Milyen sűrű legyen a vetés?

1919 | Március

Hogy milyen legyen a vetés sűrűsége, annak vajmi kevés gazda szentel gondosabb figyelmet; igen, mert rendszerint mindenki annyit vet, a mennyit azon a vidéken általában vetni szokás; ezt teljesen jónak és helyesnek gondolja, eszébe sem jutván vizsgálni: hogy aztán csakugyan kifogástalan-e az ottani szokás?

Lássuk először is, micsoda hátrányai vannak mind a túlságos sűrű, mind a kelleténél ritkább vetésnek?

Tehát ha a vetés nagyon sűrű, először is már az által vallunk kárt, hogy szükségtelenül sok magot elpocsékoltunk. De a még nagyobb kár azonkivül lesz. Nevezetesen ha a vetés nagyon sűrű lesz, akkor a fejlődő egyes növények egymást nagyon beárnyékolják, a levegő, a nap sugara nem fér jól hozzájuk, de meg a sűrű vetés között mindig hűvösebb is van s maga a föld sem tud kellőképen felmelegedni.

Van azután még egy más baja is a gabona túlságos sűrű voltának, az t. i., hogy az egymást beárnyékoló növények magasabbra felnyúlnak ugyan, de szalmájuk nem erősbödhetik, nem fásodhatik meg kellőleg, minél fogva az ilyen növény a legkisebb nyomásnak is enged és nem is kell hozzá széllel, viharral járó eső, hogy megdűljön, hanem úgyszólván magától is lefekszik.

Viszont azonban baj az is, ha a vetés túlságosan ritka. Világos dolog és első tekintetre is láthatjuk, hogy ilyenkor s föld nincsen elegendőképen kihasználva, hogy több növény is elférne rajta, de még azonkivül az is baj, hogy a túlságos ritka vetés hamar kiszárad; végre pedig nem utolsó baj az se, hogy a hol erősebben ritkás foltok vannak, ott hamar megterem és felveri magát a gyom.

Annyi bizonyos tehát, hogy se a túlságos sűrű, se a túlságos ritka vetés nem használ a gazdának, holott pedig ha egy bizonyos területre egy bizonyos gabonából mindig egyforma mértékű magot vetünk, csakugyan be-beállhat hol egyik, hol másik baj; mert hiszen kövér esztendőben ugyanannyi mag után túlságos sűrű lehet a vetés, másik kedvezőtlen évben pedig nagyon is ritka. De különösen áll még ez a föld kövér, – vagy sovány voltához képest, valamint, hogy későn, avagy korán ejtjük-e meg a vetést.

Természetesen az időjárást előre nem tudhatjuk, de annál inkább alkalmazkodhatunk a többi említett körülményhez s az okos gazda azokhoz mérten szabja meg, hogy mindegyik földjébe mennyit vessen.

Ha a föld jó trágyaerőben van, vagy éppen frissen trágyázták volna, ha annak meg lehetett adni idejében és jól a maga munkáját, úgy hogy mélyen és porhanyóra be van dolgozva és végtére, ha korábban vetünk, akkor valamivel kevesebb vetőmag lesz szükséges, mint rendesen, mert különben vetésünk túlságosan sűrű lenne. Ez világos, miután a gazdagabb és jól bemunkált földben és idejében való vetés mellett, a gabona jobban gyarapodik, hajt és bokrosodik.

Ha ellenben tudjuk, hogy ez a föld sovány, régebben volt trágyázva, vagy ha megkéstünk a munkájával és nincsen elég jól előkészítve a vetés alá és végre, ha a vetéssel is megkéstünk, akkor a rendesnél valamivel több magot vessünk, miután ilyenkor nem számithatunk a vetés erős fejlődésére, gyors és szép megbokrosodására s ennélfogva ha csak annyit vetnénk, mint rendesen, a vetés bizonyosan ritkább lenne a kellőnél.

A sorba való vetéshez jóval kevesebb mag kell, mint a szórt vetéshez, nemcsak azért, mert a soros vetésnél minden mag egyforma távolságra jut a másiktól, tehát nem keletkeznek olyan túlságos sűrű foltok, a minőket kézzel szórva, még a legügyesebb vető munkája után is láthatunk – hanem azért is, mert a sorba vetett gabona sokkal jobban fejlődik, mint a szórt vetésnél.

Hogy miért, azt is megmondjuk.
Először is azért, mert a mag egymástól egyforma távolságra és hozzá még egyforma mélységre is jut a földbe, holott pedig a szórt vetésnél, ha ügyes is a vető, egy-egy folt vagy darab mégis vagy sűrűbben, vagy ritkábban lesz elvetve, ha egyébért nem, hát azért, mert délfelé, estefelé fárad már a vetőember karja is, de főkép, ha szél fú, az akadályozza a magnak egyenlő eloszlását.

Ezenkívül bármily szép magházakat szántsunk is, az elszórt magból sok a barázda fenekére fog kerülni, kevesebb a tetejébe s mikor aztán beboronáljuk egyik mag mélyebben, másik sekélyebben jut a föld alá, sőt egy része egészen a föld felszínén vagy ahhoz nagyon közel marad.

Mi történik már most?
A föld szinén lévő magvak szárazabb időben vagy egyáltalán nem csiráznak, vagy csak nagyon lassan, sőt legtöbbször feleszik a madarak. A föld szinéhez nagyon közel levő magvak gyorsan csiráznak ugyan, csakhogy sokszor már a csirázás alatt, vagy néha ezután is, a legfelsőbb földréteg nagyhamar kiszárad és ezt azután a csirázó magvacska vagy kelésnek indult vetés nagy-hamar megsinyli.

Az elvetett magnak egy bizonyos része kerül csak a helyes mélységre a földbe és csirázik ott rendesen, míg a magvak nagy része megint túlságos mélyre jut, a hol vagy csirázik, vagy sem, de ha csirázik is, soká tart, míg hajtása a levegőre jut s az által szenved és a legjobb esetben is későbben fejlődik, mint a vetésnek az a része, a mely a kellő mélységre takart magról már régebben kikelt.

Kapunk tehát kétféle fejlődésű, sőt megeshetik, hogy kétféle érésű gabonát.

Mind ezt a bajt el lehet kerülni, ha sorbavetőgéppel vetünk, mert ennek a vetősaruit olyan mélyre állítjuk, a milyenre épen szükséges és minden mag egyforma mélységre jut a földbe, egyszerre csirázik, egyszerre fejlődik és egyformán érik is.

Az elmondottakból világos, hogy a vetésre nézve is, valami pontos, általános szabályt, – mint egy kaptafát – egyáltalában nem lehet felállítani, mert sok minden a viszonyoktól függ, a melyekhez aztán a gazdának alkalmazkodni kell. De viszont világos az is, hogy vaktában a régi szokások nyomán járni s egyébbel nem törődni helytelen, hanem igenis az a gazda feladata, hogy jól meghányjonvessen, számításba, figyelembe vegyen mindent s úgy határozza meg a teendőket.