Dtum
Login with Facebookk
1919 | Október

Az MTE atlétikaversenye

Az MTE október 12-én délután. a rég nem látott öreg "Millenáris"-pályán rendezte atlétikai versenyét, hűvös őszi időben, 500 főnyi közönség előtt, unott, szezonvégi hangulatban. A rendezés gyenge és vontatott volt. Vörösnek, az MTE által hirdetésileg bejelentett rekordjavítása a 3000 méteres síkfutásban elmaradt, sőt Vörös saját egylete versenyén el sem indult.

Az olimpiai stafétát, mint előrelátható volt, a BEAC biztosan nyerte az MTK ellen, a versenyt azonban az MTK óvására, miután úgy a BEAC, mint az MTK 200-asa a szűk fordulóban pályáját elhagyta, megsemmisítették. A határozat nem helyes, mert fenti esetben úgy a BEAC, mint az MTK stafétát diszkvalifikálni kellett volna.

Részletes eredmény:
100 m-es síkfutás-hendikep. I. Bozsik I. MTE. 9 m. előny. 11.2 mp. II. Guttenberg H. Ékszerész SE, 9 m. előny. III. Perényi Gy. BEAC, 3 1/2 n. előny. 1/2 m-rel nyerve, 1/2 méterrel harmadik.

Súlydobásjunior. I. Fillér S. MTE 1018 cm. II. Diószeghy I. MTE 929 cm. III. Szlovák Gy. MTK 895 cm.

800 m-es síkfutás.
II. o. I. Fonyó M. MTE 2 p. 06.2 mp. II. Stefaniai V. BEAC III. Lovas A. MAC. Stefaniai elejétől végéig erős tempóban vezet s Fonyó csak az utolsó 50 m-en tud erős küzdelem után 1 méterrel győzni.

Távolugrás 5-ös csapatoknak.
I. MTK egyedül indulva 578 cm. átlaggal

400 m-es hendikep.
I. Bozsik I. MTE 36 m. előny, 36 m. előny, 49.6 mp!! II. Hochhausz J. MTE. 38 m. előny. III. Guttenberg H. ÉkszSE, 38 m. el. 1-1 m a helyezettek között. Mindhárom futó képességeit az előnyosztó erősen alábecsülte.

Diszkoszvetés hkp. I. Nonn I. BBTE 3412+600 cm. II. Fillér S. MTE 3142+750 cm. III. Nagy Gy. UTE 2382+1100 cm.

200 m síkfutás. I. Kurunczy L. MTK 23.6 mp. II. Aczél P. BEAC 2 1/2 m-el nyerve. 2 induló.

3000 m. síkfutás. I. Bese I. MTE 9 p. 38.4 mp. II. Király P. MTE III. Wurm M. MTE 45 m-el nyerve. 100 m-el III-dik.

400 m. gátfutás hkp. I. Braun I. ESC 34 m. e. 59.2 mp. egyedül indulva.

Kalapácshajítás hkp. I. Diószeghy I. 2320+400 cm. II. Fillér S. MTE 1963+300 cm. 3 induló.

3000 m. gyaloglás. I. Patak I. FTC 14 p. 39.8 mp. II. Ladányi M. FTC III. Rácz N. FTC. Patak tovább gyalogolt 5000 m-ig. Elért ideje 24 p. 37.6 mp. országos rekord!

200+200+400+800 m-es staféta futás.
I. BEAC Perényi Gy., Aczél P., Podolszky G., Benedek I. 3 p. 46.4 mp. II. MTK Marschalkó T., Helfer B., Kurunczy L., Gross I. III. BEAC b. Jónás K., Csathó T., Stefaniai V., Várady M. dr. A BEAC sprinterei 5 m. előnyt szereznek Podolszkynak, ki ezt Kurunczyval szemben megtartja.

Gross ezen előnyt tempóban behozza a könnyen futó Benedeken, ki a finishben 6 m-rel biztosan győz. A BEAC b. csapata 20 m-el III-dik. Indult még az FTC, de Némethy nélkül. Részidők Perényi 25.1 mp. Aczél 24.6 mp. Podolszky 53.2 mp. Benedek 2 p. 03.7 mp. A győztes BEAC staféta a negyedik pályán startolt, mely a fordulóban helyenként csak 40-50 cm. széles volt.

Így könnyen érthető, hogy Perényi – kinek ezen szűk rész jutott, néhol a kijelölt vonalon belül futott néhány centiméterrel. Az MTK ezért – a kákán csomót keresve – a BEAC által reálisan és biztosan nyert stafétát megóvta, mire a versenyrendezőség a pályát végigjárva megállapította, hogy az MTK 200-as futója szintén elhagyta a pályáját.

A döntés érthetetlen módon nem mindkét staféta diszkvalifikálása, hanem az eredmény megsemmisítése! Az újrafutás időpontja f. hó 10-én d.e. 10 óra, színhelye az FTC pályája. A megújított versenyen, mint jó forrásból értesültünk, a BEAC nem áll starthoz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az olimpiai staféta első 200-as futói Perényi-Marschalkó-Jónás-Egry Kurunczy és Aczél a fordulóban ifjúsági verseny
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98