Dtum
Login with Facebookk
1900 | Május

Ő Felsége fogadta a delegácziókat - a balkáni kérdés

Május 13.ikán délben fogadta ő felsége mind a két delegáczió tisztelségét, mely alkalommal az elnökök a szokásos üdvözlő beszédeket intéztek Ö Felségéhez.

Szilágyi Dezső, a magyar delegáczió elnöke, igen szép, lendületes beszédében megemlékezett a király berlini látogatásáról is és a hármasszövetségre vonatkozólag utalt arra, hogy ez a szövetség, melyet politikai érdekek kötöttek, gyökeret vert a népnek meggyőződésében is.

 

Az uralkodó válaszát nagy érdeklődéssel várták ezuttal, mert a szomszédos Balkán-félszigeten bizonyos nyugtalanító tünetek merültek fel s egy izben egymást érték a vészjósló hirek Oroszországnak a balkáni állapotokra vonatkozó terveiről.

A királyi válasz e tekintetben tökéletesen megnyugtató volt és eloszlatott minden aggodalmat arra nézve, mintha a Balkán-félszigeten bármiféle változások készülnének, vagy a köztünk és Oroszország közt 1897 tavaszán, uralkodónk szentpétervári látogatása alkalmával létrejött egyetértés megzavarodott volna.


A király határozott nyilatkozata megnyugvást fog kelteni mindenfelé.

Bulgáriának, illetőleg fejedelmének tervei, a maczedoniai forradalmi bizottságok mozgolódásai, az albán törzseknek idönként ismétlődő féktelenkedései nem képesek megzavarni a Balkán-félsziget nyugalmát, ha monarkhiánk és Oroszország egyetértően el vannak határozva arra, hogy a béke megzavarását tűrni nem fogják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98