Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Nyári ruha csikos selyem voileból fekete utcai köpennyel
Egy ideig még csak lehetett húzni a dolgot. Majd húsvétra – mondották az urak és a hölgyek. Aztán elmúlt húsvét. Akkoriban rossz idők jártak. Az áprilisi szellő nagyzolni kezdett. Novemberi szélviharnak képzelte magát. Az emberek mosolyogtak: hát ilyen időben csak nem csináltatunk...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Balatonalmádi fürdő
1922-ben egyik fővárosi magánzó az uccán két feltünő szépségű hölgyet látott és azok egyikének levelet írt, amelyben találkát kért tőle. A találkára nem a címzett, hanem annak barátnője ment el. A találkozón a férfi...
Estélyiben
Néhány nappal ezelőtt a Hungária Műtrágya Kémiai és Begyipari Rt. egyik igazgatója nagyarányú sikkasztásnak jött a nyomára. Feltűnt neki, hogy a vállalat egyik főtisztviselője, Pecséry Gyula, napok óta nem járt...
A budapesti Pajor-szanatóriumban súlyos betegen fekszik özv. F. D.-né debreceni uriasszony, akivel az a hihetetlenül hangzó szerencsétlenség történt, hogy a debreceni klinikán Kenézy Gyula egyetemi tanár operáció...
Az Államvasutak Podmaniczky-utcai bérháza
Wachelkovits Etel magánhivatalnoknőnek pénzre volt szüksége s az ujsághirdetések nyomán beállított a Podmaniczky ucca 18. szám alatt létező Leszámítoló Takarékpénztár Mint Szövetkezet irodájába. Itt Düller Jenő...
1922 év július 10-én este dr. Aczél Nándor kiskunfélegyházi ügyvéd villamosra akart felszállni a Kálvária téri megállónál. Ugyanakkor ért oda egy Szabó Eszter nevű lány, akit az egyébként erősen beborozott ügyvéd...
Utcai olasz narancsárus Palermoban
A rendőrségre tegnap előállították G. J. fűszerkereskedőt, akinek a Mester utcában van üzlete, G. J., aki többgyermekes családapa, egy kilenc éves leánnyal folytatott szerelmi viszonyt. A kisleány szülei félév múlva...
Cikk-ajánló
A király ajándéka A király ajándéka
Szily Tamás baranyamegyei főispánhoz a király kabinetirodájából kis...
Kitüntetett istenek
A khinai császár az udvarnak Pekingbe költözésekor a Hoangho...
Mit együnk? Mit együnk?
A telefon felkorbácsolta az idegeimet, egy kis nyugalomra volt...
Az akrobata betörő Az akrobata betörő
Keserves dolog ám éhesen, korgó gyomorral ödöngeni, mikor egy fillér...
Az oroszok ajándéka József főherczegnek
Húsvét vasárnapján az oroszok érdekes módon emlékeztek meg József...
 A velencei kalmár A velencei kalmár
Pompás, legeslegelső rangú színpadi munka. Klasszikus shakespearei...
Udvari bál Bécsben Udvari bál Bécsben
Január 10-ikén volt az első udvari bál a bécsi Burgban. A fényes...
A czár ajándéka az angol királynak A czár ajándéka az angol királynak
Amerikai lapok hire szerint Bark orosz pénzügyminiszter legutóbbi...
A legjobb karácsonyi ajándék gyermekeknek A legjobb karácsonyi ajándék gyermekeknek
Majdnem óriási sikert ért el az utolsó évben egy játék és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98