Isten jóvoltából megint átléptünk egyik esztendőből a másikba.
De az újnak küszöbéről jól esik az embernek az elmultra visszatekinteni. Vessünk vissza hát a lefolyt 1903-ra egy pillantást, már a mi a gazdasági életet illeti, mert hiszen a politikai úgyis olyan volt, hogy a hazáját szerető ember bizony nem sok gyönyörűségét lelhetné benne. 

Nos, hát ez a tréfás dolog, de annyiban mégis jellemző, hogy világ teremtése óta még tán soha se volt olyan esztendő, mikor minden sikerült volna.
S így voltakép kifogástalan jó esztendőről nem is beszélhetünk, csak többé-kevésbé kielégítőről, vagy sanyarúról. 

A nagyon korán beállott tél után hamar beköszöntött a tavasz.
Február végén már sok helyen vetettek a gazdatársak, sőt sokan márczius közepén a répát is elvetették. Hanem a tél, mintha megbánta volna, hogy olyan hamar elment, április közepén még egyszer visszafordult valahonnan az éjszaki sark jéghegyei közül s annyi hideget hozott a subájában, hogy a répa mind kifagyott tőle s újra kellett vetni. 

A tavasz és nyár kedvező volt a vetések fejlődésére az ország déli és nyugati részeiben, míg a keleti részeken állandó szárazság uralkodott.
De azért az aratás általában elég jól beütött, bár korántsem annyira, mint az előző évben. Hanem a zab az idén mindenütt pompásan sikerült, bár érése a hűvös nyár miatt jó két hetet késett. 

A szőlő eleinte igen sokat igért.
A beléhelyezett reménység később mindinkább összezsugorodott s végre is meglehetős csekély terméssel kellett megelégedni, kivévén a homoki szőlőket, hol sok helyen volt igen bő termés, habár a jó mustot alig lehetett 16-20 fillérjével eladni. 

A takarmánytermés nem igen volt ugyan bő, de jól be lehetett takarítani.

Sajnos, némely keleti megyében alig volt mit kaszálni. 

Igen jónak mondható az év az állattenyésztést illetőleg.
Nemcsak hogy nagyobb területen pusztító ragályok nem voltak, hanem az árak is oly magasra emelkedtek, a milyenek már régóta nem voltak. Az év elején hízott sertés kilója 130-134 filléren ment s ez árak ha szállottak is azóta, de még mindig igen jók; s valószínűleg egy darabig még így is marad, mert a sertésvész – mely hazánkban keveset károsított – Európa sertésnyájainak körülbelől felét elseperte. És a sertéshús megdrágulása maga után vonta a marha- és juhárakat is. A jármos és bekötni való ökör szinte megfizethetetlen volt. Felnevelni való három hónapos ökörborjukért 100 koronát is fizettek a vásáron. 

A gabonaárak újév után és aratás előtt kielégítők voltak.
A búza 16-18 korona közt járt, a kukoriczáért pedig mesés árt lehetett elérni. Aratás után leestek ugyan a búzaárak, de azóta lassacskán megint kapaszkodnak felfelé. 

Az őszi vetésekről is csak jót mondhatunk s ezeknek állása eddig biztató a jövő aratásra nézve. 
Nagyobbára jókor is el tudtak vetni, de a hol megkéstek is, a soká tartó lágy időben ott is jól megerősödhettek a vetések. Eleinte ugyan a mód nélkül elszaporodott mezei egerek kezdtek némely vidéken pusztítani s nem igen használt ellenük semmiféle mesterség, ha nem a mint novemberben megjöttek a nagy esőzések, mindjárt eláztak és seregestől elpusztultak az apró rágcsálók, úgy hogy most már kivánságul se lehetne egyet se találni, nem kis szomorúságukra a rókáknak, varjaknak a melyek terített asztalukat vesztették az egerek eltüntével.