Dtum
Login with Facebookk
Blog
2009|11|09

Hangyák útja - 10-11-12. fejezet

Szerző: Elekes Ferenc

10. Ebben az esztendőben

Két szép öreg alakja tűnik föl emlékezetemben, valahányszor erre a Gocsovszkynére gondolok, s általa az igazság keresésére.
Az egyik ez a szegény Szabó Petibá. Hiába lakott ő a töltöttút mellett, nem itt, majdnem a patak partján, ahol mi lakunk, s ezek a Magyariék. Ott, a töltöttút mellett, vagyis a főúton is lehetett valaki szegény, ha annak született. Született szegény volt ez a Szabó Petibá. Ma is, ha valaki jelzőt keres arra, hogy milyen szegény valamely falubelije, csak annyit mond, olyan, mint Szabó Petibá. Ennyi bőven elég. De arra is elég, ha valaki a becsületességre akar példát fölhozni. Mert ezzel a Gocsovszkynével ellentétben, volt ennek a Szabó Petibának egy nemes cselekedete.
Ennél a gazdag Szász Mózsibánál dolgozott éppen, aki rengeteg marhát, mindenféle háziállatot tartott, s mindegyre úgy felgyűlt a trágya az istállója mellett, hogy azt onnan el kellett hordani. Mármost ki hordhatta el azt a sok trágyát, ha nem egy olyan szegény ember, mint ez a Szabó Petibá?
Egy napon a zsebéhez kap ez a gazdag Szász Mózsibá, s azt mondja a feleségének, hogy baj van, te asszony! Elveszett a pénzeszacskóm. Itt volt a zsebemben, ahol lenni szokott, s most nincs ott. Erről a pénzeszacskó eltűnésről semmit nem tudott ez a Szabó Petibá, csak hányta a trágyát napestig. Pont, mint a mesében, úgy történt ezután minden. Mert ennek a Szabó Petibának a villája beleakadt egy nagy zacskóba. Fölveszi, hát tele van pénzzel.
Ebben az esztendőben sem volt ennek a Szabó Petibának se tűzrevaló fája, sem pedig élelme nem volt. Akárcsak más esztendőkben. Meg is fordult a fejében, hogy lám, most reámosolygott a szerencse. Onnan mosolygott reá, a trágyadombról. El is gondolta, milyen érdekes, hogy pont egy trágyadombon lakik a szerencse, nem a töltöttút mellett. Mert ő ott soha nem találkozott véle. Fogta a pénzeszacskót, lémitálta, mit is vegyen előbb a sok pénzen. Tűzifát-e, vagy valami élelmet. De a szerencse mellett a tisztesség is előjött onnan a trágyadombról. Pedig azok ketten ritkán szoktak együtt járni. Ez a tisztesség azt mondta Szabó Petibának, hogy mutassa föl azt a zacskót a trágyadomb gazdájának, vagyis Szász Mózsibának. Szóval, megkerült a gazdag ember pénze. Mint ahogyan a gazdag ember pénze meg szokott kerülni.
Ha valaki szép és igaz mesét akart mondani gyermekének, főleg ebben az esztendőben, akkor a Szabó Petibá történetét mondta el, valahogy úgy, amiképpen én most elmeséltem.
Szép sírja van ennek a Szabó Petibának az új temetőben. A fia, Feri faragta gyönyörű fából, hogy ha már életében fája soha nem volt az apjának, legalább holtában fa legyen a feje fölött, nem pedig valami hideg, fényes kő, vagy cement.
A másik szép öreg, Derzsi Elekbá is ott lakott a töltöttút mellett. De alszegben. Majdnem Potyót dombja alatt. A háza lent volt, mélyen, lefelé lejtett az udvar, úgy hogy az arrajárók jól láthatták, mit csinál egész nap ez a Derzsi Elekbá, aki imádkozós ember volt. Legtöbbször ott lehetett látni őt, imádságos könyvvel a kezében. Mert ő olvasva imádkozott, nem fennhangon, mint ahogyan a papok szoktak.
