Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
Az 5x100 méteres bajnoki staféta utolsó váltása
Gyönyörű őszi időben következett sorra a szenior staféta- és csapatbajnokságok. Körülbelül háromezer főnyi elitközönség gyűlt egybe megtekintésükre. Az 5x100 m-es staféta nyitotta meg a sorrendet. A MAC és BEAC teljes csapattal, az MTK Kurunczy helyén egy tartalékkal állt starthoz......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
Szinte ütemesen csapnak le ránk a mellünknek szegezett bojkott kalapácsütései. Kezdte a francia sportsajtó, amely hangos lármával követelte az ellenség (még mindig ellenség!) sportjának a bojkottját. Követte a példáját...
A WAF és a KAC csapata
Hungária-úti pálya. – 5000 néző. – Bíró: Vámos Soma. Túl vagyunk tehát az első nemzetközi mérkőzésen is. Hosszú szünet után hozzájutott végre a fővárosi sportközönség is megszokott, de régóta nélkülözött...
Kenyery Alajos úszó
Szépszámú közönséget gyűjtött egybe a téli évad első versenye. A verseny megérdemelte az érdeklődést, mert csaknem minden szám nagy mezőnyt és érdekes küzdelmet hozott. A nap szenzációja a Toronyi (MAC) szép győzelme...
Az olimpiai staféta első 200-as futói Perényi-Marschalkó-Jónás-Egry
Az MTE október 12-én délután. a rég nem látott öreg "Millenáris"-pályán rendezte atlétikai versenyét, hűvös őszi időben, 500 főnyi közönség előtt, unott, szezonvégi hangulatban. A rendezés gyenge és vontatott volt....
Lassúsági verseny Velvart-Trachtulecz-Rusovszky-Burghardt-Gödöny-Gujdár(2.)-Blasko(1.)-Havas-Homály
A lassúsági verseny igen népszerű száma meetingjeinek, mert a jó humorról gondoskodik. Versenyzőink, kik máskor szédületes iramban szoktak körbe vágtatni a pályán, mindenféle eszközzel itt arra törekszenek, hogy...
100 méteres síkfutás startja
A pontversenyt a MAC, a Schuller díjat az MTE, a MASz tiszteletdíját Benedek nyerte. 4000 főnyi közönség előtt, szép időben, jó rendezésben, kitűnően sikerült verseny. A nyújtott sport emelkedő nívót mutatott....
Schaffer Alfréd
A magyar labdarúgósport a legnagyobb veszedelemben van. Legkitűnőbb játékosai egymásután hagyják el nemcsak csapatukat, hanem hazájukat is és vagy Ausztriában, vagy Németországban keresnek boldogulást. Ameddig egy-két...
Cikk-ajánló
Az athéni fiók-olimpiád
Tudvalevő, hogy a modern olympiádok között, melyeket négy évenként...
Nemzetközi mérkőzés: MTK – WAF 6:2 (4:1) Nemzetközi mérkőzés: MTK – WAF 6:2 (4:1)
A prágai vereséget ellensulyozandó, uj csapatta állott fel a...
Professzionizmus vádja alatt Professzionizmus vádja alatt
Pongrácz (Pollák) Józsefet, Európa tavalyi pehely sulyu birkózó...
Atletika hadi bajnokságok Atletika hadi bajnokságok
Krepuska 200 méteres 22.2 mp.-el uj országos rekordot állított. A...
A MTK atlétikai versenye A MTK atlétikai versenye
Hosszú kényszerszünet után először gyűltek össze aug. 31-én atlétáink...
Veszélyben a budapesti olimpiász Veszélyben a budapesti olimpiász
Párisban tegnap nyitották meg a jubiláris olimpiai konferenciát,...
Magyar Úszó Egyesület versenye Magyar Úszó Egyesület versenye
Vasárnap és hétfőn rendezte szép sikerrel a Császár-fürdőben...
A MAC nemzetközi viadala A MAC nemzetközi viadala
Az Andrássy-díjat Benedek nyerte – Némethy kiváló futása 1500...
Az 1920-as olimpiász
1914. junius 20. – Kevesen vannak bizonyára közöttünk, akik még...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98