Dtum
Login with Facebookk
1901 | Április

Sportovni Club *Slavia* A. 3:2 győz a Budapesti Torna-Club ellen

Budapest, márczius 24.

Mult vasárnap dőlt el az érdekes mérkőzés 8000 főnyi közönség jelenlétében. A Slavia győzött heves küzdelem után, a B. T. C. csapata azonban keményen tartotta magát és a prágai csapatnak minden erejét meg kellett feszíteni, hogy a győzelmet kivívhassa.


A játék elején a Slavia lép fel támadólag és többször van veszélyben a B. T. C. kapuja. Csakhamar változik a helyzet és a a B. T. C. többszőr veszélyesen támad. A játék nagyon változatosan folyik, minek következtében a játék tempója igen gyors lesz. Mindegy 20 percznyi játék után a a B. T. C. csatárai előrehozzák a labdát és Windett átviszi a hátvédeken, leadja a labdát Rayhez, a ki védhetetlenül lövi a kapuba.

 

A Slavia ezután erősen igyekszik a kiegyenlítésre, a mi csakhamar sikerült is a jobb összekötő csatár révén. A B. T. C. csatárai nemsokára ezután Slavia kapuja elé viszi a labdát, Windett Budának adja, a ki azt centerezi. A szépen beadott labdát Ray hatalmába kerítvén, belövi a kapuba.

 

Ettől kezdve a játék nagyon heves jelleget ölt magára és alig nehány percznyi játék után Windett ügyesen átviszi két cseh játékos közt a labdát, ezek mögötte egymásnak rohannak, egyikük pedig ütközés után fekve marad. A játék félbe szakad, a földön fekvő játékos csakhamar magához tér és kiáll a játékból, helyét más pihent játékos foglalja el. A játék nagyon hevesen folyik tovább és az első félidő befejezése után sikerül Zamostnynak ujból kiegyenlíteni.


A második félidőben mindkét csapaton látszik a fáradtság nyoma, a Slavia azonban frissebbnek látszik. A Slavia támadásai mind állandóbbak lesznek és a csatárok összjátéka inkább érvényesül a B. T. C lankadó védelmével szemben, mint az első félidőben. A B. T. C csatárai kevés összjátékot mutatnak és ennek tulajdonítható, hogy sok kedvező alkalmat elszalasztottak.

 

Ezenkívül az izgatottság is a kárukra volt, csak ennek tulajdonítható, hogy egy alkalommal Mannó a labdát az üresen álló kapura rúgja, a helyett, hogy azzal beszaladt vagy a szabadon álló túloldalra adta volna. Igy erős volt ugyan a lövés, de nehány cm.-nyire a kapufa mellett behindra repült. Viszont a Slavia csatárai is sok kedvező alkalmat elhalasztottak, hiányzott belőlük szokott nyugodtság. Végre sok támadásuk eredménye egy szabadrúgás lett, melyből sikerült goalt rúgniok.

 

Ettől kezdve megszünt a játék érdekessége, mindkét csapaton meglátszott a fáradtság és e mellett a Slavia huzta az időt. Ebben a Slavia játékosai nagy mesternek mutatták magukat folyton outra rugták a labdát, két izben 1-1 játékosuk hanyatt feküdt, mire a biró lefütyült, természetesen nem volt a játékosnak semmi komolyabb baja és legközelebb, ha hozzá került a labda, vígan játszott tovább.

 

Igy telt 1 óra 9 percz, mire a biró a játékot befejezte. A biró órája megállt, ez volt a félidő ilyen nagymértékű meghosszabbításának az oka, jószerencse, hogy a meghosszabbítás alatt goal nem esett, igy nem volt utólagos reklamálás egyik részről sem.


A mi a játékot illeti, a két csapat nagyon egyszerűnek mutatta magát, az első félidőben a Slavia volt fölényben ránk azt a benyomást tette a játék, hogy a Slaviában több összjáték van, a Slavia játékosai kitartóbbak és átlagban oly gyorsak, mint a B. T. C. játékosai, viszont ezeknél átlagban jobb az egyéni játék és fürgébbek.