Hanem erről a Derzsi Elekbáról szép lassan az is kiderült, meg-megunta ő az imádságos könyveket és ilyenkor tudományos könyvek felé fordult. Úgyannyira, hogy a szomszédok, pontosabban Demeter Domokos egyszer azt találta mondani, nagy tudós ez a kicsi ember. Vagyis Derzsi Elekbá. Könyvek között él. Azokat forgatja. Sokszor olyasmiket lehet tőle hallani, amiket csak tudományos emberek szoktak előhozni. Például affélét, hogy milyen az igazságnak a természete. Hogy jól érzi-e magát az igazság ezen a földön, vagy pedig állandóan fészkelődik. Mint a tyúk, ha kényelmetlenül ül a fészkén. Ilyesmikkel normális ember nem szokott foglalkozni, mondta ez a Demeter Domokos. Nem falusi embernek való olyan dolgokról beszélni, amiken segíteni nem lehet. Elég baja van egy falusi embernek otthon s a mezőn is. Normális ember hiábavalóságokon nem töri a fejét. Ezt is mondta ez a Demeter Domokos erről a Derzsi Elekbáról.
Sokszor elgondoltam magamban, miféle ember lehet ez a Demeter Domokos, hogy meg tud lenni az igazság keresése nélkül. Mert anélkül még ez a szegény, idegenből idekerült Gocsovszkyné sem tudott meglenni.
Hanem ennek a Derzsi Elekbának is volt egy nemes cselekedete. Mégpedig éppen az én irányomban. Egy napon, amint épp ott jártam a háza előtt, utánam szólott, álljak meg, mert valamit szeretne mondani. Egy könyvet hozott ki a tornácról s a kezembe nyomta. Azzal a megjegyzéssel, hogy az a könyv mától az enyém. Azt mondta, régi ez a könyv, nem írja, mikor nyomtatták, de régi. Becsüljem meg, mert sokra megyek általa, ha olvasgatom, neki már lejárt az ideje, ő már nem tud semmivel se sokra menni...
Nézegettem már ott, helyben ezt a kicsi, rongyos, összefirkált könyvet. Az volt a címe, hogy Védelmező erős pais. Lennebb azt olvastam, hogy tiszta és igaz indulattal ajánlja Árva Bethlen Kata. A legalsó sorban pedig az van, hogy „Nyomtattatott, ebben az esztendőben”. Na, gondoltam, ezek a nyomdászok is szépen föltüntették a kicsi könyv kiadásának dátumát! Ebben az esztendőben... Éppen amikor ennek a Szabó Petibának nem volt tűzrevaló fája, s azt a sok pénzt megtalálta trágyarakás közben! Ezt a pontatlanságot Gocsovszkyné sem hagyta volna szótétlen, mert ugye, ő az igazságot és a pontosságot szerette legjobban ezen a világon.
Aztán otthon fordítottam vagy három lapot ebben a könyben, s a csinos kis Előljáró-beszéd végén ott találtam a kiadás dátumát: Ezer-hétszáz ötvenegyedik Esztendőben, Januáriusnak xxvii-dik Napján.
Ezt most csupán a Gocsovszkyné tiszteletére teszem ide ilyen hűséges módon.
A Dezsi Elekbától ajándékba kapott könyvet most is őrzöm, megbecsültem, amennyire lehetett. Olvasgattam is belőle ezt-azt. Igaz, sokra nem mentem véle én se, akárcsak ez a Derzsi Elekbá, akinek lejárt volt az ideje, amikor adta. Most azon gondolkodom, ha nagy csöndben vagyok, kinek is adjam tovább ezt a szép, kicsi könyvet, még ebben az esztendőben...

