Dtum
Login with Facebookk
1900 | Február

Lukács Béla fölolvasása a világkiállításról

A fővárosi iparosok körében Lukács Béla, a párisi kiállitás magyar kormánybiztosa, ma este nagyszámu diszes közönség előtt felolvasást tartott a párisi kiállitásról és nevezetesen Magyarország ottani részesedéséről és sok részletet elmondott, amelyek arról tanuskodnak, hogy a kormánybiztosság czéltudatos müködése és az illetékes tényezők hathatós támogatása a párisi kiállitás magyar osztályának fényes sikerét biztositja. 


A felolvasót, akit beléptekor zajosan megéljeneztek, Ráth Károly, a kör elnöke üdvözölte és egyszersmind a felolvasás tárgyának nagy fontosságát jelezte.
Lukács Béla előrebocsátotta, hogy nagy készséggel vállalkozott a párisi kiállitás előmunkálatainak ismertetésére, mert buzdítani óhajtja azokat, akik esetleg még jelentkezni akarnának és mert a magyar kiállításnak immár körvonalazódó képét a szakférfiak birálata alá kivánja bocsátani, annál inkább, mert a netáni tanácsok és uj eszmék elől egyáltalán nem kiván elzárkózni.


A magyar kiállítás teremberendezési terve teljesen kész, ugy, hogy már csak néhány jelentkezést fogadhat el a kormánybiztosság februárig, mert a rendelkezésére bocsátott 14.400 négyszögméter el van foglalva. A konkurrenczia nagy arányu lévén, a rendezés jelentékeny nehézségekkel járt, nagy szellemi és anyagi erőfeszitéssel kellett arra törekedni, hogy az univerzáló bírálattal szemben tisztességesen álljuk meg a helyünket. A produkczió tömegével itt nem lehet hatni és azért a legjobb speczialitásainkat kellett összeválogatni, de emellett bizonyos iparágakból meg kellett mutatni, hogy bárha kisebb mértékben is, de már müveljük, mert az ország kulturális állapotairól általános áttekintést kell nyujtani, tanusitani kell, hogy a haladás nálunk minden téren egyenletes. 


Az irodalom és a közoktatás csoportjában a magyar motívumokkal diszitett bejárattól több ut vezet a területünkhöz; a közepén ott lesz a Jókai-szoba, a nagy iró összes müveivel, összes fordításaival, szobrával, arczképeivel, diszajándékaival ugy, hogy a világ lássa, miképen tiszteli a magyar nép a maga nagy iróit, emellett lesz a magyar egyetemek kiállítása (mely vonzóan fogja feltüntetni egyetemeink tevékenységét), a magyar müvészet, müiparszakoknak és a horvát közoktatás alosztálya; láthatók lesznek a Magyarországban egy év alatt megjelent összes könyvek, folyóiratok és hirlapok, mely gyüjtemény ki fogja domborítani, hogy a "polyglott" Magyarországban milyen hatalmas a magyar faj szupremácziája. (Ezt a fejtegetést a hallgatóság élénken megtapsolta.)


A gépgyártás csoportjában 1700 négyszögmétert kaptunk, itt nagy objektumokat állítunk ki: például egy ezer lóerejü gőzgépet és dynamot (amennyiben a kiállitás világításához szolgáló eröt ezer lóerő erejéig magyar gépek fogják szolgáltatni), egy nagy bánya-emelőgépet, egy hatalmas álló szivattyut (melyet a főváros megrendelt és átengedett a kiállításra) villamos futódarut, fa és fém megmunkáló gépeket stb., a villamossági osztályban is biztos a siker, mert nagyszámu tárgyainkon kivül specziálitásokat is mutatunk be.


A mérnöki tudományok csoportjában ott lesz a magyar királyi államvasutak kiállítása, a Ferencz József-vasut, fővárosunk e nevezetes specziálitásának egy részlete, a jármüvek kiállításában pedig, a vincennesi erdőben egy luxusvonat és egy tehervonat. Itt a felolvasó megemlíti, hogy az automobilizmus, mely nálunk még jóformán ismeretlen, egyik legnevezetesebb része lesz a kiállításnak, mert a helyi szállításban nagy jövője van.


A mezőgazdaság és az élelmezési csoport együtt van; a főúton modernizált székely famotivumok vannak alkalmazva díszítésül; a főbejárattal szemben állattenyésztésünk legszebb fajait, a bort, a malom-, czukor-, szesz- és söripart mutatjuk be; itt kap helyet a mezőgazdasági szakoktatás és a mezőgazdasági gépipar. Az objektumok biztositva vannak.


József és Frigyes főherczegek kiállítanak uradalmi üzemeket; a magyar lisztkivitel érdekében bemutatjuk egy sütőházban (magyar boglya) a magyar süteményeket; boraink bemutatása czéljából borkóstolót rendeznek be; a magyar sörnek, a magyar hentesáruknak is igyekszik a kormánybiztosság propagandát csinálni. Magyar csárda nem lesz, mert ilyesmivel már nem kell brillírozni.


A textilipar csoportja szép dekoráczióval terveztetik ; ott lesznek a magyar díszruhák, a kékfestőipar, a magyar és a horvát háziipar stb. Kiváló érdekesen lesz bemutatva a magyar lakásberendézési ipar. Az intéző körök és főleg a király hathatós támogatása folytán iparosaink a párisi kiállításban be fognak mutathatni oly tárgyakat, melyekben teljes mértékben fejthetik ki képességüket, anélkül, hogy nagy anyagi áldozatokat kellene hozniok.

 

A kormánybiztosság intervencziója folytán most rendeltek meg náluk nagyobb objektumokat, amelyeket kiállíthatnak Párisban; igy nevezetesen az uj országházból a miniszterelnöki fogadótermet, a budai várlak pazar berendezésü szent István termét, az új várlaknak modern kényelemmel berendezett vendégszobáját, a várkert paraszt-szobáját, melyet a boldogalt királyné tervezett és melyet a király meg is rendelt most, a kápolnát, melyben a székváros sok értékes műtárgyat mutat be, egy ebédlőt (a várlakból) teljes fölszereléssel, a várlak bejáratáról a monumentális szoborcsoportot, melynek lóalakját a konvenczionális gladiátor helyeit eredeti kivitelü magyar csikósalak fékezi, ami bizonyára közfigyelmet fog kelteni, stb.


Az összes tárgyaknál a tulajdonosok mellett ki lesz tüntetve a tervező müvészek és a kivitelt eszközlő iparosok neve.
Már ezekből is látható — igy végezte Lukács előadását — hogy a kormánybiztosság czéltudatosan és lelkesedéssel müködik a nagy czél érdekében és miután az összes érdekelt tényezők és az intéző körök hathatósan támogatják a nagy vállalatot, bizton remélhetjük, hogy Magyarország a nagy világversenyben méltóan fogja megállani a helyét.


A közönség az előadás részleteit zajos helyesléssel kisérte és a felolvasást végül lelkesen megtapsolta.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A világkiállítás A világkiállítás A világkiállítás A világkiállítás
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98