Karóval jött, nem virággal,
feleselt a másvilággal,
aranyat igért nagy zsákkal
anyjának és most itt csücsül,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rá, akinek van, gondja),
be van zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekül.

Tejfoggal kőbe mért harapott?
Mért sietett, ha elmaradott?
Miért nem éjszaka álmodott?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magát mindig kitakarta,
sebét mindig elvakarta,
híres, hogyha ezt akarta.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szeretett? Magához ki fűzte?
Bujdokolt? Vajjon ki űzte?
Győzze, ami volt, ha ugyan győzi,
se kése nincs, se kenyere.

Be van a Hét Toronyba zárva,
örüljön, ha jut tüzelőfára,
örüljön, itt van egy puha párna,
hajtsa le szépen a fejét.