Dtum
Login with Facebookk
1900 | Május

Cseh obstrukció a reichsrath-ban

Május hó 8-ikén megnyilt a reichsrath képviselőháza s rögtön megkezdődtek a botrányok a megnyitáskor.

A csehek megkezdték az obstrukcziót. Negyvennyolcz képviselő 2758 kérvényt tartott készen, ahoz hozzá kivánt szólni, és ezzel megakadályozni, hogy a képviselőház bármihez is kezdhessen.
A második ülésben, a harmadik ülésben a botrányok ismétlődtek. Ekkor, május 10-ikén az üléseket elnapolták e hó 17-ikéig.

 

Alig hihető, hogy akkor már jobb állapotok lesznek.

Az üléseken kérvényeket. inditványokat adtak be, azokat felolvasták, névszerinti szavazással kérték rájok a sürgős tárgyalást, aztán szidták egymász a csehek, szélső németek, antiszemiták, szoczialisták,  s "zsiványok", "szemtelenek", "bolondok" még az enyhébb czimek közé tartoznak.


A lengyelek nem helyeslik ugyan a csehek obstrukczióját, de összetett kézzel és tétlenül nézik.

A kormány a nyelvtörvényt előterjesztette, a képviselőház a kvóta-bizottságot megválasztotta. Közönséges számitás szerint több eredményre nincs is remény.


A nyelvtörény-javaslatok a cseheket nem elégitik ki.

Mert az a cseh hivatalos nyelvét nem állapitja meg, a némettel egyenlővé nem teszi. Viszont a németeknek az a kifogása, hogy a javaslat a német nyelvet, mint állami nyelvet sérti.


A csehek és németek közötti kibékitési kisérletekkel azonban nem hagyott föl a kormány.

A Budapesten levő osztrák delegátusok körében is foglalkoznak vele, mert attól tartanak, hogy a csehek a delegáczióban is folytatni fogják az obstukcziót.


Rezek cseh miniszter, a ki ellenzi az obstrukcziót, a képviselőház eseményei után le akart amondani.

Ő Felsége e hó 11-ikén fogadta Bécsben kihallgatáson, s a lemondást nem fogadta el. Dr. Engel, a cseh klub elnöke lemondott, mert az obstrukcziót nem pártolja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98