Dtum
Login with Facebookk
6
VEZÉRCIKK
A közönség
A közönség nemcsak fegyelmezetlen, hanem indolens is - mondta a rendőrség, tavalyi működéséről kiadott évi jelentésében. - Másutt a bűnügyi nyomozás fősegítsége maga a közönség, másutt a közönség odaadó, ha az igazságszolgáltatás érdekéről van szó. Nálunk... nálunk is ilyen szokott...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabó Ágnes
2009|10|17
Már megint nem értem Kosztolányit. Ezt írja a Barbárokról:


„A...
2009|04|14
Annyira akartam ezt a blogot  1905. április 11-hez , hogy épp ezért  idáig...
Azt tartjuk a magas kulturáról, hogy egyetemes, emberi értékeket őriz és közvetít....
Tersánszky Józsi Jenő
Tersánszky regényt írt, háborús regényt, - maga is sáncárokban írta s most is ott várja, ha ugyan várja, mi lesz vele (azt hiszem, várja, - minden szaván megérzik, hogy fél öntudatlanságában s másik fél sokat meglátó...
Ignotus ( Veigelsberg Hugó)
A Nyugat a napokban letette a politikai folyóiratok számára köteles óvadékot s így egyenest követheti politikai érdeklődését s nem kényszerül azzal, mint eddig, a tudományos vagy társadalmi érdeklődés kerülőútjára.Ez...
Matyó motívumok
A fiatal özvegy parasztmenyecskének az "állami" ember csak az igazi ember, mégis egy maga kenyerén élő kőtörő legénybe szeret bele. Össze is bújnának hamarosan, de mindenféle kellemetlen akadályok minduntalan szétrebbentik...
Maeterlinck
Az "Académie Française" tagjai közül könnyen érthető okokból egyet se vittek el a lövőárkokba. Hanem azért a "halhatatlanok" soraiban két év óta olyan pusztítást végez a halál, mintha valamennyien a harctéren volnának...
Balázs Béla
Balázs Béla a háború elején önként jelentkezett katonának, résztvett a rettenetes első szerb hadjáratban, majd a Macsvából nagybetegen került haza. Élményeiről naplót írt. E napló tartalma két fő-részre osztható....
Maris Villam  Egy nyári nap Hollandiában
Sohasem volt nagyon érdekes Hollandia, és bizonyára önnönmaga csodálkozik leginkább, hogy ma az. A háború előtt Bruxellesbe rándultak víkendre azok a holland urak, akiknek társadalmi állása tiltotta, hogy otthon...
Cikk-ajánló
Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek -  Mi lesz a háború után? Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek - Mi lesz a háború után?
A háborús híreken meg ezek kommentárjain kívül semmi se szerepel...
A méhek élete - ahogyan Maeterlinck látja A méhek élete - ahogyan Maeterlinck látja
Maeterlinck-nek egyik legolvasottabb munkája a méhekről szóló...
Blaha Lujza jubileuma Blaha Lujza jubileuma
Oly meleg, őszinte, valósággal viharosan kitörő lelkesültségének volt...
Hollandia fegyverkezése Hollandia fegyverkezése
A háboru eseményei között a váratlan szenzáció hatását keltette az a...
A romantikus dráma győzelme A romantikus dráma győzelme
A romantikus dráma győzelme s általában a franczia dráma...
Ambrus Zoltán: Háború
- Fiatalembernek, kivált az olyannak, aki után nem sír senki, ha...
Balázs Béla: Meg kell halnom itt Balázs Béla: Meg kell halnom itt
Én nem tudom kik vagytok emberek. Én nem szeretlek, nem kerestelek. ...
Blaha Lujza búcsúja a Népszinháztól Blaha Lujza búcsúja a Népszinháztól
A kitünő művésznő, a múlt hóban legkedveltebb szerepeiben búcsúzott...
Misztériumok Misztériumok
Balázs Béla néhány év előtt a mindennapinál több prezenzióval lépett...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98