Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
1. A naszád külső alakja a tenger színén jár
Az angol adimralitás vicczes kedvében volt a közelmultban s egy hivatalos kiadványában azt a szellemességet követte el, hogy német lapok immár harmadszor tesznek jelentést a Warrior nevű angol czirkáló elsülyesztéséről.- Jó volna- mondja az angol szellemességű kommüniké- ha a német...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Érik a, érik a búzakalász, közötte, édesem, konkolyt is találsz
No, hát, szavamra mondom, hogy furcsább és lehetetlenebb közönséget, mint a mienk, el sem tudok képzelni. Igazán hallatlan, hogy milyen kevéssé fegyelmezett az öntudatában. Itt van a legujabb eset. A német hivatalos...
Szláv hadifoglyok
Az ország határán elfogott idegenek, a kiknek a háború végéig foglyokként kezelnek, megunták már a rabságot. Bár könnyű dolguk van, mert az unalmas napok agyonütésén kívül semmivel se kell törődniök, mégis szeretnének...
Károly román király
Október 10-én érkezett Budapestre a hir, hogy Károly román király 75 éves korában Sinajában meghalt. Monarchiánk és a velünk szövetséges Németország őszinte barátját gyászolja a kiváló uralkodói erényekkel ékes...
Gavrilo Princip
Zágrábi értesülés szerint, Princip és társai, a szarajevói gyilkosok ügyében a főtárgyalás november végén lesz Szarajevóban. A vizsgálat már be van fejezve és a vádirat, mely mintegy ötszáz lap terjedelmű, már ki...
- Gyuricám édes, foglalj helyet! - Nem lehet babám, szíven lőttek...
A kitünő Gyorgye, aki olyan dicstelenül szerepelt magyar földön, kevéssel utóbb benn Szerbiában megsebesült. A szerb hivatalos hiradás is jelentette a herczeg megsebesülését, még pedig nagyon hősi kommentárral....
Rennenkamp generális
Az angolok, oroszok, francziák, szerbek versengenek egymással nagyhangú kijelentésekkel, férfihoz nem illő, elkapatott szavakkal, a rekordot azonban e téren a japán háborúból hirhedt Rennenkamp orosz generális csinálta....
Ferenc József a hadikórházban
A sebesültek és halottak névsora. Húsz hivatalos névjegyzék jelent meg eddig a harcztéren elesett, megsebesült és hadifogságba került katonáinkról. A veszteségi listák, mint az nem is lehet máskép, jócskán az eredmények...
Képeslap 1914
A Magyarországon letelepedett szerzetesrendek, jóformán kivétel nélkül kiveszik részüket a háborús idők munkájából. A legnagyobb részük a betegápolás terén szerez nagy érdemet és a tehetősebb rendek a jótékonyságra...
Auffenberg generális
Szegedről írják, hogy egy sebesült kapitány, a ki Auffenberg tábornok győztes hadseregéből való, érdekes dolgokat mondott el huszárságunk hősies magatartásáról és arról, hogy hogyan lelkesítette hadseregét Auffenberg...
Az cár atyuska népe. Ezek a kiéhezett orosz katonák örülnek, hogy fogságba estek
Aljas eset híre érkezik Bécsből. A múlt napokban híre jött Ziganek Rajmund 71. gyalogezredbeli őrnagy halálának, mely nemcsak családját és bajtársait, hanem a magyar társadalom nagy részét is részvéttel tölti el....
A német trónörökös a Zeppelin léghajó áldozatainak koporsóinál
Az angolok meglehetősen félnek a bombát dobáló Zeppelin léghajóktól s mint egy olasz ujság írja, életbiztosításokat kötnek ennek a veszedelemnek az eshetőségére. Az egyik angol biztosító társaság ugyanis üzletkörét...
A mi katonáink győzelme az oroszok ellen
Egy szegedi tudósítás mulatságos hírt ir arról, hogy születik meg a hamis hír. A harcztéren, a golyózáporban Szvoboda 46. gyalogezredbeli századoshoz izgatottan odafut a zugsführerje:- Jelentöm alásan, Szvoboda...
Hadihajó építésére való állványok a trieszti hajógyárban
A trieszti hajógyár monfalkonei telepén tegnap délelőtt még ki nem derített okból tűz támadt és pedig a most épülő 39. számú gőzös, a Kaiser Franz Josef I. testvérhajójának állványa alatt. Az uj hajót januárban...
Cikk-ajánló
Gyász világszerte -  rövid beszámolók a gyászmiséről Gyász világszerte - rövid beszámolók a gyászmiséről
Ferenc Ferdinánddal a monarchia egyik legerősebb oszlopa dőlt ki....
Gyilkosság Szarajevóban Gyilkosság Szarajevóban
A megváltozott útvonalról a konvoj élén haladó autó gépkocsivezetőjét...
A Zeppelin katasztrófa A Zeppelin katasztrófa
Méltó feltünést keltett az egész világon Zeppelin gróf kormányozható...
Elégett Zeppelin-léghajó Elégett Zeppelin-léghajó
A német birodalom Zeppelin-tipusu óriási léghajóit üldözi a sötét...
Zeppelin ujabb kudarcza Zeppelin ujabb kudarcza
Zeppelin grófot, a hirneves német feltalálót állandó kudarcz kiséri....
A városban nincs gyászhangulat A városban nincs gyászhangulat
A kisemberek sokasága mintegy lidércnyomástól szabadulva...
Oroszok és nők Oroszok és nők
Felsőmagyarországból hogy kivertük az oroszokat, sok pesti nő a híres...
Hirek a szerb trónörökös megőrüléséről Hirek a szerb trónörökös megőrüléséről
Belgrádból arról érkezett hir, hogy Péter király elsőszülött fia,...
Az L.2. jelzésü Zeppelin-léghajó pusztulása Az L.2. jelzésü Zeppelin-léghajó pusztulása
léghajó harminc utassal a Berlin mellett elterülő johannisthali...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98