Dtum
Login with Facebookk
1912 | Március

A nizzai karnevál

Világszerte hires-nevezetes a nizzai karnevál, mely az idén is nagyszerü és rendkivül érdekes volt. A világ minden részéről tömegesen tódultak ez alkalomból Nizzába az idegenek, hogy láthassák azt a hires farsangi mulatságot.

 

A nagy idegenforgalom természetesen nagy pénzforgalommal is jár s a nizzaiaknak fontos érdekük az, hogy minél több vendége legyen a karneváli mulatságoknak. Az idei karneváli felvonulásnak mintegy 60.000 nézője volt, nagy részben idegenek.

 

Módunkban van, hogy eredeti fényképfelvételek nyomán mutassuk itt be a legérdekesebb jeleneteit Karnevál herczeg nizzai felvonulásának. A legkülönösebb álarczosok, jelmezesek egész tömege vett részt ebben a menetben, mely Nizza utczáin vonult végig a rengeteg néptömeg között.

 

Az 1. kép kétemeletnyi magasságu kocsit mutat, benne levő kitömött figurákkal. Mona Lisa elrablását gunyolják ki ezzel.

 

A 2. kép a nizzai kofát ábrázolja ugyanolyan magasságban.

 

A 3. kép egy gummigyárnak a csodálatos reklámja, a mely 60.000 frankba került. Csupa automobil-pneumatikból van összeállítva, 8 méternyi magasságban. A kocsi azt a benyomást keltette a mozgásával a nézőkben, mintha élőalak lett volna.

 

A 4. kép egy családapát ábrázol, a ki egy 10 méteres gyermekkocsin viszi haza a gyermekeit a kirándulásból, a feleségét is a nyaka közé vette és igy tolja a gyermekkocsit maga előtt.

 

Az 5., 6., valamint a 7. kép hatalmas, óriási embereket mutat. Ezek természetesen kitömött alakok, körülbelül 4 méternyi magasságban. Alájuk erőteljes férfiak vannak bujtatva és czipelik órákon át ezeket az alakokat. Hogy a járásban ne legyenek akadályozva, a 7-ik kép a kereszttel megjelölt helyen egy kis hasadék van a ruhán.

 

A 8. képen tánczoló álarczosokkal telt hatalmas kocsit látunk, melynek kocsija egy óriási figura. E hasadékon át kiláthat a jelmez alatt levő ember.

 

Az idegen szemlélőben azt a benyomást kelti a francziák táncza és ugrándozása, mintha a szó szoros értelmében megbolondultak volna. S érdekes, hogy mint valami ragályos baj, ugy terjed át az idegenekre is és a végén körben tánczol nizzai és idegen egyaránt, fáradhatatlanul.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
1-es kép; Nizzai karnevál 2.kép; Nizzai karnevál 3.kép; Nizzai karnevál 4.kép; Nizzai karnevál 5.kép; Nizzai karnevál 6.7.8.kép; Nizzai karnevál A nizzai karnevál
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98