Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Mussolini
Az Ujság vasárnapi számában föltűnést keltő bolognai jelentést közöl, amely szerint Mussolinin életveszélyes műtétet végeztek.A lap hangsúlyozza, hogy bár nagyon megbízható forrásból származik, a hivatalos megerősítésig a kötelezően óvatos fönntartással kell fogadni. Ennek előrebocsátásával...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Margitszigeti parkrészlet
A margitszigeti rendőrgázolás ügyében vasárnap már nem azzal foglalkozott, hogy dr. Weiser Lajosnak, az Uj Szent János kórház fiatal prosektorának szerepét kutassa, hanem azok ellen indított nyomozást, akik az orvost...
Lipót főherceg Hollywoodban vendégeket fogad. Balról Jobbra: Lauterbach kapitány, az Emden csatahajó volt parancsnoka, Lipót főherceg, Luckner gróf és John Ford filmigazgató
Lipót főherceg, aki két nap óta saját kérelmére vizsgálati fogságban ül, most ismét beszéltet magáról. Az újságíróknak, akik meglátogatták kijelentette, hogy hozzáfogott emlékiratainak megírásához és szorgalmasan...
Lincselés
Newyorkból jelentik. Az Egyesült Államok északi tartományaiból az utóbbi napokban több lincskisérletet is jelentettek. Minden esetben a négerek ellen irányult a népítélet. Austin városában egy nagyobb tömeg megtámadta...
Tőzsdepalota
Geszti Károly és Deutsch Salamon pénzügynökök nevét Watzdorf báró váltóügyéből ismeri a közönség. A két ügynök most ismét szerepelt a rendőrség előtt, mégpedig egy botrányos verekedésből kifolyólag, amely szombaton...
Buenos Aires
Paulai Erzsi, mint moszkvai olasz nagykövet felesége tartózkodik Budapesten. Ceruttit az olasz kormány Buenos – Airesbe nevezte ki nagykövetnek és Ceruttiné a nagy út előtt hazajött Pestre, hogy az édesanyjától...
A bot sebes forgatása
A följelentés előzménye egy botrány, amely nemrégen az utcán játszódott le a gróf és Foltzné között, aki nevelőnő és egy kis osztrák városkából került Budapestre. Gróf Nyáry Gyula évekkel ezelőtt udvarolt az asszonynak...
Cikk-ajánló
A nagykanizsai médium A nagykanizsai médium
Gold mester bűnügyi hipnotizőr vasárnap Nagykanizsán a rendőrség és a...
3150 embert lincseltek meg 3150 embert lincseltek meg
Chicagóban megjelenő *Tribune* statisztikai kimutatása szerint a...
Az új fasiszta himnusz Az új fasiszta himnusz
Azokban a déli és keleti országokban, ahol a nép a vérmérséklet,...
Szerecsen-mészárlás Amerikában Szerecsen-mészárlás Amerikában
Amerikában általában borzalmas szerecsen üldözés folyt, a melynek...
Vasárnap este az ébredők kétszázfőnyi csoportja be akart hatolni a Kamaraszinház nézőterére Vasárnap este az ébredők kétszázfőnyi csoportja be akart hatolni a...
Az elmult évek emlékei elevenedtek föl vasárnap este Budapest utcáin....
Lipót főherceg, kolbászügynök Newyorkban Lipót főherceg, kolbászügynök Newyorkban
Lipót főherceg, aki kolbászügynök Newyorkban és a város legsötétebb...
Az amerikai filmburleszk Az amerikai filmburleszk
Az amerikai film a burleszkben radikálisan elszakította magát...
Szélhámos házasságszédelgő Szélhámos házasságszédelgő
Koltai Margit budapesti magánzónő néhány hónappal ezelőtt...
Esterházy Tamás váltóügye Esterházy Tamás váltóügye
„Most már azt kell hinnem, hogy talán én kértem kölcsön...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98