Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

A varjak

Az utóbbi napokban, mint más az európai válság kitörése óta annyiszor, ismét hazug álhírek röppentek fel szerte a fővárosban. Kávéházban, vendéglőkben és egyéb nyilvános helyeken bukkantak fel ezek a rosszhiszemű, hazug híresztelések, amelyeket azután lelkendezve terjesztettek tovább a mindig sötéten látó pesszimisták, a pletykakedvelő ,,bennfentesek”, talán nem is gondolva arra, hogy ez a káros tevékenységük könnyen nyugtalanságot és zavart is kelthet.

A rémhírek varjui ezuttal egyik hatalmas szövetségesünk állítólagos ,,követeléseiről” károgtak, mondani is felesleges azonban, hogy ilyen követelések nem voltak s mind a követeléseket, mind az azzal kapcsolatos álhíreket ujjukból szopták az rémhírterjesztők. Azok, akik Magyarország képviseletében legutóbb hivatalos minőségben tárgyaltak nagy szövetségesünkkel semmit sem tudnak ilyen, vagy akárcsak hasonló követelésekről és az illetékesek legjobb tudása és meggyőződése szerint Magyarországnak minden oka megvan arra, hogy a legderülátóbban nézzen a jövőbe.

A Főméltóságu úr legutobbi németországi látogatása is megerősítette ezt a véleményt. A kitüntető meleg barátság, amelyben a hatalmas Németország Führerje Magyarország Kormányzóját és a magyar kormány képviselőit fogadta, bizonyította legjobban, hogy a német kormány milyen nagyra becsüli a vitéz magyar honvédség nagyszerű teljesítményeit és azokat az értékes szolgáltatásokat, amelyekkel Magyarország hitet tett az európai uj rend mellett.

A magyar nemzet pedig meg van győződve róla, hogy kormánya a legjobb kezekben van, igaz, becsületes magyar kezekben, olyan férfiak kezében, akiknek mindennél drágább a magyar vér és tisztában van azzal is, hogy az izgatók és rémhírterjesztők belső ellenségei az országnak, nem kisebb ellenségek, mint a külső ellenség, amelyekkel vitéz honvédeink harcolnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Fhürer ötvenkettedik születésnapján katonái körében Gróf Bethlen István és Mussolini.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98