Dtum
Login with Facebookk
1923 | Július

A velencei kalmár

Dramatizált adoma

Pompás, legeslegelső rangú színpadi munka.

Klasszikus shakespearei darab. Itt kiderül, mi az a shakespearei színész, mi az Shakespearet játszani, mi az, hogy nem lehet fiatal emberekkel, tradíció nélkül, Shakespearehez fogni.

Shakespeare minden alakjában van valami túlfűtött, valami több, mint emberi. A színésznek azonnal meg kell adnia az alaphangot, ő maga azonban azt csak hosszas tanulmány s beleérzés után tudja megtalálni. Nem a darabbal kell sokat foglalkoznia, hanem Shakespeareval. A shakespearei levegőbe kell magát beleélnie. Testileg izmosnak, edzettnek, erősnek kell lennie, ősibbnek, mint a mai alakok, olyan embernek, akiben gyorsabban hat az érzés, üdítően birtokában van összes érzékeinek s cselekvőképességének. Szinte vademberek ezek.

 

Ahogy a színpadra betoppannak, azonnal, már kívülről hoznak magukkal egy élettovábblendülést, valami életeredményt, amin állnak, ami mint az acélrúgó, dobta be őket ide. Nem a cselekmény sodorja, hanem elsősorban a belső tűz, ami bennük ég. A marokkói herceg, mint egy őrjöngő Lóránt jelenik meg, marokra fogott kardjával, villogó szemével, pirosra izzott kövér, fekete bőréből szinte kicsattanva, s nagyon helyes, hogy így hozza a színész, ugyanez az alak lett Shakespearenál tíz év múlva Othellóvá. Annyira kiváló színpadi alakká sikerült, hogy Shakespeare nem ejtette el, önálló nagy színpadi figurává növesztette.

De minden alak felfokozottan éli életét: ezt lehet játszani. Itt nem téved a színész. Itt biztosan adva van a karakter. Itt nem mosódnak el a figurák. A legapróbb részletig ki lehet őket dolgozni. Ezeket lehet játszani, sőt szinte lehetetlen túl nem játszani. Túl vannak írva. Shylock: zsidó, szakállas, sárga foltos, horgas orrú, gyilkos szemű, elfojtott, elszánt, alattomos, vakmerő, gaz, gyáva, élces: amit csak a zsidó karakterben valaha érzett az ellenséges keresztény, az mind benne van: s ember, aki eszik, mint a keresztény, lélegzik, mint a keresztény s bosszút áll, s kétségbe esésében halálra válik, mint a keresztény, de megnyilatkozásában, minden szavában olyan zsidó, amennyire egységes, tipikus jelenségnek látja a Shakespeare kora s a mi apáink kora.

 

Vadember, éppen olyan vad, mint a marokkói herceg, s ugyanolyan erős színekkel rajzolva: az ellenszenv adta energia vezette a rajzon, mert az emberi közösség érzése és kijelentése mellett is ez egy röhögtető figura. ordítva röhögtek rajta az Erzsébet királyné katonái, mint a láncon táncoló medvén: reménytelen, tehát nevetséges, s kővel tördelik ki a fogát, hogy gyerekerejüket érezzék.


A fiatal Gobbo, a cselédek tipikus példánya, a lusta, munkától iszonyodó, gazdájával szemben fizetett ellenség, elmés, durván, parasztul vicchajszoló, kapzsi, fösvény, alacsony indulatú, s alapjában véve mégsem rossz, hanem a perc kényelmén habzsoló, lomha fickó. Pontos típus, s annyira egyéniséggé szülve, mintha csak ő maga volna ilyen a világon. S az öreg Gobbo, a kilencven esztendős eszefogyott vén szolgalélek, akiben még nem szabadult fel ennyire a mersz, de ugyanaz a gazdákkal szemben, mint a fia, a vén ló, aki a menyecske szót megszagolja a papíron.

Ezekből lehet kabinetfigurát csinálni!

De akármelyikből, ha a színész megbírja. Gratiano. Ki gondolná, alig van szava s jelenése, ragyogó temperamentum, a színpadi siheder, aki a komornát feleségül veszi s a szidó ellen tüzel. Mi mindent tudott belőle csinálni a színész az este, a temperamentum s a humor hallatlan skáláját játszotta végig Nerissával, a komornával együtt, szintén ragyogó szerep.

