Dtum
Login with Facebookk
Blog
2008|05|20

Túl sokak és kevesek

Szerző: Kántor Judit

Így nevezte Nietzsche azokat az embertársainkat, akik – véleménye szerint - „nem érdemelték meg”, hogy génjeik átöröklődjenek. „Kevesek” voltak, mert igen messze álltak az Übermensch eszméjétől. Nem rendelkeztek különleges képességekkel, emberi gyarlóságokkal annál inkább. „Túl sokak” viszont abból a szempontból, hogy értékük az emberiségre nézve igen csekély, létszámuk ehhez képest nagy.

Úgy látszik, Nietzsche és Darwin nem értették volna jól meg egymást. Míg Darwin arról beszélt, hogy az „életképesebb”, vagyis az egész szempontjából hasznos egyedek maradnak fenn és szaporodnak, Nietzsche a problémát éppen a fentebb bemutatott „kevesek” számának gyarapodásában látta.

Vajon kinek volt igaza?

Az Übermensch eljövetele a mai napig várat magára – bár biztos vannak, akik nem értenek velem egyet ebben. Magam viszont valószínűleg a kevesekhez tartozom, hiszen semmi emberfelettit nem tudok felmutatni, gyarlóságom viszont annál több. De őszintén nem bánom, hogy vannak utódaim.

Ha a demográfiai adatokat nézem, akkor viszont abban reménykedem, hogy Darwinnak sem volt igaza. 

 

 A népességszám és az élveszületések számának alakulása Magyarországon 1880–2050 között


A grafikonból jól látható, hogy az átlagéletkor növekedése egy ideig még tudta ellensúlyozni hazánk népességének fogyását, de ez már régen nem elég…

Ebben a perspektívában ugyancsak rossz ómen ránk nézve Darwin kijelentése, mely szerint „az erőseké, az egészségeseké és az életképeseké a világ, mert ezek faja fenmarad és szaporodik.” (Persze ha hozzászámoljuk a határainkon túl élő magyarokat – akik a statisztika szerint közel ötmillióan vannak -, akkor kicsit optimistábban nézhetünk a jövőbe, de ők is egyre fogynak.)

Nomármost három lehetőségünk maradt. Érvénytelennek nyilváníthatjuk mindkét elméletet – de akkor elő kell állnunk egy jobbal, hiszen ekkora szellemi nagyságokat nem lehet egyszerűen negligálni.

Vagy elkezdhetünk gyorsan szaporodni.

A harmadik lehetőségünk, hogy kikiáltjuk magunkat Übermenschnek és bízunk abban, hogy nem fogyunk el teljesen, mire végre eljön majd a „mi időnk”.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98