11. Arany Monarchia

Énnekem a fönnvaló úgy felvitte a dolgomat, hogy már gyermekkoromban találkoztam Béccsel. Főleg éjnek idején szoktam Bécs körül ténferegni és csodálkozni. Gyönyörű éjszakákat töltöttünk apámmal kint, a főút mellett, a Györfi Károly malmában, ahová, búzát, zabot vittünk őrlésre. Ott volt Bécs, ennek a Györfi Károlynak a malmában. Föl volt írva egy félelmetesen nagy lendkerekű gép elejére, hogy Wien. Aranyozott betűkkel volt odaírva. Mondtam is apámnak, milyen szépen fénylenek azok a betűk, bizonyosan aranyból vannak. Azt mondta apám, réz az, fiam, sárgaréz. Aranyból csak a Monarchia van csinálva. Én ebből az égvilágon semmit nem értettem. Ez a Györfi Károly magyarázta meg nekem: a fölírás, hogy Wien, az tulajdonképpen egy város, magyarul Bécs a neve.
Azzal az apámféle megállapítással, mely szerint a Monarchia aranyból van csinálva, ez a Györfi Károly egyetértett. De nagyon. Még olyan megjegyzést is tett hozzá, hogy minden aranyat ér, ami onnan jő ide. Vagyis az ásók, kapák, fűrészek, fúrók, kalapácsok, minden. Minden aranyat ér. Mert a Monarchiában mindent az örökkévalóságnak csinálnak. Még a szerszámok nyelét is olyan fából készítik, hogy örökké tartson.
- Ezek a mi asszonyaink föl sem tudják fogni, miért kell jó gépet, szerszámot Bécsből hozni - mondta apámnak ez a Györfi Károly. Hiába, a fehérnép, az fehérnép, mondta apám. Erre jól emlékszem, s az jut eszembe, anyám se gondolkozott soha azon, miből van csinálva a Monarchia. Hát akkor ennek a Gocsovszkynének mitől lettek volna monarchiás gondolatai, amikor ő még a faluból se tette ki a lábát? Sem pedig az örökkévalósággal nem foglalkozott, hanem csak az igazsággal és a pontossággal.
Nekem is feltűnt, hogy ebben a malomban fehérnépet soha nem lehetett látni. Pedig milyen szépen folydogált a liszt, miután apám a gabonát felöntötte a garatra, s ez a Györfi Károly beindította azt a hatalmas lendítő kereket! Azt a lisztet még maga Györfi Károly is átengedte az ujjai között, s egy kicsit meg is súrolta a hüvelykjével, hogy megbizonyosodjék az őrlés minősége felől. Mert azért félt ő is a fehérnépektől. Azok állandóan hibát kaptak a kész lisztben. Mint anyám. Hogy túlságosan durvára van őrölve megint az a búza, hát milyen kenyér lesz abból, te Ferenc, milyen kenyér? Vagy túlságosan finomra az árpa, minek kell a majorságnak ilyen finomra őrölni, csak odaragad az étel a csőrükhöz...
Mindig a kész dolgokban kaptak hibát az asszonyok. Semmiért el nem jöttek volna a malomba. Még kíváncsiságból sem. A teljesen kész és megmásíthatatlan dolgokban találtak hibát mindig. Például amilyen a férfiak öröklött tulajdonsága, vagy szerzett szokása. Hogy az ő férje miképpen fogja meg a poharat, ha már megfogja. S miért van az, hogy állandóan leeszi magát a férfiember...
Ott tanultam meg, a Györfi Károly malmában, hogy örökösen tartani kell az asszonyoktól, mert mindig találnak hibát bennünk, akármilyen tökéletesek is legyünk.
Márpedig mi csakugyan tökéletes férfiaknak tartottuk magunkat. Különösképpen ott, a Györfi Károly malmában. Még éjjel is azok voltunk. Tökéletesek. Míg odabent szép komótosan forgott a nagy kerék, s fent zsákokba folydogált a liszt, mi kiállottunk a csillagos ég alá, nehogy véletlenül tudomásunk nélkül hulljon le egy fényes csillag. Még ez a Györfi Károly is kiállott oda mellénk, s a teremtő végtelen hatalmát méltatta. Egyszer azt is mondta, olyan tökéletesen meg van alkotva ez a világmindenség, mint a Józsa Miklós Fordson traktora. Ezt a különös megállapítást apám is helybenhagyta. Már csak azért is, mert ez a Györfi Károly is egyetértett véle abban, hogy a Monarchia aranyból van csinálva.
Ez a Fordson, vagyis a Józsa Miklós traktora maga volt a csoda. Amikor favágni ment vele Józsa Miklós, végig a falun gyermekek mentek a nyomában. Volt, amelyik féllábon ugrándozott és próbálta utánozni a pöfögését. Nyugalmat árasztott ennek a Fordsonnak a pöfögése. Nem vinnyogott, nem sikoltozott, mint ezek a mai villanyos favágógépek, amikor vágják a fát. Ez a Józsa Miklós még azt is megengedte nekünk, hogy fölhágjunk a Fordson kerekded ülésébe és ruganyoztassuk magunkat. Mert jó, ruganyos volt annak az ülése. Cséplések idején ez a Fordson hajtotta a hosszú, széles szíjat, ami a cséplőgépet müködtette. Ez a traktor el sem tud romolni, mondta egyszer egy férfiember Józsa Miklósnak, aki azt felelte rá, hogy nem. Ilyen röviden fejezte ki magát ez a Józsa Miklós. Röviden és egyszerűen. Mert egyszerű volt ez a Józsa Miklós. Mint a traktora. Az a Fordson.
Így, utólag, olykor azt hiszem, aranyat ér az egyszerűség. És ha a Monarchia nem is volt éppen olyan, mint amiképpen azt apám lefestette ott a malomban, az egyszerűség maga csakugyan aranyból való.

