Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

Német jelentés a magyar csapatok teljesitményeiről

Berlin, szeptember 28.
Katonai helyről közlik a Német Távirati Irodával: Miután a hadijelentés fellebbentette azt a fátylat, amely Ukrajnát boritotta, most már adatokat lehet közölni a magyar csapatok teljesitményéről is.

 

A magyar csapatok, miután kiverték a bolsevistákat a Kárpátokból és állandó harcok közben megszállták Kelet-Galiciát, kelet felé fordultak és Podolia felé nyomultak előre. Ezután, éppugy, mint a német hadsereget és szövetségeseinek jobbról és balról csatlakozó egységeit, őket is délkelete felé irányitották, hogy igy kiverjék a szovjetcsapatokat Ukrajnából. Az ezen a vidéken elért sikerekből, amelyeknek során a honvédcsapatok egészen a Fekete-tengermenti Nikolajevig jutottak el, a magyarok is kivették dicsőséges részüket.


Miután a bolsevistákat a Dnyeper mögé szoritották vissza, a magyaroknak az a feladat jutott, hogy a folyam messze keletre kiugró kanyarulatát biztositsák. Szélesen széthuzódva fogadták a szovjet ellentámadásait. A szovjet nem elégedett meg azzal, hogy fokozott tüzérségi tűzzel és folyami aknák elhelyezésével helyhez kösse ellenfelét, hanem megkisérelte a magyar arcvonal áttörését is.

 

Tiz nappal leforgása alatt a bolsevisták három nagyobb előretörést hajtottak végre. Tizenkét helyen roham- és felderitő csapatokat küldtek előre, de minden esetben visszaverték őket.

 

A magyar szakasztól északra és délre is nagyobb szovjet előretörések hiusultak meg és igy összeomlott a távolabb északra bekeritett bolsevisták tehermentesitése.

 

Ezekben a védekező hadműveletekben különösen kitüntette magát a magyar tüzérség. Igy sikerült az ellenség egyik nagy tábori lőszerraktárát levegőbe röpitenie. A honvéd légi haderő ezalatt az idő alatt eredményesen bombázta a bolsevisták utánpótlási  oszlopait, hidait és vasutvonalait.


Magyar szövetségeseink most ismét ujabb feladatok előtt állnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Diadalkapuval fogadják honvédeinket egy podóliai községben Elpusztult városrész Nikolajevben Magyar előörs figyelő állásban a Bug folyó mentén Magyar csapatok átkelése a Bug folyón Magyar repülők dicsőséges csapata Sikereinkben része volt a magyar királyi Honvéd Vezérkar régi és új Főnökének, Werth Henriknek és vitéz Szombathelyi Ferencnek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98