Dtum
Login with Facebookk
1916 | November

Más a hirlapirás Bécsben és nálunk

Más a hirlapirás Bécsben és nálunk. A tragikus alkalomból, hogy hét évtizeden át uralkodó, szeretett felséges urunk elköltözött őseihez, az osztrák és a magyar sajtó természetesen napokon át a lesujtó gyászesetnek szentelte oldalait. A monarchia lojális népei az első betütől az utolsóig mindent elolvastak – voltak sokan, akik valamennyi lapban – ám nézzük meg, mit irtak a bécsi lapok és a budapestiek.

 

A bécsi lapok napokon át ki nem fogytak a visszemlékezésekből, a bon mot-ból, amiket szegény felséges urunk hét évtizedes uralkodása alatt jókedvű óráiban mondott, azután történetirók méltatásai következtek, csupa olyan irásmű, ami könyvbe való és nem ujságba, amelynek közönségét a mai események érdeklik főként: hogy élte utolsó napjait a felség, hogy halt meg, hogyan temetik, mi lesz a környezetével s milyen változást jelent a trónváltozás. Ugyanekkor az uj király személye is fölöttébb érdekli a jogara alá tartozó népeket. Intimitások kellenek róla, mert ezek mutatják meg, milyen urunk lesz.

 

Mindebből, amit ujságirói munkának nevezünk, a bécsi lapokban vajmi kevés volt olvasható, de annál több a mi lapjainkban, a halálozást követő naptól kezdve szinte egyéb nem is foglaltatott bennük. Magyar ujságírók csapata szállotta meg Bécset, beférkőzött a legelzártabb udvari hivatalokba, mindent felvert, felkutatott s mindent megirt, ami valóban érdekli a monarchia népét.

 

Bécs is ráeszmélt, hogy az a feladata az ujságirásnak, amit a pesti lapok végeznek. S igy történt, hogy lassanként megjelentek bennük is érdekes közlemények. Pestről datált táviratok kezdtek megjelenni bennük, amik igy kezdődtek: „X. budapesti ujság Bécsbe küldött tudósitója jelenti.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98