Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Az Arad gőzhajó
Izgalmas napok voltak a mult héten a képviselőházban az „Adria” tengerhajózási társulattal való szerződésről folyt vita során. E szerződés tudvalevőleg nagy előnyt nyújt egy bécsi banknak, megy az „Adria” részvényeinek nagy részét birja......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A gubóbeváltó
Darányi Ignácz földmivelési miniszter első sorban a szegényebb embereket érdeklő ágozatokról szól. A selyemtenyésztésnél hálásan emliti föl Bezerédj Pálnak nagy érdemeit, ezután Magyarynak a dohánytermelésről mondott...
Magyarország címere
A mult esztendő állami bevételei. A pénzügyminiszter hivatalos jelentése szerint az 1900-iki év állami bevétele 1042 millió és 339,935 koronát tett, kiadása pedig 1025 millió 271,571 koronát......
Olajkitörés egy romániai fúrásnál
900-ban 138 millió barrel, vagyis körülbelül 224 millió hektoliter petroleumot termeltek. A termelésnek több mint 90 százaléka Oroszországra és Amerikára esik......
Jekelfalussy József
Nagy gyásza van a magyar országos statisztikai hivatalnak: vezetője és újjászervezője, Jekelfalussy József hosszas, sulyos betegség után e hónap 12-én meghalt......
Lord Roberts
Elmaradt győzelmi ünnep. A harcztérről visszatért győztes Roberts lord ünneplését elhalasztották alkalmasb időre. Mint Londonból január 14-ikéről tudatják, Roberts lord megkérte a lordmayort (főpolgármestert), és...
Falk Miksa
A tárgyalások ismét megkezdődtek a két bizottság közt, előreláthatólag megint oly eredménnyel, hogy a kvótát julius első napjától kezdve megint királyi határozat dönti el......
A Hofherr németországi hirdetése
Még egy másik kérdés is fokozta a pártéletünkben ez idő szerint észlelhető forrongást: egy u.n. agrárius párt megalakitásának kisérlete. Régóta mozognak nálunk az u.n. agráriusok, vagyis a földmivelési érdekek előharczosai......
A vasmű Vajdahunyadon
Az egyesűlt építő és ipar r.-t. tudvalevőleg abból a célból alakult, hogy a Haas és Deutsch cégnek üzleteit a melyekbe kerek 40 millió korona van befektetve, fölszámolja. Ez a fölszámolás – mint hirlik –...
Csók István: Árvák
A főrendiház is elfogadta a gyermek menedékhelyek felállításáról intézkedő törvényjavaslatot, s most már a törvény haladéktalanul életbe lép, a belügyminisztériumban készen van minden szükséges intézkedés......
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98