Dtum
Login with Facebookk
1913 | Május

Az óriáshajók gyártása

Mi, a mi kis dunai hajóinkon csónakázva akármilyen nagy dunai utat is teszünk meg, halvány képét sem nyerjük annak a nagy hajóóriásnak, amely átszeli a tengert Európa és Amerika között. Olvasóink, akik még nem láttak tengert és nagy óceánjáró hajót, a Titanic pusztulása alkalmával a napokon keresztül ismertetett, szemléltető módon előadott méretekből némi fogalmat alkothattak maguknak az ily hajóóriások nagyságáról.

Vajjon gondoltak-e arra, hogy mekkorának kell lenni annak a mühelynek, ahol ezek a hajók épülnek. Régebben egyedül Angliába épültek ilyen nagyságu hajók, ma már azonban a világ minden nemzetének meg van a maga nagy hajógyára, sőt ebben a tekintetben a nemzeteke között valóságos versenyzés folyik. A jelen alkalommal a világ egyik legnagyobb hajógyárának egy műhelyrészletét mutatjuk be. A mühelynek e részében turbinákat gyártanak.

A turbinákról tudjuk, hogy a legujabb nagy hajóóriások hajtóerejeként alkalmazzák s a gőzturbinák a régi gőzgépeket, mint hajógépeket lassanként kiszoritják. Ezekben a mühelyekben mindenféle rendszerü turbinákat gyártanak. A képünkön elöl látható egy Porson rendszerü gőzturbina részlet, amelynek nagysága elég annyi tájékoztató mondanunk, hogy a turbinarészlet bordás belsejében két jó nagy automobil teljesen eltakarva elfér. Ezeket az óriás géprészeket a mühelyből hatalmas emelődaruk szállitják ki az összeillesztés számára épült tágas csarnokba, ahonnan ismét más futódaruk viszik ki a dockba, ahol a hajótest bordázata épül.

Ebben a hamburgi nagy hajógyárban öt óriási méretü dock áll. Ezek a dockok uszórendszerüek. Kellő mélységre lemerülve a javitást igénylö hajó beszalad a dock-ba, amely gőz vagy elektromos hajtással kimegy a parti részbe, ahol kiemelkedik a hajóval együtt a szárazra, s ekkor a hajó minden részében szabadon áll a javitások elvégzése céljaira. Ha uj hajó épül, ez a szárazon álló dock-ban kapja meg bordázatát, amelyet kellő óvatossággal támasztanak meg oldalt, hogy föl ne boruljon. Mikor a hajónak a belső testrészeit szerelik, a hatalmas emelödaruk behordják a gépeket, s leeresztik a hajó belsejébe.

Mérhetetlen vagyon fekszik egy ilyen hajógyárba, ezernyi ezer embert foglalkoztat, s milliókra menö nyersanyag, földolgozott alkotórész raktára van. Ez a most ismertetet hajógyár egyike Németország legnagyobb hajógyárának, s egyszersmind a világversenyben is a vezetök között van. A legnagyobb hajó, amelyet épitett az Imperator volt, amelyről tudjuk, hogy a világ legnagyobb öt hajója között szerepel.

 

A világkereskedelemben hires hajók közül itt épültek a Moltke, a Blücher, Cleveland, Cap Finistere, a Barbarossa és a General nevü nagy óceánjárók. Németország legnagyobb hadihajója Kaiser Carl der Grosse, a Friedrich Carl és a York is itt épült. A legutolsó hadihajót ezelőtt két évvel siklatták le a tengerre, óriási ünnepségek között. EZ volt a Goeben, amelynek épitési költségei csaknem 30 millió márkába rugtak (36 millió korona) s e rengeteg összegből hetven százalék csak a munkabérekre jutott. A hajógyárnak saját vas és acélöntő mühelye is van.

Szerkesztési irodájában hetven mérnök és százötven rajzoló van. Összes alkalmazottainak száma 3450. A munkások a gyár tulajdonában lévő lakótelepen laknak. A telepen lakó lelkek száma gyermekekkel és asszonyokkal egyetemben csaknem 10.000.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98