Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Botra faragott magyar történelem - Árpád fejedelemtől a Főméltóságú Kormányzó Úrig 101 történelmi személyiséget örökített meg a tehénpásztor.
A pásztorok karikásáról a népszínműtől a klasszikus művekig hallottunk és olvastunk mindenütt, és a népszínművek hősei üres dalaikat is karikásostorral a vállukon adták elő. A karikás mellől elmaradhatatlan a bot is; sőt aki a pásztoréletet közelebbről ismeri, nagyon jól tudhatja,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A röntgenezésnél a beteg mit sem érez, helyette óramű jelzi, milyen erő érvényesül a beteg testben.
Ehhez a felfedezéshez is úgy jutott az emberiség, mint a legtöbb hasonló ajándékhoz: a szerencsés véletlen prezentelte meg vele. Wilhelm Conrad Röntgen, a szorgalmas német fizikus, a nagy ajándék napján is éppoly...
Az Azori-szigetcsoport az Európa-Amerika közötti hajózási útvonal feleútján fekszik.
Az Azori-szigetek, amelyeken az angolszászok a közelmultban támaszpontokat kaptak, döntő jelentőségűek az atlanti-óceáni hajózás szempontjából. A tucatnyi kisebb-nagyobb szigetből álló szigetcsoport együttes területe...
Hadiposta, tábori posta
Most, amikor apáink és testvéreink a távoli harctereken vannak, leveleinket, csomagjainkat a tábori posta továbbítja részükre. Sokan azt hiszik, hogy itt is ugyanúgy történik minden, mint az itthoni postánál és...
Holland sajt
Hollandia a békevilágban nemcsak szélmalmairól, hanem kiváló tejfeldolgozó iparáról is nevezetes volt. A nyugati villámháború és az azt követő német megszállás a hollandusokat is nehéz helyzet elé állította. A gazdag...
Az emberi test és az elfogyasztott ételek aránya
Most pedig elmondom, milyennek láttam az ükunokádat, aki ötezer év mulva fog élni - fordult barátjához a híres álomlátó. - Nem mondhatnám, hogy a mai mértékkel mérve, megnyerő külsejű volt. Két és fél méter magas...
Robert Goddard professzor rakétakísérlete
- Felforgatni a világot - kérdezhetné valaki csodálkozva, hiszen éppen eléggé felforgatja most a háború – s ez végeredményben szintén tudósok műve. Fizikusoké, vegyészeké, technikusoké, mérnököké. Hadigépeket...
A szakértő.  Igy kell szelelni és így kell a virzsíniának égnie.
Nem kétséges: a béke szivarja a feszesre sodort, kajla virzsínia, amely bakakörökben „vergónia” néven volt kedvelt és tekintélyemelő. Élvezetéhez idő és nyugalom, bölcsesség élettapasztalat, hozzáértés...
Cikk-ajánló
Az élet száz év mulva 3. Az élet száz év mulva 3.
A tudomány új erőforrást fog találni, hogy a jövő század büszke...
Ahonnan a csillagok közé akarnak repülni Ahonnan a csillagok közé akarnak repülni
A mi századunk a csodák százada. Nincs az a fantaszta jövőbelátó, aki...
A Szovjetunió északi utánpótlási vonala 2. A Szovjetunió északi utánpótlási vonala 2.
Az Egyesült Államokból Murmanszkba irányuló szállításoknak a...
Az élet száz év mulva 2. Az élet száz év mulva 2.
A jövő század regényét már nem az élénk képzeletű regényíróknak kell...
Az élet száz év mulva  1. Az élet száz év mulva 1.
Száz évvel ezelőtt nem ilyen volt az élet, mint ma. Egyszerűbben...
Üzenet ötezer esztendő mulva élő utódainknak: az acéltorpedó Üzenet ötezer esztendő mulva élő utódainknak: az acéltorpedó
Az 1939-es newyorki világkiállításon az egész modern korszak felvonul...
A kormányozható rakéta, a gázrakéta A kormányozható rakéta, a gázrakéta
„Egy új bolygó született: a kormányozható rakéta” -...
Vadászat a világűrben Vadászat a világűrben
„X. Y. és neje szívesen látják önt … hó ... én rendezésre...
Mátyás király tízezer küldöncétől - a mai postarepülőgépig Mátyás király tízezer küldöncétől - a mai postarepülőgépig
Ameddig az emberi képzelet és a tudományos kutatás visszatekinthet -...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98