A mi az egyes játékosokat illeti, a Slavia csapatában leginkább Baumruck, Kryz és Hrabe tüntek ki, a B. T. C csapatában pedig Windett és Ray voltak a legjobbak. Várakozáson felül jól játszottak Klebersberg és a játék végéig. Harsády és Róka a szokottnál gyengébben játszottak. Mindkét kapuvéd nagyon szépen játszott és sokat mentett.
Biró Joland Arthur (M.A.C.) volt.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Cseh futball
Pálinkás Judit

A labdarúgás 1885 körül bukkant fel Csehországban. Azt sajnos nem tudjuk, hogy ki futballozott először, de annyi bizonyos, hogy a Cyklista folyóirat még ebben az évben arról tudósított, hogy a Prágai Kerékpáros Klub télen nem csak kerékpározással, hanem futballal is foglalkozik.

 

Igazi futballt Csehországban először az Eis und Ruder Club Regatta játszott. Ez azzal magyarázható, hogy a klubnak nem csak cseh, német, hanem angol tagjai is voltak. A klubból 1885-ben 28 cseh sportolót zártak ki, akik azonnal megalakították az International Rowing Club-ot. Az új klubban köztudottan kedvelt volt a futball.


Az 1890-es években rohamosan nőtt a játék népszerűsége, főleg a gimnáziumok diákságát „fertőzte meg” az új testgyakorlás. Közülük kerültek ki a cseh labdarúgás tehetséges játékosai. A futball ekkor még csak a fiatalok egyik szórakozási lehetőségét jelentette. Kikapcsolódásként vagy kiegészítésként játszották az evezős és kerékpáros egyletek tagjai. Terjedését megállítani azonban már nem lehetett.


1899-ben feloszlatták a legtekintélyesebb egyetemi szervezetet az Akadémiai Olvasó Szövetséget. Az egyetemisták nem estek kétségbe. Megpróbáltak keresni egy hasonló jellegű szövetséget, amelyhez csatlakozni tudnak. Meg is találták számításukat a Slavia Irodalmi és Retorikai Szövetségben. Az eredeti szövetség célul tűzte ki a szláv öntudat fejlesztését, a szláv nyelvek és kultúra terjesztését.

 

De, hogy kerül ide a sport? – kérdezhetnénk. 1892 őszétől kezdett el a szervezet sporttal foglalkozni. Az orvostanhallgatók szenvedélyes kerékpárosok voltak és elhatározták, hogy saját sport klubot hoznak létre. Az ötlet megvalósítását Jaroslav Hausmann koordinálta, aki elmesélte az egyetemi mozgalom vezető tisztségviselőjének Antonín Cíeknek terveiket.

 

A szövetség novemberi ülésén fel is vetette Cíek, hogy alakítsanak kerékpáros szakosztályt, ami összefogná a cseh egyetemisták sport tevékenységét. A közgyűlés, felvetését elutasította, mondván: nincs összefüggés a sport és az irodalmi tevékenység között. De kiderült, hogy van! Cíek meglátta azt, amit ők nem, s nem törődve az elutasítással megalakultnak nyilvánította a Slavia Akadémiai Kerékpáros Szakosztályt. A szakosztály vezetőjének Václav Kubr orvost és titkárának Jaroslav Hausmannt választották.


Nem csak az egyetemisták érdeklődtek azonban a Slavia Szövetség iránt, hanem eredeti célkitűzései miatt a legfelső cseh és bécsi politikai körök is. Sikerült is elérniük 1894-ben a Slavia Szövetség feloszlatását. Megszűnt így a kerékpáros szakosztály is.

 

Jaroslav Hausmannt azonban nem olyan fából faragták, aki álmait ilyen könnyen feladta volna. Már korábban tervei között szerepelt, hogy a kerékpáros szakosztályt függetleníti az irodalmi „részlegtől”. Kitartó kilincseléssel megszerezte a hatóságoktól az alapszabályok harmadik verzióját, és 1895-ben megalapította a Slavia Sport Klubot.

 

Ebben a klubban már nem csak a kerékpárosok találtak otthonra, ugyanis foglalkozhatott a szervezet: korcsolyázással, síeléssel, evezéssel, futballal, tenisszel, krikettel, vívással, ökölvívással; tulajdonképpen az összes sportággal. Az élére Karel Ankart és - ezen már senki sem lepődik meg - Jaroslav Hausmann került. A klub legnépszerűbb sport tevékenysége továbbra is a kerékpározás maradt, de fokozatosan az összes sport megtalálta helyét a klub sport palettáján, így a futball is. Ide kerültek a gimnáziumok tehetséges játékosai pl. Karel Hammer, Karel Freja, Miroslav Horáeket és Antonín Pressler. 1896-tól pedig a futballra szakosodott a klub.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98