Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Kiskunsági juhászok
A földművelésügyi közigazgatás decentralizálására már régóta szükség van. Ujabban tervek merülnek fel a földművelésügyi igazgatás újjászervezésére. Munkatársunk felkereste ebben a kérdésben dr. Mutschenbacher Emil felsőházi tagot, az OMGE igazgatóját. Dr. Mutschenbacher Emil a következőket...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A szófiai parlament épülete, oldalt II. Sándor cárnak, Bulgária felszabadítójának, lovasszobrával
A Magyar Külügyi Társaság Balkán-bizottságának meghívására dr. Imrédy Kálmán miniszteri osztályfőnök, az államvasutak elnöke előadást tartott Magyarország és a Balkán-államok vasúti közlekedéséről. Bevezetésül ismertette...
Szövetkezeti mintafalu Tordason; a képen a faluvezetők képzésére is használt tanintézet látható.
Páratlan sikere volt ebben a gazdasági évben a nemesített vetőmagakciónak. Évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend a földmívelésügyi kormánynak a nemesített vetőmagvak elterjesztésére irányuló kezdeményezése. 1942...
Gramofónos rádió - nem sokkal nagyobb, mint egy hordozható rádió.
A szerzői érdekeltség és a hanglemezgyárak közötti vitával kapcsolatban foglalkoztunk legutóbb a Szerzők Mechanikai Jogait Védő Részvénytársaság és egy lemezgyár perével. Hozzátartozik a tényálláshoz, hogy ez a...
Textiláru kiskereskedelmi hirdetése
A textilkereskedelem régi panasza az egyenlőtlen és bizonytalan áruelosztás. Gyakran fordultak elő olyan anomáliák, hogy nagy, régi keresztény cégek nem juthattak áruhoz, míg a kezdő cégek összeköttetéseik révén...
Ahogy a vásznat fehérítik, úgy szárítják a kávét Afrikában. A gondosan kimosott, kitaposott szemeket a forró afrikai nap tüze szárítja ki.
Sajátságos jelensége a korlátozott forgalmú kereskedelmi ágazatoknak, hogy lényegesen növekszik a szűkített forgalmi keretben résztvenni kívánók száma. Ez a körülmény különösen a déligyümölcs-gyarmatáru szakmában...
Bőséges krumplitermés
Hosszabb idő óta folytattak kísérleteket olyan burgonyafajták kiválasztására, amelyek alkalmasak az itthoni elöregedett fajták felváltására. A földmívelésügyi kormánynak nemrégiben sikerült biztosítania nagyobb...
Cikk-ajánló
A Magyar Állatértékesítő Szövetkezet új feladatairól A Magyar Állatértékesítő Szövetkezet új feladatairól
1938 augusztusában alakult meg a Magyar Állat- és Állati Termékek...
A „háborus” mezőgazdasági kiállitás A „háborus” mezőgazdasági kiállitás
A most megnyilt mezőgazdasági kiállitás első vasárnapján valóban nem...
Kállay miniszterelnök beszéde a közigazgatás reformjáról és a közellátás kérdéseiről Kállay miniszterelnök beszéde a közigazgatás reformjáról és a...
Kállay Miklós miniszterelnök vasárnap a kormány több tagjának...
A magyar külkereskedelem délkeleteurópai expanziója A magyar külkereskedelem délkeleteurópai expanziója
Hubay Sándor miniszteri tanácsos, a m. kir. Kereskedelmi Hivatal...
Törökországi viszonylatban igen jó eredményeket produkált a Vöneki Imre export-import cég Törökországi viszonylatban igen jó eredményeket produkált a Vöneki...
Export-import szakkörökben különleges figyelmet fordítanak azoknak a...
Nagy jövője van a magyar divatiparnak Bulgáriában Nagy jövője van a magyar divatiparnak Bulgáriában
Másfél évvel ezelőtt alakult meg a Divatközpont. A háború kellős...
Milyen kérdésekre kér választ a textilközpont a nagykereskedőktől? Milyen kérdésekre kér választ a textilközpont a nagykereskedőktől?
A textilközpont tiszta képet akar nyerni a magyar textilszakmáról és...
A békegazdálkodásra való átmenet problémái A békegazdálkodásra való átmenet problémái
Az első világháborúban a kifogyhatatlan katonahumor zamatos tréfákban...
Magyar tervgazdaság! Magyar tervgazdaság!
Közel százezer ember látogatta meg az őszi mezőgazdasági kiállítást s...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98