A két hét előtt Prágában szerepelt athletáinktól hallottam, hogy a bécsiek a verseny előtt protesztet emeltek a magyarok ellen, a versenyszabályok ama paragrafusára támaszkodva, hogy a viadalok csakis *német amatőrök* számára nyitottak.

Eltekintve attól, hogy versenyzőink a rendező *Sport-Favorit* egyenes meghívására és ama ígéretére látogatták meg a cseh fővárost, hogy a versenyben minden óvás nélkül indulhatnak s hogy a versenyszabályok fent jelzett pontja nem annyira a nem német versenyzők, mint inkább a gyűlölt cseh sportmanek ellen irányult, a bécsiek a megjelent magyaroknak a versenyből való kizárását követelték, nem törődve azzal, hogy mily áldozatokkal járt a magyar sport férfiak prágai kirándulása.

Szerencsére a prágaiaknak volt annyi belátásuk, hogy a bécsiek minduntalan megnyilvánuló hetvenkedéseivel nem törődtek s a magyarokat ép oly joggal engedték startolni, mint a szintén *nem német* osztrákokat.

A bécsiek eme magaviselete csak oly helyen kelthetett megütközést, hol a császárváros sportembereit ezen jeles tulajdonságaikról nem ismerik. A kik azonban a mi derék sporttársainkkal közelebbi összeköttetésbe léptek, jól tudják, hogy a bécsi sportsmaneknál neveletlenebb és sportszerütlenebb nép az egész világon nem található. (Kivételt legfeljebb az úszók és evezősök képeznek.)

A kik a football-mérkőzéseket szemmel kísérik, csodálkozva tapasztalhatták, hogy nemzetközi versenyeink legjavát nem a bécsi, hanem más külföldi csapatok mérkőzése szolgáltatta, holott labdarugó sportunk kezdetleges stádiumában épen a bécsi csapatok matchei képezték főleg nemzetközi mérkőzéseinket.

Az idegenekkel szemben mindig udvarias magyarok, illő vendégszeretettel fogadták rendszerint a bécsi sporttársakat, kik javarész nem az inteligensebb, hanem az iparos és kereskedői osztály, alsóbb rendű elemeit képviselték. Midőn azonban revanche matchre csapataink Bécsbe mentek, csalódva szereztek tapasztalatot a bécsiek neveletlenségeiről, kik a vendégeket arra sem méltatták, hogy megérkezésük alkalmával, ha csak egyetlen tagjukkal is, fogadtak volna s a mieinket úgy tekintették, mint valami fellépésre szerződtetett hivatásos versenyzőket.

A mi pedig a bécsieknek a játék folyama alatt tapasztalt modorát és a nézőközönséget alkotó csőcselék viselkedését illeti, arról csak azt mondhatjuk, hogy minden jobbérzésü embert a bécsi jelenetek láttára undor fog el s elég felidéznünk a *Sp.V.*olvasóinak emlékezetébe a Budapesti Torna Clubunk a Challange Cup döntő mérkőzésén való játékát, melynek végeztével csak bottal való ütlegelés és pofonosztogatások után tudott a magyar csapat a piszkolódó csőcselék tolakodásától (bécsi törzs-sportpublikum!) megszabadulni.

S ez a jelenet megismétlődött eddig minden alkalommal, a hányszor magyar football-játékosok küzdöttek bécsi porondon s ugyanily bánásmódban részesülnek a magyar athleták mindannyiszor, midőn osztrák szomszédaink hivogató szavainak engedve Bécsbe látogatnak el.

Persze ők értik a módját, mivel édesgessék versenyzőinket; nyakra főre bajnokságokat írnak ki s a kiírásra csak úgy tódul Bécsbe a sok bajnok-aspiráns, úgy hogy a bajnokok számára ilyen révén nemsokára sokkal több lesz, mint a nembajnokoké. Visszajövet keserű tapasztalatokban gazdagodba megfogadják ugyan magukban azt, hogy Bécsbe többé nem mennek, de önérzeten felülkerekedő egyéni hiuság egy-két hónap multán már elfeledteti velök a bécsi fogadtatás kellemetlenségeit s ismét Bécsbe teremnek, hogy valami kültelek bajnokságában állítólag győzelemre vigyék a magyar szineket.

Football egyleteink már nagyrészt minden összeköttetést megszakítottak a bécsi egyletekkel. Athletáink is jól tennék, ha mellőzve minden személyes hiuságot, bojkottálnak a bécsi versenyeket, melyek sportértéke a magyarok részvétele nélkül alaposan megcsappanna. Versenyzőinknek elég alkalmuk lenne ugyanis ambicziójukat kielégítendő a monarchia egyik-másik sport-metropolisában, Prágában szerepelni, hol szivélyes előzékenységgel és vendégszeretettel fogadják, s hol a versenyzőben nem a bajnoki czimekért és érmekért sovárgó egyént, hanem a nemes küzdelemért rajongó s a testi kultúra terjesztésének eszméjéért küzdő egyént látnak, kinek törekvéseit tisztelik és ennek erkölcsi értékét meg tudják becsülni.