12. Úri beütések

Te, Emma, hol van a lavór, kérdezte apám csípőre tett kézzel egy vasárnap, templomozás előtt. Erre anyám azt mondja, hát itt, né, te Ferenc, soha semmit nem találsz, ott van a szemed előtt! Fogta a mosdótálat és letette apám elejébe a hokkedlire. Még vizet is öntött belé. Langyosat. És szappant is tett oda egy hasznavehetetlen tányérocskára. Később, mikor már láttam, hogy van egy szusszanásnyi ideje, kérdem anyámtól, miért mondja apám a mosdótálnak lavór, mikor azon jól látszik, hogy mosdótál?
- Ó, te, fiam, mikkel foglalkozol, vannak apádban ilyen úri beütések. Brassóból hozta ezeket a lavóros beszédeket. Ott tanulta annál a szász embernél, Blősz Károlynál, ahol az asztalosságot tanulta. Sok ilyen beszédet hozott onnan apád, nem hallottad elégszer, hogy cegrám és sfukfanc? Ezeket is onnan hozta, nem tud megszabadulni tőlük, s nem is akar. Vannak apádban ilyen úri beütések...
Csakugyan voltak apámban úri beütések. Mert nem volt elég, hogy megvette Jakabházy doktor lerobbant Chevroletjét a múlt század harmincas éveiben, s szétszedte darabokra. Ma is látni az udvarunkon abból az autóból alkatrészeket. Ha most valaki a csűrkapunkat akarná kinyitni, meg kell fognia annak a Chevroletnek a gyújtógyertyáját. Mert abból van a fogantyú csinálva. Tehetett volna apám fából fogantyút, vagy bármilyen más vasat helyette. De nem, az éppen a Chevroletből való kellett, hogy legyen. Emlékeztetőül. Hogy ne múljanak el jövőtervező évei nyomtalanul. Kézzelfogható bizonyíték az a két gyújtógyertya, hogy úr volt apám valamikor. Igazi úr. Legalábbis a maga ura.
Most, hogy otthon jártam, szétnéztem az első szobában, mint máskor. Fiókokat szoktam kihúzogatni, lám, nem került- e valamelyikbe olyasmi, amit még nem láttam eleddig. Mert mindig találok azokban egy-két nagyon eltett, fontos semmiséget. De most nem volt semmi fiókhuzogatás. Az a színes, cifra váza vonta magára figyelmemet, ami ott van, amióta fölépült az a ház. Ott, az apám csinálta, barna szekrény tetején.
Nézem ezt a vázát. Távolról és hosszasan. Mint fényes vendéglőben vacsorázó, csokornyakkendős karmester aranyos mandzsettagombja, aki könyökölve várja a tizedik fogást, oly kihívóan fénylik ez a váza. Lám, mamában is volt valami úri beütés! Bukarestben szolgált, nagy uraknál, mint más idevalósi leány, onnan hozta a vázát. Bertanénémnél is ilyen váza volt, de cifrább. Ő minisztereknél szolgált Bukarestben, nem csak holmi szimpla uraknál. És Annanéném is hozott onnan valami cifraságot, de arra én már nem emlékszem.
Ez a szegény Gocsovszkyné! Az ő kicsi, süppedő házában! Talán nem is látott életében ilyen úri fényességet. Erre gondolok, míg nézem azt az aranyló vázát, mely ott büszkélkedik, a barna szekrény tetején. Amit eddig jóformán még meg sem csodáltam...

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98