Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
A délvidéki árviz: örményesi ház, mely maga alá temette gazdáját, feleségével és két gyermekével
Huszár Károly ellenzéki képviselő a képviselőház november 29-iki ülésén a gazdasági pangás és pénzhiány miatt a rendkívüli nagyarányú munkanélküliség ügyében interpellálja a miniszterelnököt. Statisztikai adatai szerint most mintegy százezer ipari munkás van munka nélkül az országban......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Pozsony, Gabonapiac
Alig van terv, a mely annyi port vert volna föl, mint a Pozsony–Bécs közötti villamos, a mely magyar fölfogás szerint Bécs érdekkörébe vonja a magyar határvárost. Hosszas tárgyalások után megszületett a szerződés...
Edvi Illés Aladár: Kecskefejés (vízfestmény)
Az Egyesült-Államok földmivelésügyi minisztériumában kiadott statisztikai kimutatás szerint az egész földön összesen 1500 millióra becsülhető a háziállatok száma. Ebből az egyes fajokra esik: 580 millió marha, 95...
Részlet a margitszigeti kertészetből: a rózsákról leszedik a tövist
A Forgalmi Bank részvényeiből még annak idején, mikor a margitszigeti játékbank engedélyében bizni lehetett, több ezer darabot egy szövetkezet vásárolt össze, megszervezvén magának ilyképen a részvények többségét....
Pétervárról jelentik, hogy az orosz közlekedésügyi miniszter rendeletet adott az államépitészeti hivatalnak, hogy dolgozza ki a Dnjeper folyót a Visztula folyóval összekötő hajózási csatorna terveit. Az orosz kormány...
Alig van olvasója a lapnak, a ki nem tudná, hogy milyen haszonnal jár a gyógynövények termesztése, milyen szép summát lehet belőle keresni. Már irtunk többször arról, hogy melyek azok a gyógynövények, a melyeknek...
Plakát a szappanhasználat népszerűsítésére
A napokban tartotta meg a legnagyobb csendben a bécsi Georg Schicht A.-G., a hires szappangyári vállalat rendkivüli közgyülését, amelyen alaptőkéjét 20 millióról negyven millióra emelte fel. Az alaptőkeemelés közelről...
Cikk-ajánló
Villamos vasutépitkezés hazánkban Villamos vasutépitkezés hazánkban
A pozsony-bécsi villamos vasút létesítésére vonatkozó...
Orosz hajózás
Ujabban ismét több izben történtek tanácskozások az orosz kormány...
Tömegesen munka nélkül Tömegesen munka nélkül
Szomorú deputáczió járt a minapában a kormánynál is, a budapesti...
Képviselőház elé kerül a Margitsziget ügye Képviselőház elé kerül a Margitsziget ügye
A margitszigeti ügy, mely most a képviselőház elé fog kerülni, egyike...
A pozsony-bécsi villamos vasút A pozsony-bécsi villamos vasút
A kormány a házszabály-revizió beterjesztésekor visszavont javaslatok...
Báró Harkányi programmbeszéde Báró Harkányi programmbeszéde
Báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter aug. 2-án mondotta el...
Uj állami egyedáruságok Uj állami egyedáruságok
A pénzügyminiszter egészen váratlanul és előzetes bejelentés nélkül...
Újabb munkáshajlékok Újabb munkáshajlékok
A napokban azt olvastuk a lapokban, hogy Nyitra vármegye is...
Uj otthonok Uj otthonok
Magyarország a legújabb időben is kénytelen volt telepítésekkel...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98