Dtum
Login with Facebookk
1902 | Február

Kitüntetett istenek

A khinai császár az udvarnak Pekingbe költözésekor a Hoangho folyamistenei nagyon jól viselték magukat az alatt, míg a császári menet áthaladt a vizen.

Ezért a mennyei birodalom ura elhatározta, hogy khinai szokás szerint, megjutalmazza az isteneket. A khinai császár erre vonatkozólag a mult év deczember 14-ről keltezve a következő leiratot bocsátotta ki:


Deczember 14-én hagytuk el Kaifengfut és Linyuenkao mellett keltünk át a sárga folyamon. Ezalatt az idő nagyon szép és tiszta volt s a víz olyan sima, mint a tükör. A császári menet teljes biztonsággal haladhatott keresztül a vizen s emiatt általános volt az öröm. Ezt pedig a folyam-istenek kitünő figyelmének köszönhetjük. Taiwang és a többi istenek ezért kiváló disz-czímeket kapnak. S mi ezennel megbízzuk a szertartások államtitkárságát, hogy foglalkozzék közelebbről az ügygyel s az ajándékozó czímre vonatkozólag tegye meg előterjesztését a trón előtt.

 

A vidéki mandarinok, kik jelen voltak az átkelésnél, a nép megjutalmazásáról is gondoskodnak. A császári bárka legénysége 2500 taelt kap (körülbelül 7000 korona) ezüstben. A jutalmat különben a *folyam istenek* megérdemlik, mert a Hoangho hatalmas nagy folyam, melyen rosz időben veszedelmes az átkelés.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Sárga folyó
Tatár Anita

A Sárga folyó a világ hetedik leghosszabb folyója. 5464 km hosszú. A Tibet melletti Csinghaj tartományból ered, és az Észak-Kínai síkságon átfolyva a Pohaj-tengerbe ömlik.

 

A Sárga-folyó rendkívül szeszélyes. Rengeteg problémát okoz árvizeivel, mederváltoztatásaival. Kizárólag kisebb hajókat tűr meg magán.

 

Hatalmas mennyiségű sárga löszt hordoz magával Észak-Kína löszfennsíkjairól. A Sárga-folyó völgyét a kínai civilizáció bölcsőjeként tartják számon.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98