Dtum
Login with Facebookk
1918 | Május

A ruházkodásról

A ruházkodás kérdése a legnyomasztóbb teher mindenki számára, aki nem hadimilliomos, vagy nem olyan, hogy habzsolhatna az ezresek között. A czipő, az öltözet fantasztikus árakat ért el; utóbbi időben már ugy fogadták a czipőtlen kuncsaftjait a dikicsek fenkölt lovagjai:

- Ha anyagot hoz, háromszáz koronáért csinálok czipőt.

De akkor is kézcsókkal kellett elibük járulni, nehogy meghallgatás nélkül dobják ki a szerény rendelőt a szobából.

A ruháról meg ne is beszéljünk. Ezerkétszáz koronán alul nem is lehet szó ruháról, de akkor is olyan a szövet, hogy kétszáz koronával is tul volna fizetve. Ezen az állapoton segiteni kellett és amikor az uzsorának négy évig türt garázdálkodása után nagy végre a hatóságok erélyes intézkedésekhez láttak, a czipészek, a százasoktól megdühösödött dikicslovagok árjuk markolatára ütöttek és felkiáltottak: - Nem addig van.

Hát, hogyis követelhetik tőlük, hogy hatvan koronáért szállitsák azt, ami harmincz koronába kerül, amikor háromszázat is kaphatnak érte. A dikics lovagok hát kongresszusra gyültek össze, küldöttségbe verődtek, miniszterhez és rendőrfőkapitányhoz mentek, üzletüket bezárták, hogy majd megmutatják, mégis csak ők az urak és nem csinálnak czipőt.

A czipészek méltó választ kaptak. Arczukba mondták az igazságot és ha lett volna bennük igazságérzet, hát menten a Dunának mehettek volna szégyenükbe.

Ámde nem azért foglalkoznak bőrnemüekkel, hogy a maguk bőrére finyásak legyenek és belenyugodtak a válaszokba, ámde harczi zajtól hangos még mindig a táboruk. Sehogysem akarnak tudni az ármaximálásról és a további ellenállásról tanácskoznak – most már titokban.

Ezzel a renitencziával szemben igazán nincs más hátra, minthogy a kormány ezeket a háborus hiénákat fenyitse meg. Vagy alkalmazkodnak a közrendhez és belenyugszanak a rendeletbe, vagy pedig leteszik szerszámaikat és átengedik az állam munkásainak. Négy év alatt eleget harácsoltak össze, legyen már vége az uzsorának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98