Tubal zsidó!...Hogy van az megcsinálva. Az a referálás: hol az Antonio veszteségeiről, hol meg a szökött lány pazarlásairól. Színpadi rafinéria. S mind, Portia és Bassanio, a doge és Antonio...Boldog lehet a színész, aki a szerepet kapja, ha az egyéniségével egyez.

*

És a helyzetek, a darab szerkezete.

olyan tökéletes, olajozott síneken fut ez a vonat. A Nemzeti Színház ma a teljes szöveget játszotta, az összes változásokkal! Nagyon ügyesen volt ez megszerkesztve, félperces szünetek s már új kép állt a színpadon. Festői hatások: utcarészelt, terem, tájkép változtak gyorsan s zavartalanul. Plasztikusságot csupán a székek s néhány bútordarab adott, amely jelezte inkább, mint megadta a valószerűséget. A közönség teljes odaadással ment együtt e csaknem shakespearei-kori színváltozásokba s így határozott vígjátéknak kapta a darabot, amelyet az utóbbi évtizedekben tragédiának játszottak.

Így a cselekmény eredeti szerkezete pontosan látszódott meg.

A cselekmény hármas, négyes, ötös fonódása tisztán kijött: A Shylock-Antonio-Bassanio viszony, a Shylock-Jessica-Lorenzo eset, a Portia-kérők s Bassanio-helyzet, az ítélet s a gyűrű-megoldás.

Oly pontosan van ez szerkesztve, mint egy építészeti alaprajz, amely szerint abszolút biztos hatást lehet felépíteni.

A színpadi építészet csodája ez a darab.


*

Hogy ki van itt fúrva-faragva minden szó biztos hatásra, hogy ki van itt töltve minden pillanat, hogy a figyelmet teljesen igénybe vegye.

Az ítélethozatal a legnagyobb színpadi mestermunka. Az érdeklődés-keltést színpadilag tovább fokozni már nem lehet. A húr feszítése, az életveszedelemmel való játék, amely azonban minden pillanatban érzik, hogy csak játék s mégis minden játékvolta mellett is egy szó erejéig el nem veszíti a feszült figyelmet s a játék valóságos élettel, telítve, valóságos társadalmi törvényszék a színpadi komédia mélyén, valóságos emberi szenvedélyek s szerencsétlenségek, a festett komédiázás minden mozzanatában: ez felülmúlhatatlan.

Hányszor mérte ki a másodperceket, hogy ezt ennyire hajszálpontosan találta el? micsoda kifinomodott, gyakorlott ösztöne volt, hogy ennyire hajszálpontosan jár a taglója?

*

S mi hát az, amit annyira tud?

Megrohanni a nézőt, mindjárt az első jelenettel úgy, hogy tátva maradjon a szája, aztán lélegzethez nem engedni többet, letiporni, belerúgni, rajta taposni, az összes idegeit megfeszíteni s dobolni, dobolni a szívén: cselekmény, cselekmény, cselekmény.

Ez a mesterségbeli tudás mentette át Shakespearet a 300 esztendőn.

Pontosabban: életét a nemes értékeinek köszöni: a karakterrajz tisztaságának, az életismeret mélységének, a filozófia szárnyalásának s reális egyszerűségének, amit három századon át nem győz eléggé dicsőíteni a kritika. De, hogy a közönség, a publikum, a néző, a gyermek, a makacs, a szeszélyes és kényeskedő úgy belemegy ez egy esetben a kritikusok s tudósok csapdájába s mindezen dicsőítések dacára sem ábrándul ki e nagy íróból: azt teljesen e színpadi forgatag káprázatának kell tulajdonítani. Annak, hogy a legegyszerűbb néző is tátott szájjal s kerekre nyílt szemmel bámul el, ha egy Shakespeare-színpad nézőterére sodorja a sors.

Számtalanszor kapom rajta magam, mi az ördög, mi is történik itt! emberek rohannak be a jelenetben jobbról-balról s teljes izgalomban dolgoznak a színpadon. Az ember nem jut észhez, minden új pillanat új meglepetést hoz s ha észhez jut, akkor pláne meg van döbbenve, mert itt ravasz rafinériával, parasztpofozó fogásokkal csupa igazságot és bölcsességet s életértékeket csillogtatnak. S minél inkább nézed a részleteket, annál drágább s igazabb.


*

Nos! és kívánom, hogy bár ilyen darabokkal volna tele a világirodalom?...Hiszen minden szerző erre törekszik, minden szerző ugyanígy vágyik játszani az igazsággal s az idegekkel s nem sikerül neki. Haszon volna és öröm és az emberiségre áldás, ha ez a nagyszerű mesterségbeli ösztön annyira kész volna, mint ennél az angol színésznél?

