Az a munka, melyet a technika a haditengerészet terén végzett, a hadihajók szerkezetén, felfegyverzésén, és egyéb felszerelésén tűnik leginkább szembe és fontossága olyan rendkívüli, hogy a mai tengeri harcot, a tengernagy lángeszén kívül, első sorban a technikai felsőbbség dönti el; az ellenséges hajó csáklyázásának korszaka letűnt.

A technika 20-60 cm.-es vértlemezei a hadihajót majdnem megsebezhetetlenné, a hajó orrán a víz alatt kiálló sarkantyú félelmetessé, 405 mm.-es ürméretű ágyuóriásai pedig veszedelmessé tették.

Az óriási 10 – 16.000 tonna tartalmú hajó mozgatására óriási gépezet szükséges, mely a hajónak 20 – 22 tengeri mértföldnyi óránkénti sebességet ad.

A hadi technika a harcra termett hajókon kívül kevésbé erős vértezetű és fegyvezetű, de nagyon gyors járatú hajókat, úgynvezett cirkálókat is szerkesztett, melyek 24 – 26 mértföldnyi sebességükkel az ellenség felkeresésére, nyugtalanítására szolgálnak, harcban azonban inkább segítő szerepet játszanak.

A hajóhadnak mintegy csatárjaiként a torpedónaszádok szerepelnek, melyek apró, 15 – 20 m. hosszú, torpedóhajításra berendezett hajók. Ezek ellen gyors járatú, gyorstüzü ágyukkal felszerelt torpedóromboló hajókat küldünk ki.

A hadihjók összes fajtáit nem lehet természetesen egyetlen cikknek a keretében bemutatni, de azért külön is megemlítjük mint a legmodernebb fajtát a víz alatt járó ugyneveztt buvárhajót. Ez a rövid, mintegy 20 m. hosszú, orsó- vagy legűúabban halalakú, torpedóhajító és gőz- vagy villamos mótorral felszerelt hadihajó. Színes képeink ilyen víz alatt járó búvár-hajóttüntetnek fel, amint nagy gyorsasággal az ellenséges hajóhoz közeledik, azuátn az ellenség közelében víz alá bújva, a torpedót kilövi és megmutatják végre azt is, hogy mint vonul a búvárhajó gyorsan vissza és mint robban fel végre a torpedó.

A búvárhajók lehetőleg önállóan alkalmazandók, és nem csatában, nehogy a többi hajót megzavarják. Minthogy a búvárhajó látköre a vízben igen csekély, ajánlatos, hogy csak az ellenséges hajjó közelében szálljon víz alá, amely pillanatig azonban az utóbbi gyorstüzének van kitéve. Ez azt bizonyítja, hogy korántsem olyan veszedelmes támadó, mint aminőnek kezdetben hirdették. A hajóhadat mindazonáltal igen hatásosan segíti.

A tengeri harc főmozzanatai a következők: A torpedónaszádok vagy cirkálók felkeresik az ellenséget. A hajóhad csatarendben előrenyomul, még pedig az első vonalban a csatahajók, a máásodikban pedig a cirkálók haladnak. Az előreszáguldó torpedónaszádok az ellenséget nyugtalanítják és arra csábítják, hogy erejét lehetőleg úgy csoportosítsa, amint az reánk nézve a legkedvezőbb. Egy torpedónaszádokból álló külön hajóhad tartalékban marad és esetleg oldaltámadásra készül.

A bevezető ágyuharc után megfelelő pillanatban csatahajóink az ellenséges hajók megsarkantyúzására indulnak, t. i. a legnagyobb gyorsasággal nekik rohanva, sarkantyúik által azokban léket törnek, de ellengőzzel gyorsan visszafelé sietnek, nehogy a sülyedő hajó magával rántsa őket. A megrohanás alatt az árbocokon és tornyokban lévő gyortüzű ágyuinkkal és szórólövegeinkkel folyton tüzelünk.

Ha az ellenség visszavonul, akkor ágyutűzzel, lehetőleg megrohanással és megsarkantyúzással üldözzük.

