Dtum
Login with Facebookk
1903 | Március

Emberbarát végrendelet

Nehány nap előtt hunyt el Budapesten Wechselmann Ignácz építőmester 75 éves korában. A porosz Sziléziából jött az ötvenes években Magyarországba s itt a későbbi idők nagy építkezése alatt óriási vagyont szerzett. Ennek nagy részét jótékony czélokra hagyta. A végrendeletet február 21-ikén bontották föl.


Vagyona 7.160,710 korona. Ebből özvegyének 1.400,000 koronát, valamint budapesti házait hagyta; gyermeke nem lévén, rokonairól, barátairól busásan gondoskodott.

 

Kerek két millió koronát hagyott a tanítók, illetve a tanítónők alapjának; az összeg kamataiból évente oly nyugdíjba vonult tanítók, tanítónők és tanító-özvegyek segélyezendők 1-2 száz forinttal, a kik, vagy a kiknek elhalt férjei 25 esztendeig működtek állami, felekezeti vagy községi népiskolán és sem szoczialista, sem antiszemita hajlamaik nem voltak.

 

Az alapítvány intézését a pesti izraelita hitközség előljáróságára bízta. A segélyezendők felének zsidó vallásunak kell lennie, a másik fele más vallásu lehet.

 

Másik nagy hagyománya az elhunytnak az a 1.400,000 korona, a melyet a vakok számára emelendő intézetre szánt, kikötvén, hogy az elhelyezendő vakok fele zsidóvallásu legyen, a másik fele keresztény. Végrehajtásával a pesti izraelita hitközség előljáróságát bízta meg.

 

Még ezenkívül sokféle jótékony czélra, felekezeti tekintet nélkül körülbelül egy millióra menő adományokat hagyott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98