A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a szovjetek jelenléte hazánk területén.) A nyilasoknak kizárólag nyilas sajtójuk volt. E portál politikai elgondolása, alapelve, hogy olyan időszak sajtójából nem közöl, amelyikben a hatalom rányomja (erősen rányomja) bélyegét a lapok közleményeire és a választásnak, netán válogatásnak még a lehetőségét is kizárja. 1945 áprilisáig tart ez az állapot. (Gyanítom, ’48 júniusától, egy másik típusú diktatúra – nevezetesen Rákosi Mátyásé – megjelenésekor ugyanez lesz az eljárás.) A kihagyott, durván öt és fél hónap eseményeit a kiválogatott cikkek némelyike nyíltan vagy utalásokkal reprodukálni tudja, a mozaik kirakása az Olvasóra marad. A cikkek datálását látva rendszertelenségre lehetnek figyelmesek. Nem az. Mindössze arról van szó, hogy (legalábbis egyelőre 1946-ig) nem volt irányadó és viszonylag tárgyilagos hetilap, így napilapokból kellett keresgélnem. A kurta három év szellemiségének hála, bő a választék. Megszaporodnak a karikatúrák, ám csak a Ludas Matyiból válogattam (ami kimondatlanul is kommunista hetilap volt). Ennek kettős a magyarázata: megszűnt a Tolnai Világlapja (Tolnai Simont március 19. után a németek deportálták, Mauthausenben végezte 1944-ben), rövid ideig működött a Világlap, a Dolgozók Világlapja pedig igen hiányosan maradt fenn, másrészt, érdekes módon, jelentős és fontos személyiségek arcképe kimaradt a Wikipédiából. Az 1945 és az azt követő évek néhány, eddig kevésbé lényeges szempontot vetnek fel. Az idő haladtával növekszik a túlélők, az emlékezők száma, egészen a ma emberéig. A másik, hogy e fél évszázadban megszaporodtak az átértékelések, újragondolások (1945-48, 1956, majd 1989-ben 1945-1988). Ezekre a módosulásokra, amennyire teret kapott, a sajtó is reagált. Persze, a hivatalos sajtóra, nem a szamizdat-kiadványokra gondolok, mert látnunk kell, hogy a szovjet katonák évtizedekig tartó ideiglenességű itt állomásozása, a politikai nyomás és a cenzúra olykor-olykor befolyásolta írástudóink bátorságát. Nem szaporítom tovább, ma már a szabadság üde, éltető levegőjét lélegezhetjük. Befele.