Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Osztrák és magyar hadifoglyok megérkezése Sassnitzba
Osztrák-magyar és német hadifoglyok megérkezése Sassaitzba. Svéd hajó vitte őket a kikötőbe, ahol nagy néptömeg lelkes és szeretetteljes ovációjában volt részük. A fogadó-bizottság tribünt is állíttatott fel, melyről lelkes beszédek hangzottak el a hadifogságból megszabadult vitézek......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Bűnügyi Krónika
Utóbbi időben gyakran látnak napvilágot olyan elmélkedések, melyek a közbiztonsági viszonyok általános romlásáról adnak le riasztó szemelvényeket. Mint meleg eső után a gomba, ugy burjánzik fel a világháboru ránkszakadó...
A budapesti népfelkelők gyakorlatra mennek
Az egyik budapesti tábori tüzérezred G. A. nevű népfölkelő tüzérét szökés miatt pénteken a fővárosban a rögtönitélő biróság itélete alapján agyonlőtték. A tüzér ismételten megszökött, utoljára 1918 április 24-ikén...
A Magas-Tátra
Nincs nyári lakás az idei nyárra sem, ez a szomorú prognozisa a háború negyedik évében a nyaralni szándékozóknak. A budai hegyek, Pest környéke, a Tátra – és minden magyar kicsi és nagy üdülőhely összes lakható...
Erőlabdacsok
Megszületett tehát háborus vivmányként a nőrendőr is. Mini önkéntes rendőr piacon az árdrágitásban szorgalmas kofák letörésében határozottan ambiciózusabban müködnek, mint férfikollégáik. A konyha világa csak közelebb...
Női ruha papirosból
A ruházkodás kérdése a legnyomasztóbb teher mindenki számára, aki nem hadimilliomos, vagy nem olyan, hogy habzsolhatna az ezresek között. A czipő, az öltözet fantasztikus árakat ért el; utóbbi időben már ugy fogadták...
Völgyszoros Sandomierz mellett, Oroszország galicziai határánál. Ezen a vidéken vonult el Dankl tábornok hadserege.
Fáradt, poros alakok vándorolnak ezrével a galiciai határon át. A mi harcosaink, akik valahol Szibéria hideg, hófödte sikjain, vagy a turkesztáni homok izzó sivatagjaiban ették a hadirabság kenyerét. Csak álmaik,...
Miskolc 1918
A napokban Miskolczon agyonlőtték Diószegi János csendőrőrmestert, a ki a határban két gyanus embert igazolásra szólított fel. A gyilkosok közül az egyiket, Baranyi Peska János katonaszökevényt még szombaton elfogták?...
Nyolc különböző népből álló fogolycsoport
A nyugati francia-angol front, melyet Hindenburg vezéri lángelméje és a német vitézség vasököllel dönget, valósággal gyűjtőtelepe az entente zsarnoksága alatt élő népfajtáknak. Ime egy fogoly-csoport egyik német...
Cikk-ajánló
A mi karácsonyunk… A mi karácsonyunk…
Karácsony estéjén kinyíltak a szívek. A szeretet fluiduma szétáradt a...
Élet az angol hadseregben Élet az angol hadseregben
A dél-afrikai harcztéren kitünt, hogy a lovasság, Létszámát tekintve...
Az amerikai szenátus Wilson ellen szavazott Az amerikai szenátus Wilson ellen szavazott
Gore szenátor ügyes parlamenti taktikájával megfosztotta Wilson...
Ünnepi szokások az angol hadseregben Ünnepi szokások az angol hadseregben
Az angol hadseregben, a mely most oly véres háborúban küzd a...
Hadifogoly-sors Oroszországban
A hadifogoly helyzetét az 1907-es hágai konvenció határozta meg,...
 Új ellenfél – régi ellenség Új ellenfél – régi ellenség
A világ összes vezető férfia között egy se volt, a ki annyi...
Az orosz fogoly és a nagyapja Az orosz fogoly és a nagyapja
Zsombolyán regénybe illő eset történt a torontálvármegyei Kisteremia...
A koronázás A koronázás
IV. Károly király Ő felsége megkoronázásának időpontjául véglegesen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98