Isten látja lelkemet, nekem elég egy Shakespeare a világirodalomban. Ezt nem adnám oda, mert nála nélkül kimondhatatlanul szegényebbek volnánk, háromszáz esztendő mennyi színe megfakulna, nemcsak a színpadi művészetet, de magát az élet színét tekintve is, mert hisz millió és millió szálon befolyásolta, festette, színezte az emberek életét s gondolkodását a shakespearei játék: de a színpadnak ez az abszolútuma rám mindig azt a hatást teszi, mint valami szörny.

Az a tény, hogy Shakespeare szakadatlan s minden szóban s agyvelejének minden mozdulásában csak transzponálva látott: csak a színpadra, a lámpák fényébe, a játék megszabott mezőjébe, az előadhatás dimenziójába vetítve élte ki a gondolatot, ez több, mint természetes.

Ez valahogy elemi szerencsétlenség.

*

Néha már úgy felujjongtam magamban, a darab elején valami perspektíva, valami életlehellet nyílik meg. Hajók járnak a tengeren, kereskedők beszélnek s gondjuk van, az óceánon hánykódik szívük és bölcsen bíznak: "nem egy hajóra bízvák kincsem, összes birtokom nem függ egy év kockázataitól"...Friss fiatal urak jönnek, akik víg vérük miatt játsszák a bohót s kinevetik azt, aki nem nevet s szerelmesek és oly forró a szívük, hogy szerelmesek már egy névbe s valóságos életet élnek...

Úgy örültem, Shakespeare kilendült az élet vízére.

De rögtön a következő kép, mely Portia termébe visz s a három titokzatos láda ősi mesemotívumát éleszti fel, e teljesen irreális, gyermekes fantázia játék mindjárt leejtette a hangulatot, hogy bánatosan néztem: egy Shakespearenak, aki olyan közelről érzi, az igazságot a szívével tapintja: egy Shakespearenak rögtön a kombináló ész mesetémája után kell halászni?...

A Vízkeresztben a színpadi figurák tradícióját szedi össze, a Hamletben az élet problémáját kényszeríti a színpadra, A velencei kalmárban az epika törmelékeiből kiszedett, kerekre forgatott, csiszolt s kifényesített, de alapjában mégis hazug gyöngyökből fon színpadi játékot.

Hazugság, hogy bölcs ember valaha arra a három ládára valósággal rábízta volna leánya sorsát. Nem igaz, hogy valaha egy font húst kivágott volna valaki egy ember testéből pénze kamatja fejében. Vicc az, hogy az úr is, a szolga is a gyűrűjét ilyen váltságul az esküvő utáni reggelen a saját fel nem ismert feleségének adta volna...

Shakespeare méltónak találta e hármas motívumot, hogy belőle három pillért emeljen s egy estére való játékot csináljon rá. Azt hitte, hogyha teleönti a tündöklő élet ragyogó részleteivel, megmenti magát az igazságot.

Tévedett: igazságainak egyes részletei kiemelkedtek a kultúra tényezőivé, de az egész: szappanbuborék, egy estére való játék. Jelentéktelen. Semmi.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A villámgyár A villámgyár
Alig valamit, vagy csak keveset tud a közönség arról, hogy milyen...
Az égboltozat fényrevolvere Az égboltozat fényrevolvere
A repülőgépközlekedés minden európai elképzelést felülmul már...
A városházi protekció-botrány A városházi protekció-botrány
Városházi körökben úgy tudják, hogy a kormánypárt fővárosi szervezete...
Kevesebb munkanélküli, több magántisztviselő az iparban és kereskedelemben Kevesebb munkanélküli, több magántisztviselő az iparban és...
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara most tette közzé évi...
Műkincsek pusztulása az esztergomi érseki palotában
Esztergomban julius 26-ikán az érseki palota kép- és régiségtárban...
Rövidek Rövidek
Az Országos Függetlenségi Kossuth-párt vasárnap délután zászlóbontó...
A jegybank kamatlába A jegybank kamatlába
Néhány nappal ezelőtt mintha némi könnyebbülés állott volna be a...
Transzváli hadihelyzet Transzváli hadihelyzet
Mikor a Kronje serege angol fogságba került, általában azt hitték,...
Három évtized - Az első harminc év Három évtized - Az első harminc év
1929-ben megállítjuk a virtuális időt, most nyolc héten át tematikus...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98