Dtum
Login with Facebookk
1906 | Július

A Herkommer-verseny

A sportköröknek a mult hetekben főszenzácziója volt a német automobilisták nagy körversenye, mely egész Németországon, Ausztria egy szép részén keresztülhaladva több ezer kilométernyi ut után Berlinben fejeződött be.

Az utirány Berlintől München-Lincz-Innsbruck, onnan vissza a jókarban tartott bajor és osztrák utakon vezetett. Nem kevés emóczió követte a hatalmas turán a 128 kocsit, amely egyenkint mind, a legkegyetlenebb gyorsasággal, fortélylyal törekedett a másik 127 elé.

Ezek között pedig egybesorakoztak nemcsak a hivatásos automobilisták, a kenyérkereső sportsmenek, hanem a német főuri világ több választófejedelme, herczege, akiknek vállalkozása elé ideges kiváncsisággal nézett – az utakon botorkáló szegény szekereken, csirkéken kívül – több fejedelmi személy.

Maga a német császár is egy kisebb tósztjában sporthistóriai eseménynyé hidette ki a német nagyurak versenyét, melynek győzőjét, Stöss Zwickau doktort mutatja be automobilján az illusztráczió.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98