Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres?
Súgó
A Kincskereső rovat célja, hogy a múlt század legjelentősebb és így legpatinásabb cégeit, márkáit, intézményeit összegyűjtse és a lehetőségeinkhez képest a történetüket informatív és szórakoztató formában bemutassa. Weboldalunkon a Kincskereső szereplői számára kialakított felület szinte weboldal a weboldalon belül, hiszen minden szereplő számára egy külön kis világot igyekszünk teremteni, ahol nyomonkövethető a szereplő szervezet vagy intézmény teljes huszadik századi történelme és minden érdekesség, amit csak a mindennapi munkánk során fellelünk a huszadik századi sajtóban.
Ötven évvel ezelőtt, augusztus 16-án (egy szombati napon) minden külső ünnep nélkül indult meg a forgalom a keleti pályaudvaron. A losonci pályaudvar (a mai józsefvárosi pályaudvar) volt 16 éven át a "keleti indóház" megnyitásáig a magyar államvasutak budapesti főpályaudvara...
Kirándulótársaságunk 1934 szeptember 5.én indult el az érdekesnek ígérkező útra. Előzőleg három napig egyfolytában esett az eső, de az indulás napján kiderült az ég, gyönyörű verőfényes nap volt s a szép időjárás végig kitartott mellettünk, ami már egymagában biztosította a sikert...
Hibás váltóállítás következtében vasárnap baleset érte azt a filléres gyorsvonatot, amelyet Budapestről indítottak a volt 48-as gyalogezred emlékművének vasárnapi leleplezésére. A filléres gyors az állomáson befutott a Székesfehérvár felé induló vonatba...
Ezeken a filléres gyorsokon kívül még újabb járatok állíthatók be olyan vidékekről, ahol a közönség érdeklődése ezt indokolttá teszi....
Az a mozgalom, amely A Reggel hasábjain indult meg a HÉV tarifapolitikájának gyökeres megváltoztatása érdekében, nemcsak a főváros perifériájának és Budapest-környéknek közel százezernyi dolgozó polgársága körében keltett visszhangot...
A tapolcai vasutasok jólsikerült bált rendeztek, amelyen igazán kedves meglepetéssel szolgáltak a vendégseregnek. A bálteremben hatalmas mozdony állt - mohából...
Budapest környékének és külvárosainak úgylátszik gyógyíthatatlan betegsége a HÉV. Ez a betegség akadályozza meg a vérkeringést a főváros és a környék között...
A Reggel a multheti számában megindult akciónk a HÉV tarifapolitikája ellen nemcsak Budapest környékének negyven községében keltett mélységes együttérzést...
A kiváló minőségű magyar őszibarack külföldi értékesítésének legnagyobb akadálya eddig az volt, hogy ez a gyümölcs nem bírta a hosszú szállítást...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98