretes, hogy a Retek-utca 83. számu Vadász-féle fatelepen, pénteken reggel, Török Béla kocsis lelőtte Konta János nevű társát. A gyilkost a detektívek még aznap este elfogták apjának Bors-utcai lakásán. Török...
A Közúti Villamos Vasút építi a Kossuth Lajos-utczai villamost (1)
A pesti villamos, amiről most annyit beszélnek és irnak, azonfelül, hogy hatszázkoronás viteldijjal közlekedik, esetleg egy ujabb periódushoz ér rövidesen el, amint az a Hétfői Hirlap munkatársa előtt a legilletékesebb...
Cikk-ajánló
Politikai psychopaták
Délután 6 órakor tudományos estét tartott az értekezlet, amelyen dr....
A kártya A kártya
Azt regéli egy angol ujság: Mária Krisztina spanyol r. királyné...
Az elmebeteg ápolása Az elmebeteg ápolása
Conolly angol elmeorvos volt az első, aki fölismerte azt a nagy...
Apponyi a bécsi villamoson Apponyi a bécsi villamoson
A király, az ellenzék bizalmi férfiai meghallgatása során...
Óvakodjunk a zsebtolvajoktól! Óvakodjunk a zsebtolvajoktól!
- Elég szomoru! – mondta nekem egy ízben egy ismerősöm, ki...
Diesel gyáros tragédiája Diesel gyáros tragédiája
A hatalmas német gyáriparnak egyik előkelő képviselője, dr. Diesel...
A legtöbb elmebeteg és hülye Svájczban van A legtöbb elmebeteg és hülye Svájczban van
A legtöbb elmebeteg és hülye Svájczban van. E szomoru tünemény okának...
Tilos szeszt küldeni a tábori posta csomagban Tilos szeszt küldeni a tábori posta csomagban
A háborúban levő katonaság a tábori posta-csomagokban gyakran szeszes...
Kártya és szerelem Kártya és szerelem
Öreg nénikék, tapasztalt kártyások babonája: - A ki a játékban veszt,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98