Dtum
Login with Facebookk
1
VEZÉRCIKK
Az Osztrák Magyar Monarcia
Emliettük már, hogy a delegácziók budapesti ülésezéseire Boszniából és Herczegovinából küldöttségek érkeztek Budapestre, mohamedánok és kersztények, s kihallgatásra akartak járulni a királyhoz, majd később Széll miniszterelnökhöz. Napokig voltak Budapesten, kihallgatást azonban nem...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tánczos G. Károly
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka

Született egykoron...
Bűnösök vagyunk mi…

…akár a többi nép. Ez igaz,...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar...
A nagyhatalmak koncertje a Balkánnak
Május 13.ikán délben fogadta ő felsége mind a két delegáczió tisztelségét, mely alkalommal az elnökök a szokásos üdvözlő beszédeket intéztek Ö Felségéhez. Szilágyi Dezső, a magyar delegáczió elnöke, igen szép, lendületes...
Travník
Az utóbbi időben sok felszólalás tárgya volt a boszniai közigazgatás nem annyira a delegáczióban, mint a hirlapokban. Ezek arra inditották a magyar delegáczió egyik tagját, Ernuszt Kelement, hogy nyilatkozatra szólitotta...
Ferencz József Magyarországon
Május 19-ikén ismét összejönnek a delegációk és ezúttal Budapesten. A királynak ez alkalommal teendő szokásos nyilatkozataiból, valamint a külügyminiszter előterjesztéséből meg fogjuk ismerni kormányunknak a külügyi...
A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karának épületrészlete
A főrendiház május 23.-ai ülésén Molnár János interpellácziót intézett a közoktatási miniszterhez a végből, mert az egyetem uj palotájának előcsarnokában a falakat diszitő, s gipszből készitett magyar koronákról...
A cseh cimer
Május hó 8-ikén megnyilt a reichsrath képviselőháza s rögtön megkezdődtek a botrányok a megnyitáskor. A csehek megkezdték az obstrukcziót. Negyvennyolcz képviselő 2758 kérvényt tartott készen, ahoz hozzá kivánt...
Kína és a nagyhatalmak - karikatura
Kína törvényes uralkodója a pekingi császári udvarban nagynénje foglya s csak névleg császár. A fiatal uralkodó híve az újításoknak, s ez okozta vesztét, hogy nagynénje fogollyá tette s az ő nevében uralkodik. A...
Boer család, 1900
Transzvalban novembertől májusig tartó nyári évszak a nem-bennszülöttekre nézve igen kedvezőtlen idő. A vérhas, a tifusz és a váltóláz az esős évszak alatt gyakran járávnyosan lép föl. Nem csekély a jó ivóvíz hiánya...
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98