A nagy ágyuk, ennek a harcmódnak megfelelően, tornyokban, valamint a hajóoldal kazamatáiban, a kisebbek az árbocokon vannak felállitva. A tornyokak olyanoknak kell lenniük, hogy ágyuikkal a hajó hosszirányában előre- és hátrafelé is lehessen látni, hogy előrenyomulás vagy visszavonulás közben a hajó oldalfordulása nélkül is tüzelhessünk, vagyis a tornyok e végből minden irányban elfordíthatók.

A nagy hadihajók berendezésében mindenütt a technika haladását látjuk. Eme vívmányok kötz különös megemlítést érdemelnek: a villamos világítás, a lőszer-, sén-, sebesült-felvonók (lift), a hajó belsejének vízhatlan falakkal való elosztása, a hajónak lék következtében beállható elsülyedésének megakadályozására vagy legalább meglassitására; a petroleumnak szén helyett való alkalmazása, a szócsövek, a telefon, iker-csavarok, az álló léggömb, a reflektorok, a dróttalan táviró, stb.

A hadi technikának legujabb vívmánya az is, hogy dugattyús gőzgépek helyett gőzturbinákat alkalmaznak a jahó mozgatására. Az első turbináshadihajó 1904-ben épült.

A hadi tengerészet egyik legfontosabb eszköze a hajitó torpedó, melyet víz alatt vagy víz fölött röpitünk az ellenséges hajó felé.

A torpedó hajítására torkolatával kissé ereszkedő cső szolgál, mely hátul, t. i. az erődítés vagy hajó belsejében levő végén, ajtóval zárható. Hogy a torpedót kiröpíthessük, az ejtót kinyitjuk, a torpedót betoljuk a csőbe és miután az ajtót bezárjuk, közéje és a torpedó közé két atmoszféra erejű levegőt szorítunk, mely a torpedót olyan erővel löki ki, hogy azt a vízbe érvén, ott szintén sűrített (200 atmoszféra nyomású) levegő hajtotta gépezete másodpercenként 13 – 15 méternyi sebességgel röpíti előre. Amint a torpedó a hajóhot ütődik, a cspantyú és ennek következtében a dynamit stb. töltése felrobban, úgy hogy a hajó oldalába, esetleg vértjébe, léket üt.

Hogy milyen távolságra hajítható a torpedó, az a légsűrítés mértékétől függ.

A torpedó hajítása nagy ügyességet, merészséget és gyorsasgáot kíván, minthogy a gyorstüzelő ágyukkal felszerelt és gyorsan mozgó hajóhoz közel kell férkőzni és a hajítás után a lehető leggyorsabban el kell tőle távolodni.

Vízi aknákkal különösen kikötőket, folyókat zárnak el nagy sikerrel az ellenség elől. Ilyen aknákkal védték meg 1866-ban az egyébként védtelen trieszti kikötőt, továbbá az Unió több kikötőjét és a Missisipi torkolatát az észak-amerikai háborúban, az alsó-Dunát az orosz-török háborúban, végre Vladivosztok és Port-Arthur kikötőit az orosz-japán háborúban.

Kisérleteket végeztek olyan hajító terpedóval is, melyet hajójával villamos vezetéket tartalmazó vékony kötél tart összefüggésben. A torpedót ennek a villamos vezetéknek áramával irányíthatjuk.

Ugy a szárazföldi, mint a vízi aknát berendezhetjük azonban olyképen is, hogy ne hozzáütődés folytán robbanjon fel, hanem az erődítés belsejéből irányított villamos gyújtásra akármelyik nekünk tetsző pillanatban. Erre a célra külön aknagyújtó gépeket szerkesztettek, melyek villamos szikrával vagy izzító-árammal gyújtanak. Igen célszerű gyújtókészülék például Ebner hadmárnöki ezredesé is, mely lényegében nem egyéb, mint dörzsölő villamos gép, melynek korongja ebointból készült.

Mellékletünk kész tengeri aknát, valamint ily aknák hadihajóból való elhelyezését mutatja.