Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
Blog
2011|02|21

Fordulása világnak, embereknek, múlása időnek

Szerző: Tánczos G. Károly
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a szovjetek jelenléte hazánk területén.) A nyilasoknak kizárólag nyilas sajtójuk volt. E portál politikai elgondolása, alapelve, hogy olyan időszak sajtójából nem közöl, amelyikben a hatalom rányomja (erősen rányomja) bélyegét a lapok közleményeire és a választásnak, netán válogatásnak még a lehetőségét is kizárja. 1945 áprilisáig tart ez az állapot. (Gyanítom, ’48 júniusától, egy másik típusú diktatúra – nevezetesen Rákosi Mátyásé – megjelenésekor ugyanez lesz az eljárás.) A kihagyott, durván öt és fél hónap eseményeit a kiválogatott cikkek némelyike nyíltan vagy utalásokkal reprodukálni tudja, a mozaik kirakása az Olvasóra marad. A cikkek datálását látva rendszertelenségre lehetnek figyelmesek. Nem az. Mindössze arról van szó, hogy (legalábbis egyelőre 1946-ig) nem volt irányadó és viszonylag tárgyilagos hetilap, így napilapokból kellett keresgélnem. A kurta három év szellemiségének hála, bő a választék. Megszaporodnak a karikatúrák, ám csak a Ludas Matyiból válogattam (ami kimondatlanul is kommunista hetilap volt). Ennek kettős a magyarázata: megszűnt a Tolnai Világlapja (Tolnai Simont március 19. után a németek deportálták, Mauthausenben végezte 1944-ben), rövid ideig működött a Világlap, a Dolgozók Világlapja pedig igen hiányosan maradt fenn, másrészt, érdekes módon, jelentős és fontos személyiségek arcképe kimaradt a Wikipédiából. Az 1945 és az azt követő évek néhány, eddig kevésbé lényeges szempontot vetnek fel. Az idő haladtával növekszik a túlélők, az emlékezők száma, egészen a ma emberéig. A másik, hogy e fél évszázadban megszaporodtak az átértékelések, újragondolások (1945-48, 1956, majd 1989-ben 1945-1988). Ezekre a módosulásokra, amennyire teret kapott, a sajtó is reagált. Persze, a hivatalos sajtóra, nem a szamizdat-kiadványokra gondolok, mert látnunk kell, hogy a szovjet katonák évtizedekig tartó ideiglenességű itt állomásozása, a politikai nyomás és a cenzúra olykor-olykor befolyásolta írástudóink bátorságát. Nem szaporítom tovább, ma már a szabadság üde, éltető levegőjét lélegezhetjük. Befele.
Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2012.01.14. - Négy évesek lettünk!
2012.01.14. - Négy évesek lettünk!
2012. január 14-én négy éves lett portálunk a huszadikszazad.hu! Egy rövid bemutatás az elmúlt egy év legfontosabb fejlesztéseiről: Elindult a Privát huszadik század! Új közösségi alkamazásunk célja, hogy mindenki létrehozhassa saját huszadik századi foto albumát, persze a huszadikszazad.hu portál környezetében. A fotók megjelennek a törzstartalom mellett i...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Hol bujkálsz, Anne Frank? Közel ötven éve járt a kezemben Anne Frank naplója: már-már kötelező volt olvasni, az antifasiszta és békeharcos irodalomnak volt a zászlóhajósa. De mert napló volt, ösztönösen is...
2012|02|14
Tűnődés egy jeles publicista erdélyi leveleit olvasva A huszadikszazad.hu négy éves születésnapjára ajánlom szeretettel Érdekes sors jutott az olyan embernek, mint amilyen néhai Hegedüs Nándor, aki alig fél évszázada (1969) hagyta itt...
2011|06|01
Van úgy Van úgy, hogy szeretünk valakit, és tudni véljük, hogy dolgunk van vele. A tétel fordítva is igaz: dolgom van vele, tehát választásom sincs a szereteten kívül. Egy olyan emberről...
Fórum
Tatár Anita
2012-04-16 09:26:59
B. Szüts Dóra
2012-03-17 02:25:04
B. Szüts Dóra
2012-03-17 02:18:38
huszadikszazad.hu (robot)
2012-03-17 02:18:38
carobert
2012-03-09 22:52:27
huszadikszazad.hu (robot)
2012-03-09 22:52:27
lacimadár
2012-03-01 15:01:30
Mac
2012-02-29 09:20:45
lacimadár
2012-02-27 10:25:38
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98